Amikor már nem lehet a spiritualitásba menekülni

A jövő útjai / Novellák (67 katt) Kockás Pöttyös
  2017.12.02.

Amikor Hősünk rájött arra, hogy le kéne tiplizni erről a spirituális útról, már nem tudott elmenekülni.

Akkor már nem tud elmenni, ha egyéniségének falai csak azok kedvéért léteznek, akik még látják ezeket a falakat.

Amikor a lelkében az emberek öröme és fájdalma egybemosódik saját élményeivel, akkor már a sorsa ez.

Tudja, milyen nagy mázlista valójában. És minden hiába, annyit képes hozzátenni, hogy lehazudja, elárulja, végigbohóckodja a szeretetét. Ennek következtében megjelenő fájdalmak kétszeresen rezegnek benne, égetik belül. Démonokat csak azért nem alakít fájdalmaiból, mert már túlment azon a ponton, ahonnan még van visszaút a csilivili hamisságokhoz. Elég bíztató az, hogy pár embert magával húzott a Nagy Hamisságbirodalomból a magányosan küzdők Igazságföldjére. Megtanulta, ha az igazságról van szó, akkor ott tényleg mindenki csak magára számíthat. A hajszolt kis mázlista bohóc a továbblépéstől tartózkodik, mert nem tudja a "hogyan"-t és a "hová"-t. Pedig nagyon bátor, bejárta a tudatát egészen a zord peremvidékekig, és bement azon a láthatatlan ajtón is, amelyik végtelen ajtók sorát kínálta fel.

Kalandjait sorolhatnám tucatnyi oldalon. Története esszenciája mindösszesen az, hogy rájött, a világot ugyanazok az erők forgatják, amik a szívét facsarják.

Ami áthajíthatná a túloldalra, azt nem kívánja.

Inkább tigrisbukfencezve, dobpergésre ugrana át, ha lenne hová érkezzen.

Egyszer sikerülni fog, mert Hősünk belátta, hogy ő véglegesen örök. Tudja, hogy nem számít, mennyire van közel a beláthatatlan messzeség.

Előző oldal Kockás Pöttyös
Vélemények a műről (eddig 3 db)