Nem csak egy élet III.

Fantasy / Novellák (194 katt) Penelope
  2018.01.01.

9.

Nem sokáig tépelődhettem, hiszen az életem is zűrzavaros lett. Egy csapásra összeomlani látszott minden, amikor addigi lakásunkat eladták a fejünk fölül. Megtehették, mivel albérlet volt. Ott lebegtem a semmi közepén három gyerekkel. Se lakás, se semmi... hát most mi lesz??? Mehetünk a híd alá, vagy mégis mi lesz így? Ilyen nincs, és mégis van... A változás amúgy is a halálom. Ez pedig nem kicsi változás.

Gyors S.O.S. telefon családnak, kétségbeesés, és a megoldás bőszen való keresése következett. Lehetőségként felmerült néhány dolog, közöttük az is, hogy odaköltözünk mamámékhoz, amíg nem lesz valami jobb megoldás. Közben albérletkeresés lázasan. Meglehetősen hamar találtunk is szerencsére, pedig három, még viszonylag kicsi gyerekkel alig volt esélyünk rá.

Közben indult egy pályázat önkormányzati bérlakások bérlésére. Hosszútávú megoldás és olcsóbb is, mint a sima albérlet. Nos, megpróbálkoztunk vele, viszont kb.1:1000-hez volt az arány, és nem a mi javunkra billent a mérleg nyelve. Mert olyasmiket vettek elsősorban figyelembe, amiknek nem feleltünk meg. Pl. ha valaki évekkel ezelőtt regisztrált, és évek óta próbál ilyen lakáshoz jutni, ők vannak előnyben, ez egyértelmű. Én akkor és ott regiztem először. Vagyis eléggé hátul kullogtunk. Azzal pedig nem kerültem előrébb a listán, hogy itt a három gyerek... no comment. Ráadásul a lakás eladása és a pályázat eredményének időpontja messze esett egymástól, vagyis mindenképpen kellett egy albérlet. Erre a pályázatra amúgy sem számítottam egyáltalán.

Aki valaha is költözött, az tudja, mivel jár mindez. Nem is annyira az összepakolás, bár a három gyerekkel együtt járó cucc mennyiségének láttán szerintem sokan inkább világgá futottak volna. De maga az idegeskedés sem semmi. Arról nem is beszélve, hogy mennyibe kerül a lecipekedés, átcuccolás, felcipekedés, stb... hiszen költöztetők kellenek, és ők nem ingyééé jönnek ám. Családi és baráti összefogás is szükséges a dobozok hordása terén... szóval, na, nem kis meló. De ez is megvolt.

Átköltöztünk, beköltöztünk az új albérletbe, amit hosszútávra terveztünk kibérelni. Amúgy is így adta ki a csávosz a lakást. Nekem meg kellett a biztonság, pláne a gyerekek érdekében.

Pár hete laktunk ott, még ki sem pakoltam az összes dobozt, amikor jött a telefon, hogy megkaptuk az egyik önkormányzati lakást. Hát köpni, nyelni nem tudtam hirtelen, csak hebegtem-habogtam, a nő meg nem értette, mi bajom van, miért nem örülök. Örültem én, hogy is ne örültem volna, csak jajj... ismét agyalás, mi legyen. Mellette és ellene érvek jöttek, persze nem kellett sokat töprengeni, igent mondtam.

Újabb költözés, két hónapon belül a második - agyam eldobom időszak.

Nem csak nekem, hanem a csemetéknek sem volt egyszerű. Éppen hogy megszokták az egyik helyet, irány a másik. De az olcsóbb is, és ami a fő, hogy nem adják el a fejünk fölül. Gyerekekkel pedig a biztonság az elsődleges. Igaz ugyan, hogy más környezet, és a suli is messzebb van. Sebaj, valamit valamiért. De ez az egész már tényleg a lehetetlen kategória volt számomra! Hogy a csudába sikerült elsőre, amikor mások évekig próbálkoznak?? Nem értettem, csak örültem, mint kutya a farkának. Hosszú idő után először nyugis időszak jön vajon? Biztos, hogy elhihetem? Kulcsokkal a kezemben már biztos volt! És örültem.

Nem sokkal később tudtam meg, hogy Clara keze is benne volt a dologban. Húha! Na, ez a nem semmi! Hálás voltam, ami szerintem érthető. Azóta is viszonylagos nyugalomban telnek az évek. A gyerekek növögetnek, én pedig olyan munkahelyet találtam, aminek hála normális viszonyom lett az emberekkel.

Sokáig voltam otthon egyedül, elszigetelve, csak a gyereknevelésre figyelve, ami nem feltétlenül tett jót. Ott volt bennem természetesen a szuper vidám csajszi, csak nem tudott kijönni. De ezen a melóhelyen a munkatársakkal hamar megtaláltam a közös hangot. És kinyíltam.

Az előző munkahely nem volt nekem való. Ám arra jó volt, hogy egykori, gyerekkori traumámat helyre tudjam tenni, hiszen mit ad a sors? Hát azt, hogy a csajszi, aki anno megkeserítette általános iskolabeli éveimet, pont pár hétre jött oda melóba, mint ahogyan én odakerültem. És ha hiszitek, ha nem, úgy viszonyult hozzám, mintha semmi sem történt volna akkor. Először azt hittem, hogy megbánta, de kétlem, mivel teljesen természetesen mesélt azokról az időkről később, amikor már kávézgatni jártunk együtt. Elmesélte, mennyire pocsékul bántak vele a szülei, mennyit bántották, bezárták, verték, ilyesmi, és hogy az otthoni bántásokat máshol – iskolában - adta tovább. Csak erre volt jó az a munkahely. Utána leltem rá a megfelelő állásra.

Közben sokszor érdeklődtem egykori barátnőm, E.- iránt, tud-e valaki róla valamit? Másodkézbeli információk jutottak csak el hozzám róla. Hogy jól van, de nagyon megváltozott, hiszen ez velejárója a vámpírrá válásnak. És legyek türelmes! Én és a türelem, mint tűz és a víz... ezt mindenki tudja.

Kellemes meglepetésként ért, amikor olyan egy év elteltével üzenet jött tőle. A karakterek itt-ott olvashatatlanok voltak, de kikövetkeztethetőek.


Drága Barátnőm!

Végre jelentkezhetek, bár igazából még csak titokban!

Tudom, sok idő telt el azóta, hogy utoljára jelentkeztem, de nekem az idő most valahogy másként jár. 24 óra nagyon kevésnek tűnik, annyi a teendő és a tanulnivaló. Képességeket fejleszteni, közben pedig 3 nyelvet tanulni egyszerre, nem egyszerű feladat, bár mi tagadás, egészen jól boldogulok vele! Ja, és az informatikai ismereteimet is bővítettem, így most már én is tudok egy-két számítógépes trükköt, amivel kapcsolatba léphetek veled, bár egyelőre te még nem tudsz válaszolni nekem, de majd arra is találok valami megoldást, ne aggódj.

Sajnos a régi címemet a levelekkel együtt zárolták, hogy ne férhessek hozzá, mostanra pedig bizonyára törölték is, így sajnos sem elolvasni, sem válaszolni nem volt lehetőségem rájuk, mert abban biztos vagyok, hogy azóta írtál egy csomó levelet, ahogy téged ismerlek. Nem tudom, mi van veled, csak remélhetem, hogy jól vagy, bár az a bizonyos hatodik érzékem azt súgja, hogy valami nincs rendben. Ne haragudj, ha tévedek, mivel egyes képességek fejlesztését csak most tanulom, de ennek ellenére van bennem egy különös érzés veled kapcsolatban, ami arra enged következtetni, hogy valami baj van. Úgy érzem, hogy szomorú vagy, és nagyon magányos, de lehet, hogy tévedek. Csak remélni tudom, hogy nincs igazam, és jól vagy. Sajnos jelenleg nagyon messze vagyok, mondhatni a világ másik szegletén, így esélyem sincs arra, hogy meglátogathassalak. Most még egyébként is nagyon szemmel vagyok tartva, hiszen még „gyermeknek” számítok, akit folyamatosan figyelni és tanítani kell. De meg vannak elégedve velem, mert gyorsan tanulok.

Annyi mindent mondanék, de sürget az idő és nekem mennem kell! Csak szerettem volna, ha tudod, hogy nem felejtettelek el, és egyébként is megígértem, hogy bármi áron, de jelentkezni fogok! Erre a címre nem tudsz válaszolni, mert igazából nem is létezik, de jelenleg sajnos nincs más lehetőségem a kapcsolattartásra. Mindent ellenőrzés alatt tartanak, ezért is volt fontos számomra, hogy először a számítástechnika csínját-bínját sajátítsam el.

Ezen kívül teljesen új személyazonosságot kaptam, így a nevem is más lett, amit egyelőre még nem árulnék el, nehogy bajba keveredj miatta, de te továbbra is hívj nyugodtan a régi nevemen, hisz azon ismertél meg! Most még nem tudsz írni nekem, de majd létrehozok egy levédett helyet, ahová majd tudsz válaszolni, legalábbis egy alkalommal mindenképp, aztán majd elvándorlunk egy másik helyre. Ja, még mielőtt elfelejtem, Clara is jól van, épp a napokban látogatta meg F-et, így volt szerencsém néhány szót váltani vele. Ő még eldugottabb helyen rostokol, mint mi, és persze hamarosan onnan is továbbáll. Még jó, hogy ilyen nagy a világ, így mindig van hová menni! Ja, és tényleg rengeteg földalatti titkos hely létezik!! A saját szememmel láttam néhányat! Elképesztő!
Most már tényleg mennem kell, mielőtt valaki rájönne mit is művelek. A postafiókodat már jó ideje nem ellenőrzik, ezért is vártam eddig, vártam a megfelelő pillanatra. Most eljött, így írtam, és majd még fogok is, de sajnos nem tudom, mikor és hogyan. Kérlek, ne legyél magad alatt, ha pedig nem vagy, akkor pedig csak így tovább!!!

Ja, és képzeld, jelenlegi „állapotomban” az érzelmek 1000x-esére nőttek bennem! Hihetetlen, hogy most mi zajlik bennem, szavakkal le sem tudnám írni. Van, hogy fantasztikus, van, hogy kétségbeejtő, attól függ, hogy éppen milyen érzelmi állapotban vagyok. Sajnos a harag és düh is 1000x-es, így nagyon kell ügyelnem az érzelmi ingadozásom kontrollálására. De ettől függetlenül jól vagyok! Szóval ne aggódj, és mindenképpen fel a fejjel!


Legalább kiderült, hogy alapjában véve minden oké, persze iszonyat rossz volt, hogy nem tudtam neki válaszolni és ismét csak várakozásra kényszerültem.

Egy bizonyos idő elteltével olyan lesújtó hír érkezett, mely szerint nem akar velem szóba állni, pedig megtehetné. De nem akar....

Kész, ennyi. Mi a franc történt vele? Értem én, hogy megváltozott, na de ennyire? Nagyon elegem lett. Beletelt némi időbe, mire elfogadtam ezt a tényt is. Mindig mindent el kell fogadni, már kezdtem unni. Tenni soha semmit nem lehet, csak ülni a babérjainkon. Hát hogyne lenne ez kiborító bárki számára?

A topikot végül nem szüntettem be, erre-arra kalandoztam tovább. Mindenféle érdekes dolgok keltették fel a figyelmemet. Nem mondom, hogy ki tudtam verni egykori barátnőmet a fejemből, de nagyon próbálkoztam vele, ahogyan az elfogadással is.

Idővel rájöttem, hogy minden és mindenki tényleg összefüggésben áll egymással, és bár látszólag különböző dolgokról írtam a topikban, azok között mégis sok kapcsolat volt kimutatható. Az, hogy az embereket mennyire megtévesztik, a történelmet mennyire meghamisítják, az ember létrejötte és az emberi lét értelme... kik állnak minden mögött, mi a céljuk, mikor mi fog bekövetkezni... lassan kezdtem előre látni a dolgokat, és a mögöttes tartalmakat kiolvasni minden témából, hiába is akarták elbújtatni hamis információk mögé a valóságot.

Persze segítségem is akadt, ha nem is konkrét információk képében. Folyamatos levelezésben álltam a kezdet kezdetén elolvasott könyv írójával. Így, amikor apróbb infók eljutottak hozzám, és én utána kutatva össze próbáltam illeszteni a kirakós darabkáit, mindig tudtam hozzá fordulni némi megerősítését, vagy helyesbítésért. Sokat tanultam, hála neki. Fejlődtem. És ez csak előnyömre vált, hátrányomra semmiképpen sem.

Közben apró-cseprő dolgok is akadtak, amiket szintén a Vámpírokhoz tudtam kötni. Pl. felvettem a kapcsolatot egy Pálos atyával, hiszen addigra már átláttam azt is, ők mi mindenről tudnak, mennyire okosak és egyebek, így aztán lett volna némi kérdésem egyikükhöz, pláne miután már egy ideje leveleztünk egymással.

A középső gyerkőcöm is iskolás korba lépett, viszont problémák adódtak vele, így időpontot kellett kérnem egy bizonyos helyen, ami nagyon fontos lett volna neki. Főleg ha sikerül még iskolakezdés előtt bejutni oda vizsgálatra. Kaptam is időpontot, minden le lett zsírozva, ahogyan mondani szokás. De addig még sok idő volt hátra.

Tehát megbeszéltünk egy időpontot a Pálos atyával, hiszen errefelé járt éppen és tudtunk volna talizni. Neki is, nekem is megfelelő volt az időpont. Csakhogy alig pár nappal a találkozó előtt - amit pedig már nagyon vártam - jött a telefon, hogy lemondta valaki a vizsgálat időpontját, és a fiamra gondoltak, hogy beteszik a helyére. Hát frankó is lenne, csak mivel esett egybe? Naná, hogy az atyával való találkozás napjára. Így aztán döntenem kellett. És én természetesen lemondtam az Atyával való találkozást, mert a gyerek előrébb való. De tudom, hogy ebben is az ő kezük volt, hogy még csak véletlenül se sikerüljön összefutni senki olyannal, aki esetleg elárulna valamit. Féltek tőlem! Ez az igazság. Bármit is gördítettek elém, megállíthatatlannak bizonyultam, és hiába próbáltak tévutakra vinni, nem lehetett, mert összeraktam a dolgokat. Kisakkoztam szinte mindent, amit csak lehetett.

Clara olykor felbukkant. Nehogy már elfelejtsem, hogy léteznek.

Nem, igazából nem tudom az okát, miért is van ez így. Olykor eltűnik, aztán felbukkan. Mindegy, már megszoktam. Mindenesetre jelentkezett, de persze hozta a formáját, hogy hm, hm... csak egyetlen egyet kérdezhetek tőle, bár tudja, kérdésekből milliónyi lenne. Tiszta cuki-mókus. Én kérdeztem, ő csalódott. Mármint a kérdésben, amit feltettem, bár azért szerintem nem, viszonyt azt mondta, a körülbelüli eseményekkel egyébként is tisztában vagyok, hiszen én vagyok a "kereső". És ezt a Tanács is tudta anno.

Khm... okés. Kereső. De jó nekem. És akkor mi van, ezzel mire is megyek? Bírom, hogy soha nem tud konkrét lenni, csak amolyan Clara-s. Egyébként pedig nem értettem, mit jelent eme jelző, hiszen ha szigorúan akarjuk venni, akkor minden érdeklődő, és kutakodó „kereső”-nek számít, nemde?

Ennek jelentése és jelentősége csak a későbbiekben derült ki a számomra. Jóval később, néhány év eltelte után. Addig ott lebegett a levegőben keresői mivoltom fontossága.

Hiába is szeretnénk mindent azonnal, nem lehet sürgetni egyes dolgokat. Vannak, amiket hagyni kell a saját medrében folydogálni. Amit tudnunk kell, idővel úgyis megtudunk. Hát jó, belenyugodtam. Egyébként kezdtem egyre jobban belenyugvó lenni, bár attól tettem függővé, mennyire érdekel egy-egy téma, és mennyire néztem már utána.


10.

Az elkövetkezendő időben a fejlődésé lett a szerep. A meditációé, és egyebeké. Bár megjegyzem, a meditációt sem úgy kellene ám végrehajtani, ahogyan azt tanultuk. Van egy olyan kis szösszenet a neten, hogy Majom elme meditáció. No, kérem, arra tessék rákeresni.

Esténként, hogy kicsit lehiggadjak, és ne agyaljak állandóan, megpróbáltam meditálni. Igazából nem is meditálás volt részemről, csak pihenés talán, ellazulás, elengedés. Érdekes dolgokat láttam. Vagy csak úgy beugrottak szavak, amikről sokszor azt sem tudtam, mit jelentenek. Pl. TDK csupa nagybetűvel. Akkoriban beszélgettem egy lánnyal, aki szintén e témában keresgélt, és évek óta ismertük már egymást, párszor találkoztunk is. Mondhatni, együtt próbáltunk kiokoskodni bizonyos dolgokat. És a TDK, miután utána keresgéltem, kiderült, hogy Tudományos Diákköri Konferenciát takar. Ami bizonyos módon hozzá volt köthető. Vagy Tatoaanda, swastika, Narina karalis, Shindler és hasonló finomságok. Volt, aminek a jelentését nem tudtam megfejteni, mások viszont vezettek tovább az úton, hiszen minden felbukkanó érdekességnek utána kellett néznem. Egyre-másra furcsa álmaim is lettek. Több ilyen különös álomban vámpír lettem, vagy vámpír akart elkapni, esetleg vért ittam csuklóból - fújj... vagy üldöztek és bujkáltam.

Az egyik érdekes álmomban a kezemből kiáradó energiával játszadoztam. Akarom mondani emelgettem vele tárgyakat, nagyokat is. Teszteltem, mire vagyok képes, és iszonyúan élveztem, természetesnek tűnt az energia használata. Itt a belső energiámat használtam, nem az Univerzumból eredő energiát. Merthogy olyan is van. Felébredni nagyon nem volt jó érzés.

De volt, hogy amolyan látomás szerűségben is volt részem, amikor bevillantak képek. Mint amikor valaki félálomban van, ébrenlét és álom határán. Ilyenkor az agy azon része kerül előtérbe, amit nappal a tudatos gondolatok elnyomnak. Ilyen volt az is, amikor egy sötét kabátos, kalapos alakot láttam egy tó túloldalán. Kabátjának gallérja felhajtva. Nem lehetett látni, ki is van a ruházat alatt. Lassan elkezdett megfordulni, én meg egyre gyorsuló szívveréssel vártam, hogy meglássam az arcát. Ám amikor végre teljesen felém fordult volna, hirtelen eltűnt. Sejtem ki volt. De csak sejtés maradt. Erre sose derült fény.

Aztán volt egy olyan álmom is, amikor egy barlangnál álltam. Odabentről rémületes bömbölés hallatszott, majd kifelé rohant egy nagyon rémisztő alak - vámpír. Tudtam, hogy meg akar ölni, bár hogy miért, arra nem találtam választ, hiszen nem is ismert. Szerencsémre több vámpír is várakozott a barlang bejáratánál, így, amikor már éppen odaért volna hozzám, ők lefogták, és én megmenekültem.

Máskor pedig álmomban ötször haltam meg - fő a változatosság ugyebár. Egyszer a saját nyakláncommal fojtott meg egy nő hátulról, egyszer pedig az emeleti szobám ablakán rántott ki. A többire nem emlékszem, pedig próbáltam visszaidézni. Minden halálom után láttam magamat, egyfajta kékes, világítós, hosszú szoknyás nőként. Minden egyes halálom után újra ugyanaz a nő lettem, és mikor megöltek, ismét az a szellemalak, kékes fénnyel. Egyik halálom után egy férfi is érkezett, de már későn ért oda a házamhoz, ami kétszintes volt, mert arra már meghaltam. Mintha nem lenne elég egyszer meghalni... Nem, még emlékezni is kell mindegyikre, vagy legalábbis erre az ötre.

Aztán felébredtem, de álmomban ébredtem fel, tehát álom az álomban volt. Anyummal beszélgettem, meséltem neki az álmomat. Érdekes volt, hogy mikor az első álomból álmomban felébredtem, akkor is próbáltam visszaidézni a többi halálnemet, de nem emlékeztem már akkor sem rá, ugyanúgy, ahogyan akkor sem, mikor valóban felébredtem. Tehát beszélgettünk, aztán az ágyon egymás mellett feküdtünk. Azt mondta, látott egy szellemet az éjjel. Próbáltam kérdezősködni, hogy esetleg engem látott-e, de persze nem akart róla beszélni.

Azért itt megemlíteném, hogy anyai ágon a családom hétszáz, hogy visszavezethető némi boszorkány ősökhöz! Nem nevetni, komolynak maradni!

Mondom ezt azoknak a fényében, hogy a mamám sokszor megálmodott eseményeket, egyszer egyébként a lottó számokat is. Bizony nyert volna, ha megjátssza! És ő is látott furcsa dolgokat, szellemalakokat, és amikor anyámmal volt terhes, látta, amint egy fekete macska átsétált a hasa felett, majd eltűnik a falban. Anyámmal folytatódott a sor, aki már gyerekként is látott olyat, amiket más nem. Mikor már nagyobbacska lettem, ezeket el is mesélte, én persze majdnem összecsináltam magam félelmemben. Elmesélte nekem, hogy volt, amikor bement a hátsó szobába, valamit keresett az ágy alatt, és félszemmel látta, amint egy kéz nyúlik feléje hátulról, ami végül megérintette a vállát. Majd mesélt arról, amikor Apám fölött látott szellemalakot, ami egyre csak közelített apám felé, így ő azt érezte, hogy meg kell érintenie. Így is tett, mire a sötét szellemalak semmivé lett. Tehát ki tudja, miféle ősökhöz vezethető mindez vissza.

Maradva az én álmaimnál, az egyik meglehetősen régi időkbe nyúlott vissza. Kicsi lány voltam, és a régi időkben játszódott. Találtam egy ósdi íróasztalt, aminek volt egy rejtett rekesze, abban pedig valami, de nem tudom micsoda. Később, mikor megnéztem, már nem az volt benne, mint korábban, hanem régi képek és papírok. A képeken pedig nők és férfiak álltak egymás mellett, de vegyesen. Egy néger és egy fehér nő. Akkoriban az olyan kapcsolatok tilosak voltak, ezért nem árulhattam el senkinek, amit találtam. A papírokon pedig nevek is voltak, és így valahogyan tudni lehetett, hogy azokból a vegyes kapcsolatokból születtek gyerekek, és azt is, ki kinek a gyereke, vagy későbbi leszármazottja.

Az egyik igen nyugtalanító álmomban pedig volt egy férfi, aki keresett valamit. Én nő voltam, és egy férfi társaságában figyeltünk fel erre az alakra. Követtük és egy kriptaszerűségben felszínre hozott egy nagy ládát. Szólt - ekkor jöttem rá, hogy nem ember, hanem valami démonféleség -, hogy ha ki akarom nyitni, meg fog ölni. De nem érdekelt, mert tudni akartam, mi van benne. Ő kinyitotta, de a láda üres volt, valaki megelőzte. Erre nagyon dühös lett, és elviharzott. Üldözőbe vette azt, aki előtte nyitotta ki a ládát. Én odamentem és megnéztem a ládát, bár az a férfi, aki velem volt figyelmeztetett, hogy ne tegyem.

Aztán ugrott a kép, és én lettem a gonosz, démoni férfi. Kettő helikopter röpült el a levegőben nem teljesen fölöttem, hanem már előrébb voltak. Ekkor találkoztam azzal a vörös hajú nővel, aki szintén nem ember volt, és mondta, hogy szólni fog, ha az illető, aki korábban kiürítette a ládát, a területére merészkedik.

Néhányszor igen érdekes tapasztalásaim is voltak, nem is nagyon tudnám normálisan megfogalmazni, mit éreztem, vagy tapasztaltam meg. Este feküdtem az ágyon, aztán egyszer csak nem éreztem semmimet. Szokott ilyen lenni, ez még nem is volt fura. Az viszont már igen, hogy a sötétben, csukott szemmel, világosabb lett, és olyan érzésem volt, mintha egy nagy buborék lenne ott, ami belőlem indul ki. Szilárd, de mégis puha, amit érzek, és tudtam növeszteni tudatosan, míg akkora lett, hogy mindent körbeölelt, és mintha én lettem volna a központja mindennek. Nem láttam semmit, de éreztem mindent. Végül kikerültem az űrbe, a Földön kívül lebegtem, és mintha mindenhez csatlakoztam volna egyszerre, a mindenséggel egyesültem... Éreztem, hogy kapcsolatba tudok lépni mindenkivel, ám mégsem sikerült, bár a későbbi ilyen tapasztalataim alatt, persze megpróbálkoztam vele. Az is lehet, hogy sikerült, csak válasz nem érkezett hozzám. Rendkívül jó érzés volt. Párszor volt ilyen élményem, és kezdtem egészen jól bánni vele.

A kezdetekkor, ha próbáltam, csak hányingerem lett, így megtanultam nem annyira akarni, csak hagyni, hogy ha akar, akkor jöjjön. A legelső alkalomkor eszembe jutott, hogy ilyen buborékszerűt már gyerekként is megtudtam „idézni” magamban.

Időközben a gyermekeimnél is furcsaságok léptek fel. Főleg a legnagyobbnál. Először nála. Szellemalakokat kezdett el látni, amiktől nagyon félt. Egyszer egy ilyen a kicsi tesó lábánál jelent meg az ágya felett, amikor ő aludt. A gyerekem megrémült. Ám ezzel nem ért véget az egész, hiszen volt, amikor kétségbeesve ugrott fel az ágyamról, holott előtte nézte a tv-t teljesen nyugodtan. Sírva rohant hozzám, hogy valamiféle kéz meg akarta ragadni. Akkoriban magasan laktunk és az ablak volt az ágy mögött, tehát senki és semmi nem lehetett ott. Megjegyzem, nem volt már nagyon kicsike sem.

Ahogyan telt az idő, megtanulta ezeket kizárni, azonban később, amikor a legkisebb gyerekem is iskolába került, nála is furcsa dolgok kerültek előtérbe. Olyanokat látott, amiket más nem. Én sem. Különös élőlényeket. Először megrémült ezektől, aztán már megszokta. Később embereket látott, akik nem voltak ott. Nem szellemeket, inkább egy másik dimenzióbeli embereket, történéseket. Sőt úgy tűnt, azok az emberek is látják őt, és próbálnak vele kommunikálni. Ő pedig megszokta, és néha már ezekkel a csak számára látható emberekkel társalgott, vagy játszott. Közben persze beszélgettem vele, és elmondtam neki, nehogy megemlítse ezeket bárkinek is, hiszen még azt gondolnák, pláne a tanárok, hogy nagy baj van vele. Én tudtam, hogy ezzel semmi probléma nincsen, csak kicsit más, mint a többi ember. Semmiképpen sem hátrány ez, inkább előny. Néha néztek csak rá furcsán, egyébként megfogadta a tanácsomat és nem beszélt róla senkinek, csak nekem.

Természetesen a Hitleres sztori sem hagyott nyugodni, így végül megtudtam, hogy látta a jövőt egy olyan szerkezet segítségével, ami ma már nem titok, de akkor még annyira nem volt kézenfekvő. A szerkezetet ugyan szétszedték és a legfőbb elemét a Vatikán falain belül őrzik. Ez volt a kronovizor. Hitler betekintést nyert a jövőbe, ahogyan azt egykor már elmondták nekem. És akkor meglátta, kik miatt fognak az emberek szenvedni. Így tett ellene, ahogyan tudott. Persze ez nem mentesít fel senkit tettei alól, hiszen gyilkos lett. És minden egyes zsidót ki akart irtani. Nem érdekelte, hogy ártatlanokat is megöl.

Valahol talán érthető, de egy biztos. Bomlott elme kellett ezekhez. Ő egyébként - bár manapság már ez sem titok, megszállottan érdeklődött az okkult tudományok iránt. Pl. a Vrill energia iránt is. De ezekről nagyon sok információ megtalálható a világhálón, nem mellesleg egy később létrehozott blogoldalamon is minden ilyesmiről írtam cikkeket. Egyik következik a másikból ugyebár.

A teremtés, a földönkívüliek, a Vatikán, Egyiptom, Hitler, nagy királyaink, belső energia, spiritualitás és még lehetne sorolni.

Illetve ezeken túl még érdeklődési körömbe tartozott a tunguszkai esemény is. Ahogyan az időjárás is befolyásolható, úgy kísérletezgetnek mindenféle mással is. A tunguszkai esemény pedig nem lehetett sem üstökös, sem aszteroida, hiszen azt már hetekkel azelőtt látniuk és érzékelniük kellett volna, mint ahogy az a légtérbe kerül. A műholdas figyelőrendszerek kimutatták volna. A másik érdekesség, hogy egy üstökös nem lapos szögben közelít a Föld felé, és nem robban fel csak úgy a levegőben. Ez az esemény kimondottan Földünk légterében történt, méghozzá egy kísérlet eredményeképpen, és nem ez volt az első és egyetlen ilyen kísérlet, de kétségkívül a legpusztítóbb erejű. Ha jól megfigyeljük, az összes többi hasonló eset is mind aránylag lakatlan területen történt, és ez nem véletlen. Azokra is rásütötték, hogy meteorit, kisebb üstökös, vagy minibolygó, de ezek egyike sem válogatott volna lakott és lakatlan terület között, és ha más nem is, ezek közül minimum egynek lakott területbe kellett volna csapódnia. Mégsem így történt. Nyilván voltak valós meteorit becsapódások is, de nem az összes.

Egy nehezen megközelíthető helyszínről beszélünk. Viszonylag lakatlan. A helyszínt pont a rossz megközelíthetősége miatt csak később kezdik hivatalosan vizsgálni. Addigra már minden lehetséges nyomot eltávolítanak, természetesen maradéktalanul képtelenség lenne, hiszen hatalmas a hatótávolság, de a legfeltűnőbb és legegyértelműbb nyomok eltűnnek, mintha nem is léteztek volna. Ez megnehezíti a tudósok dolgát, mert konkrét bizonyíték egyik feltevésre sincs, csupán a találgatások maradnak, ahogy azt már sok más dolog kapcsán is megszokhattuk. Azonban Tesla-bácsinak nagyon is sok köze volt ehhez az eseményhez. Hát ez van.

Ilyesfajta kísérletek mindig is voltak, és lesznek is, csakúgy, ahogyan létezik az időjárás befolyásolására irányuló kísérletek is, hiszen így feltűnés nélkül lehet eltüntetni egy-egy földrészt, népet. Ha nem derült égből villámcsapás módjára következik be az időjárás hirtelen megváltozása, hanem időnként játszadoznak kicsit azzal. Így beépül az emberek agyába, a köztudatba, hogy hát máskor is volt már ilyen, ez nem annyira szokatlan ám... Pl. emlékeztek arra, amikor pár évvel ezelőtt Húsvétkor szakadt a hó? Hú, de odáig volt mindenki ettől, pedig, mint látható, nem kirívó esetről volt szó, hiszen 1962-ben is ilyen volt az időjárás. „Hóvihar az ország egész területén” – hirdette akkor a főcím. Idén is majdnem Húsvétra esett a havacska, csak pár napot késett.

Ám ha már Teslánál tartunk, akkor a gyorsuló idő kérdésével is foglalkozzunk egy csöppet. Belenyúltak a Bolygó rendjébe és atmoszférájába, elmozdítva ezzel minden mást is. Változásokon megyünk keresztül, ami mindenre hatással van. Ezért olyan furcsák az időjárási és hőmérsékleti viszontagságok is, és ezért érezzük azt, hogy gyorsabban megy az idő, mint eddig. Erről is lehet találni információkat, de hogy egy kicsikét segítsek, kulcs szavak pl. Oroszok valósítják meg Tesla teveit, vagy Schumman rezonancia, a földi hullámok meglovaglása.


11.

Közben a világban is zajlottak az események. Az előző Pápa lemondásáról szóló hír igaznak bizonyult, így elérkeztünk a jóslat szerinti utolsó Pápához. Hogy mi lesz majd azután, szerintem majd akkor ráérünk azon aggódni, ha eljutunk odáig.

Megpróbáltam a Nibiruról szóló híreket is összeillesztgetni, bár amik a neten megtalálhatóak, mind csak fél igazságokat tartalmaznak, sőt egyetlen egyet sem találtam, amiben azt írnák le, hogy a Nibiru egy bolygó méretű szerkezet volna, vagyis űrhajó, amit már az ősi Egyiptomban is megörökítettek itt-ott.

Hamarosan ismét felbukkant Clara néhány levél erejéig, melyekben tanácsokkal szolgált a számomra, és próbált a helyes út irányába terelgetni.

- Egy dolgot meg kell értenie, mert ez az elsődleges és legfontosabb: az emberi agy sohasem lesz képes igazán felfogni, elfogadni és feldolgozni a látottakat/hallottakat. Teljesen mindegy, hogy miről mit mondok, mert azzal úgyis csak még inkább összezavarnám. Ne értsen félre! Tudom, hogy Ön nagyon okos és következetes nő, de sajnos ahhoz előbb képeznie kellene az agyát, és növelnie annak kapacitását, hogy teljesen össze tudja rakni a képet úgy, hogy aztán át is lássa azt. Nem véletlenül van a sok éves meditációs gyakorlat, a "befelé nézés" és az összes többi ehhez kapcsolódó dolog, melyeket bizony gyakorolni kell!! Apró dolgokat elmondhatok, de nem fog köztük összefüggéseket találni, holott kézenfekvő ezek kapcsolata egy olyan lény, teremtmény, vagy nevezhetjük bárminek a számára, aki képes átlátni mindezt. Elsődlegesen azt mondanám, amit eddig is mindenkinek: Fejlessze magát! Tudom, hogy nem egyszerű, tudom, hogy hatalmas kitartás kell hozzá, de e nélkül nem fog menni!

Én jónak tartom, hogy ösztönöz embereket. Rájuk fér a helyes irány, mert az emberiség csak így szabhat gátat a következő tragédia bekövetkeztének.

Higgye el, hogy amit át kell tudnia látni, azt átlátja, a többivel pedig még felesleges foglalkoznia. Fejlessze magát, és az is meglesz. Ha már eljutott Golenya Ágnesig, és olvasta könyvében az öreg sámánra vonatkozó sorokat, láthatta, hogy semmit sem kell túlbonyolítani, csak hagyni, hogy minden "csordogáljon" a maga medrében. Elnézést, ha a levelem kissé nyersre sikeredett, ha emlékszik még rá, ilyen a stílusom. Ez senki ellen nem irányul, nem kell félreértelmezni. Én sokra tartom magát, ha nem így lenne, nyilván szóba sem állnék Önnel.
A "teremtés" dolgot még nem képes megérteni, mert ahhoz előbb meg kellene tapasztalnia a tényleges energiát. Minden abból áll, és épül fel. Ha megtanuljuk "kezelni", még a szilárd anyag is képlékennyé válik, valamint a láthatatlan energia materializálódik. De ez még bonyolult az emberek számára. Erre az emberek közül csak a spirituális nagymesterek képesek.


Jó, hát ezt tudtam eddig is. Ekkorra már elvégeztem a pránanadi egyes tanfolyamot. Sokra ugyan nem mentem vele, de egy darabig még használtam. Az ember nem nagyon ér rá ilyesmire.

Később az energiákról is megtudtam ezt-azt. Kíváncsi lennék pl. hányan hallottatok már a Tulpákról? Gondolom, nem sokan...

A tibeti szerzetesek biza hisznek egy olyan szellemi erő létezésében, ami bizonyos elgondolt formákat mindenki számára láthatóvá tesz: ezek a tulpák. A tulpa a tibetiek számára egy fejben kigondolt forma, amit a valóságban is megjelenítenek. Ezeket hosszas elmélyedés során teremt meg a szerzetes vagy egyéb beavatott személy, és bármilyen formát ölthet. Ez nem csak egy látomás, hiszen hangot, illatot is kibocsájt többek között. Több könyv is említ ilyet egyébként. Nyugodtan utána lehet nézni.

Az interneten megannyi érdekesség a rendelkezésünkre áll, sőt csak arra vár, hogy felfedezzük. Csak bírjuk elég idővel, energiával, na meg ésszel, hogy átlássuk a kissé nehézkesen átláthatót.

A másik nagyon érdekes dolog az a Kundallini energia, és ennek a felemelése, ami megjegyzem nem éppen veszélytelen folyamat. Ám, ha ez sikerül, akkor az ember elérhet egy Magnum Opus szerű állapotot. A Magnum opus által az ember kiváló egészségi állapothoz juthat, megnövekedett élettartamhoz, továbbá, akár az addig elvesztett fogak is képesek visszanőni. Nos, ki ne ismerné fel a Magnum opus és a vámpírok léte közötti hasonlóságot? És hogy ez hogyan is lehetséges? Úgy, hogy a Magnum opus egy bizonyos egyiptomi séma szerinti beavatás szerint történik. Illetve köze van az alkímiához is csakúgy, ahogyan a Bölcsek kövéhez is.

Clara ezek után ismét felszívódott néhány évre. Olyan kettő-háromra. Amikor legközelebb jelentkezett, csak szólt, hogy hamarosan írni fog nekem a régi kedves barátnőm, aki egykor eltűnt, és aki végül olyan lett, mint Ők. Na, ez megint hűha volt a részemről. Főleg azért, mert ennyi idő elteltével valamennyire elfogadtam, hogy nem jelentkezik soha többé, vagyis a továbblépés részemről kezdetét vette. Egészen eddig. Itt ismét várakozás következett. Mondjam, hogy már megszoktam? De bakker, ezt nem lehet megszokni ám!! Na persze ezzel a gyanúm, vagy a megérzésem is bebizonyosodott, ami azt illeti, hogy volt itt távolabbi terv is az egésszel.

Kölcsönkapott email fiókról jött a levele hamarosan, pont ahogyan Clara mondta. Egy független vámpír segítségével, így ismét tudtuk tartani a kapcsolatot. Claranak ekkor már más feladatai voltak, ezért nem ő járt közben. Sejtettem, hogy nem fog sokáig tartani ez sem, mármint a beszélgetéseink, de örültem a felbukkanásának, jelenleg csak ez számított.

- Azt sem tudom, hogyan is kezdjem a levelem. Talán azzal indítok, hogy bocsánatot kérek, amiért olyan nagyon hosszú ideje nem jelentkeztem, pedig aggódtál értem. Ebben a néhány évben rengeteg minden történt velem, talán túl sok is ahhoz, hogy néhány mondatban le tudjam írni neked. Először is, talán az elsődleges és legfontosabb, hogy új személyazonosságot kaptam. Az új nevem, E. - nem írom ki a nevét. Most néhány évig ez lesz, aztán majd ismét másikat kapok. Nagyon izgalmas az életem, amióta „más” lettem. Viszont az elején nagyon-nagyon nehéz és kínkeserves volt!! Ezért sem tudtam többek közt jelentkezni, mert iszonyú kínokat éltem át, és ráadásul az emberi mivoltomat is elveszítettem, képtelen lettem volna így bármit is írni neked. Fájt az új lét minden egyes perce, és azt kívántam, bárcsak véget érne! Nem értettem, minek is menetem bele ebbe az egészbe, mit is keresek én itt, mikor nekem nem itt van a helyem!

Nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy meg tudjak barátkozni vele. Az elején úgy éreztem, hogy kihalt belőlem minden érzelem. Pokoli volt, elhiheted! Aztán, ahogy visszatértek az emberi érzések, úgy ébredtem rá a tényre, hogy szép lassan mindenkit el fogok veszíteni, akit valaha is ismertem, köztük téged is, és egyedül maradok az öröklétben. Eleinte ez nagyon kiborított, de már ez sem. Mindent el lehet fogadni idővel. Nem titkolom, más lettem. Talán ezt te is érzékelni fogod. Valami kiveszett belőlem. Az a csicsergő, cserfes csaj, aki voltam. Tény, hogy már nem vagyok teljesen olyan, mint azelőtt, de megígértem, hogy hallani fogsz még rólam, és az adott szó kötelez. De ne gondold, hogy kényszerből írok, mert nem. Azért teszem, mert szeretném, azt hiszem, bár maga a szeretet szó is furának cseng számomra mostanság. Olyan jó lenne, ha ezt pontosan le tudnám írni neked, mert számodra nehéz lehet ezt elképzelni és megérteni, nekem viszont nehéz ezt megfogalmazni. Olykor nagyon is helyénvaló az „élőhalott” kifejezés ránk, még ha gyakorlatilag nincs is így, mert az érzelemmentes napok, amolyan zombi állapotban telnek.

Na, de elég legyen ebből a siránkozásból, mesélj, hogy veled mi van! Na, jó, igazából tudok szinte mindenről, mert azért én titokban követtem a tevékenységeidet, remélem, nem haragszol érte! :-) Csak tudni szerettem volna, hogy minden rendben van-e veled.

Clarával nem olyan rég óta ismerjük ám egymást, mert, mint tudod, nem egy oldalon állunk, illetve ez helytelen megfogalmazás, mert egy oldalon, csak nem egy csapatban. Én F-hez tartozom, nem is tartozhatok máshová, hiszen ő „teremtett” és adott nekem új életet. Ő pedig a Tanács alá tartozik, ezáltal pedig én is. Clara kivált, ezért ő egy ideig Független lett, azonban már egészen más feladata van. A jelenlegi feladatával van összefüggésben az is, hogy miért nem találkozhatsz vele. Minden esetre nem akarnám Clarat magamra haragítani, ha nem muszáj!

Ja, majd el felejtettem, nagyon jó lett az új blog oldalad! Merthogy azt is megnéztem ám!
Sajnos nekünk elég sok mindenről hallgatnunk kell, illetve a legtöbb dologba engem például be sem avatnak. Én még nagyon ifjúnak számítok a családban, és még előtte bizonyítanom is kell a megbízhatóságomat és a hűségemet, mert a Tanács érthetően elég bizalmatlan az újakkal szemben. A régiekkel szemben is. Viszont amíg Clara feladata nem változott meg, addig elvitt engem is néhány olyan helyre titokban, amiket csak kevesen láthattak eddig! Persze erről sem beszélhetek, és így elég fura lesz kommunikálni veled. Mármint tudom, hogy tele vagy kérdésekkel, és bár mindegyikre nem hiszem, hogy tudom a választ, azért egy-kettőre biztosan válaszolnék, ha lehetne.

A dolgaidról ugyan tudok, de arról nem, hogy mi jár a fejedben, úgyhogy, kérlek, oszd meg velem, mert tényleg tudni szeretném, hogy vagy! Most kapásból nem is tudok mit írni még, megvárom inkább a válaszodat előbb. Legyenek szép napjaid addig is, amíg ismét írok!


Első levele által sok mindent megtudtam ismét. Bizonyára nem írta volna le, ha nem tudhatnám ezeket. És igen, valóban rengeteg titkos, föld alatti létesítmény található mindenfele, sőt behálózzák a Földünk mélyét a barlangrendszerek, melyek, talán mondhatom, hogy egyfajta elágazó érhálózatot hoznak létre. Sok-sok barlangrendszer, amelyeket csak esetleg nem olyan régen fedeztek fel az emberek, vagy megemlíthetném a Piramisok alatti titkos barlangokat is. Milyen szuper helyek ezek, akár a kormányoknak, akár Idegeneknek, akár a Vámpíroknak.

Tehát E. mindig figyelgetett, vagyis egem mindig mindenki csak figyel... ez vajon jó vagy sem? Azt tudom, hogy Ők miért. Mert túl sok infót tettem közzé anno a topikban is, és tudták jól, hogy milyen jó képességeim vannak a kutatásra, és ami fő, a találásra is. Mindenesetre jó volt ismét kapcsolatban lenni vele, így sejtettem, hogy még inkább letisztulnak majd a dolgok a számomra.

Ekkorra már többször is előtérbe került a "kereső" mivoltom és reméltem, hogy ő arra is megadja majd a választ, konkrétan mit is akar ez jelenteni.

Jó hosszú levelet írtam neki, amikben sok kérdést tettem fel, és egy hónap elteltével jött is a válasza.

- Persze hogy nem felejtettelek el, hogyan is gondolhattad, csak azt sajnálom, hogy nem tudtam már sokkal előbb felvenni veled a kapcsolatot, és hogy csak ritkán jutok netközelbe a válaszadáshoz!

Annyi mindent írtál, nem is tudom, hol kezdjem a megválaszolást, de azt hiszem haladok szép sorjában, úgy talán átláthatóbb lesz nekem is.

Azt írtad, hogy nem igazán szereted az életed és sok a gondod, sőt mások is hozzád fordulnak a gondjaikkal, amiket te nem tudsz megoldani, de hidd el, nem is kell!! Gondok mindig voltak és lesznek, mert nélkülük nem teljes a „tapasztalás”. Rossznak hisszük őket, de nem azok. Előre visznek az úton, amin haladnunk kell, de nem várom el, hogy ezt megértsd, mert korábban én sem voltam rá képes! A lényeg, hogy mindenkinek saját magának kell megoldást találnia a problémákra, mert megoldás mindig van, csak meg kell értenünk az adott problémát, sőt el kell fogadnunk azokat, és akkor ki fog rajzolódni a megoldásuk is! Érdekes, hogy azt írtad, hogy sokszor világgá mennél, vagy magányba vonulnál, mert egy csomó más ember is így érez. Valahol szerintem mindenki érzi, hogy nem ide tartozik.

Clara elég idős, hogy a jelenlegi ,,munkakört” betölthesse. Ezt a posztot az Univerzum szabta ki neki, ennek köszönhetően pedig védetté vált minden más hatalommal szemben. Ezzel persze nem önkényeskedhet, nagyon kemény és felelősségteljes feladat, mert most bölcsebbnek kell lennie mindenkinél, ami nem is olyan egyszerű, főleg neki. Ő sem gondolta volna, hogy végül így alakul a sorsa.

Kérdezted, hogy mi miért vagyunk. Hát erre elég nehéz válaszolni tekintve, hogy mi is egy kísérlet végeredményeiként kerültünk erre a bolygóra, mint egyfajta Super Homo sapiens, de aztán találtunk magunknak célokat, kihasználva egyes képességeinket.

Egy másik leveledben kérdezted, hogy találkozhatunk-e valaha. Bárcsak tudnám erre a választ! Nem szeretnélek hitegetni, mert az nem sokkal jobb a hazugságnál, inkább azt mondanám, hogy ha tudok, úgyis kerítek rá módot, ha pedig nem, akkor a halálos ágyadnál mindenképpen számíthatsz rám! De annál Clara is ott lesz, ezt biztosra veszem.

Kérdezted még, hogy milyenek a napjaim. Rengeteget utazok keresztül-kasul az egész világon! Sajnos voltam már szemtanúja nagyon sok rossz dolognak és nagyon szomorú sorsoknak is. Ezért is gondolom, hogy bár mindenkinek a saját gondja a legnagyobb, én mégis azt mondom, hogy azok eltörpülnek ezekhez képest. Amikor a halál az egyetlen segítség a gondokra, akkor azt mondhatom, hogy ott tényleg nagy a baj. Tudod, a legrosszabb talán az, hogy nem avatkozhatunk bele más fajok életébe, ahogyan az emberek sem avatkozhatnak bele a természet rendjébe. Azzal megbolygatnánk a „sorsfonalukat”. Megértettem azt is, hogy „Albertnek” miért kellett meghalnia.

Ő túl sok sorsfonalat bogozott össze már azzal, hogy törvénytelenül segített másokon. A donorsági szerződés ugyanis nem egy átlagos szerződés! Erről is csak nagyvonalakban tehetek említést neked, de szeretném, ha nagyjából lenne fogalmad róla. Ismered a mondást, hogy szerződést kötött az ördöggel? Lényegében itt is erről van szó, csak az ördögöt nem negatív értelemben kell venni! Sohasem abban kellett volna, csak ezt is úgy elferdítette a vallás, hogy ezen mindig nagyon felháborodok!!! De maradjunk a szerződésnél, mielőtt még megölnék valakit. Ez a szerződés, univerzális szinten köttetik, egyfajta vérszerződés, mely annyit tesz, hogy az illető személynek, akivel megkötik, a sorsává válik, beépül a sorsfonalába, így nem lesz rajta sem csomó, sem szakadás a későbbiek folyamán. Jaj, ezt nem nagyon tudom neked érthetőbben leírni, de talán a görög mitológia a segítségedre lehet a megértésében. Albertnek nem volt sem joga, sem felhatalmazása ahhoz, hogy ilyen szerződéseket kössön, így a jó szándéka végül tragédiába torkollott. Kicsit talán fanatikus is volt e téren, mert sokadszori figyelmeztetésre sem lehetett jobb belátásra téríteni, így nem maradt más számára, csak a halálbüntetés.

Képet sajnos nem küldhetek magamról, de tévedsz, már nem teljesen vagyok olyan, mint voltam. A csontozatom átalakulása során változtak a vonásaim is. Karakteresebb lett az arcom, és más lett a testalkatom is.

Az utolsó leveleddel kapcsolatban először is egyáltalán nem baj, hogy az eredeti nevemen hívsz, mert, ha azt vesszük, elég gyakran kell változtatnom a nevemet, még a végén teljesen belekeverednél!

Én látom a vámpírlét jó oldalait is, ne értsd félre, csak néha eszembe jut, hogy miket hagytam ki emberként, amiket már sohasem tapasztalhatok meg, és ez bánt egy kicsit. Viszont annyi minden van, amit így igen!! Ez azért vigasz a számomra. Itt mindjárt meg is említeném a Holddal való jelenlegi viszonyomat, amiről ódákat tudnék zengeni, ha lehetne!! Amikor azt írtam, hogy utazgatok a világ minden pontjára, akkor azt értsd úgy, hogy A VILÁG MINDEN JÁRHATÓ ÉS LÁTOGATHATÓ PONTJÁRA!!! Ebbe pedig bizonyos égitestek is beletartoznak. Bizony, nem csak egy! Több lakott bolygó van, mint gondolnád!!! És mennyire elferdítették ezeket is az embereknek!! Annyi dühítő dolgot tapasztalunk meg vámpírként, hogy nem is csoda, hogy ez a legerősebb érzelem bennünk az első időkben!

Most inkább írok néhány sort arról, hogyan érzékelünk mi, mert ezt is kérdezted. Először elképesztően furcsa volt, hogy minden ilyen intenzív! Ti nem is tudjátok igazán, milyenek is a színek! Emberi szemmel egészen más! Nézzük csak, mihez is tudnám a leginkább hasonlítani úgy, hogy számodra is érthető legyen. Ha netán egyszer egy médiaboltban jársz, keresd meg a legmodernebb, legszebb képet sugárzó TV készüléket. A LED technológiás, azt hiszem, megfelelő lesz, de abból is a legélesebbet! Káprázatos színek, éles kép, tökéletes hangzás. Tyűű, elmehetnék értékesítőnek!

A lényeg, hogy ebből megközelítőleg láthatod, hogyan látok én! Ami viszont ennél is sokkal érdekesebb az az, ahogyan az embereket látom! Őket, ahogyan az összes többi élőlényt, leginkább színekben látjuk, a bioenergiájuk színeiben. Nagyon érdekes, mert az aurájukhoz képest szinte elmosódik maga a test és az arc. Ezt látjuk alapból, amin aztán tudunk finomítani a különböző látásmódokkal. Fókuszálunk, élesítünk, pont, mint egy fényképezőgép! Láthatjuk az adott élőlény érhálózatát és hőtérképét, ami az éjszakai látásban is segít. A ragadozó állatok látnak hasonlóan. A szaglásunk nagyon fejlett, ezért messziről érezzük egymás és egyéb élőlény jelenlétét. Minden élőlénynek van egy rá jellemző „szaga”, ami alapján meg lehet különböztetni. Olyan, mint az ujjlenyomat, nincs belőle két egyforma. Viszont a bőrünk szinte érzéketlen a külső behatásokkal szemben, mintha a bőrben lévő receptorok nem működnének. Nem érzékeljük sem a hideget, sem a meleget.

És legvégül még annyit, hogy igen, A. biztosította számunkra a kapcsolatfelvétel lehetőségét!! Egyetlen részlet sem kerüli el a figyelmedet!
Sajnos nem tudom, hogy mikor tudok ismét írni neked, ezért csak a türelmedet és a megértésedet tudom kérni, és hogy ne haragudj rám ezért. Tudom, hogy nehéz dolgot kérek, de nem tehetek mást.
Ölellek és bízom benne, hogy még kapcsolatban maradhatunk a későbbiekben is!


Lássuk csak, ez a levelecske miféle információkkal szolgált. Többségükkel ugyan már tisztában voltam, csak esetleg nem ennyire részletesen. Gondolok itt a látásukra. Az nem volt újdonság, hogy kitűnően látnak nagy távolságokra is, sőt a sötétben is, de hogy az auránkat is látják, na, ez kissé új volt számomra. Viszont így, azt hiszem, nem is csoda, hogy mind a hangulatunkat le tudják rólunk olvasni, mind a szándékainkat, esetleg akkori lelki állapotunkat, sőt, akár az egészségi állapotunkat, stb.

És ha egyszer szagot fogtak, nos, akkor bárkit bárhol megtalálnak.

Természetesen ekkorra már azzal sem mondott újat, hogy több lakott bolygó is van, azonban hogy ezek konkrétan melyek is, arra sajnos nem tért ki. Én magam pedig csak néhányról tudok. A későbbiekben rákérdeztem erre is, illetve arra, hogy ugyan már mégis, hogy a csudiba jutnak el más bolygókra. Ki ne lenne erre kíváncsi? Ahogyan az is ott motoszkált a fejemben, hogy is van ez az Univerzumi izé...

A helyzet úgy állt, hogy ronda vénasszony leszek, mire egyáltalán láthatom Őt... hát ez aztán remek hír igazán. De sebaj, arra amúgy is annyi minden megváltozik, hogy ki tudja, talán soha nem is leszek ronda vén banya.

Előző oldal Penelope