Hó és vér XV.

Fantasy / Novellák (83 katt) B.C. Angyal
  2017.09.24.

A helyiség falain apró fáklyák égtek tartójukban, különös, természetellenesen vörös fényük nyugtalanítóan hatott rájuk. Nem segített rajtuk az a tucat törp sem, akik szúrós szemekkel méregették őket. Tőlük alig egy méternyire ott állt Bógli és amúgy is csúf arcát még jobban elcsúfította a gunyoros mosoly.

- Nocsak, Ragnor, mi szél hozott? Csak nem újabb gyöngyöket hoztál?
- Jaj, remélem, nem haragszotok már rám amiatt a kis tréfa miatt!
- Szó, ami szó, Gyurgyely nagyfőnök eleinte igen dühös volt, de végül csak hasznukat vettük, és vesszük azóta is. A gyöngyök igen jó szolgálatot tesznek nekünk – és lassú, kéjes, körkörös mozdulatokkal megpaskolta a hasát. Társai jóízű hahotába kezdtek, mintha tréfa hangzott volna el.
- Miről beszél ez?

Evalue olyan halkan próbált suttogni, ahogy csak tudott. Ariel undorodva nézte a törpöt és feszült hangon így válaszolt.

- Ezek a hitvány gnómok szeretik az emberhúst. Nyilván csapdába csaltak néhányat a gyöngyök segítségével és utána… - Megrázkódott. – Megették őket.

Az utolsó két szót szinte suttogta. A többiek is némán hallgattak és a rettegés kezdett eluralkodni rajtuk. Ursuel azonban igyekezett palástolni és nyugodt hangszínen így szólt:

- Ursuel vámpírkirálynő arra kéri Gyurgyely nagyfőnököt, engedje át őket birodalmán!
Bógli ráemelte nagy, kerek, szemhéj nélküli fekete szemeit. Töprengő arcot vágott, végül így szólt:
- Kövessetek!

Elindult a helyiség másik végében álló ajtó felé, ők pedig kelletlenül, de utána eredtek. Fényes csarnokba értek, melynek falait szépen kimunkált ezüstök borították.

- Lehet, hogy emberevők, de hihetetlenül szépet tudnak alkotni – rebegte elismeréssel Evalue.
- Valóban – válaszolta halkan a Mágus.

Néhány perc séta után a csarnok kiszélesedett és beléptek a trónterembe, ahol megterített asztalok mellett törpök százai ültek. Lakomájukat félbehagyva, csendesen néztek a belépőkre. Bógli a legnagyobb és legcsúfabb törp előtt állt meg. Ursuel előrelépett és mélyen meghajolt.

- Tiszteletem, Gyurgely nagyúr!
A másik aprót biccentett.
- Ursuel! A vámpírok királynője! Mit akarsz?!
- De modortalan! – dühöngött a foga között Evalue.
- Sssh, fogd be a szád – szólt rá mérgesen Ariel –, vagy mindannyian az asztalon végezzük!

Evalue a mondott irányba nézett és egy levágott emberi fej üres szemgödrei néztek vissza rá. Nagyot nyelt. Kezdte belátni, nem volt jó ötlet idejönni.

- Szeretném, ha átengednél engem és társaimat birodalmadon.
- Miért tenném?
- Meg akarjuk ölni a főinkvizítort!
Szavait csend fogadta. A gnóm elvigyorodott.
- Mit ajánlotok fel cserébe?
- Semmink sincs! – hangzott a Mágus határozott hangja. Mindannyian ránéztek és ekkor meghallották a fejükben a hangját:
- Kéressük magunkat és utána adjuk oda a hamis kereket!
- Igaza van – felelt a királynő. - Régi jó kapcsolataink miatt kérlek, engedj át minket.
- Nem.
- Miért?!
- Mert nincs hozzá kedvem.
- Számotokra is hasznos lesz, ha végzünk a főinkvizítorral!
- Minket ugyan nem érdekel! Meg tudjuk magunkat védeni! Ha nincs ajándék, nem mehettek!
- Akkor menjünk vissza a felszínre! – szólt a Mágus és indulni készült. A gnómok azonban körül zárták őket.
- Miért mennétek? – suttogta halkan Gyurgyely, de szavait mindenki értette. – Épp most fogyott el a hús. Katonáim frissre vágynak.
- Adjuk oda nekik! – sikoltott Evalue.
- Nem! – kiáltott rá keményen Ursuel! – Nem akarunk harcolni, de ha kényszerítetek…
- Semmi esélyetek, varázserőtök legyengül termeinkben, fegyveretek nincsen. Ha ajándék sincs…
- Adjuk oda! – szólalt meg erőtlenül a boszorkány.
- Nem! – ordított rá Ursuel.
A törpök közeledtek.
- Nálunk van Arianrhod kereke! – szólalt meg határozottan Ariel.
- Te ostoba! – förmedt rá a Mágus. – Ha azt odaadjuk, semmi esélyünk az inkvizítorral szemben!
- Arianrhod kereke? – csillant fel a törpfőnök szeme.
- Ha odaadjuk, elengedtek miket? – nézett rá Evalue.
A törp bólintott.
- Nem! – kiáltott Ursuel.
- Én pedig odaadom! – dacolt vele Evalue. – Nem hagyom, hogy megegyenek!
Azzal előhúzta a szerkezetet. Odanyújtotta Gyurgyelynek, aki mohón kapott felé.
- Bógli! – kiáltott. – Hívd ide a Szakértőt!
Bógli kisietett a teremből és néhány perc múlva egy emberrel tért vissza.
- Az inkvizítor! – kiáltott fel Shaemus és a többiek gépiesen követték tekintetükkel, ahogy a magas, jó felépítésű, értelmes arcú, jóképű férfi végigsétál a termen. A törpök rettegve húzódtak hátrább, amikor elhaladt mellettük és Gyurgely is remegve, hajlongva nyújtotta át neki a kereket.
- Hamis – jelentette ki zengő hangon és mosolyogva feléjük fordult. – Szép próbálkozás volt, de utatok itt véget ér. Vagy játszunk tovább?
- Megölni őket! – adta ki az utasítást Gyurgyely, meg sem várva a választ az előbbi kérdésre, amely még mindig a levegőben lógott. De egy addig ismeretlen, erőteljes férfihang rászólt:
- Undorodom tőled! Most, hogy nincs már rád szükségem, azt hiszem, ideje, hogy megöljelek!

A szavakat tettek követték és egy másodperccel később a törpfőnök mellkasából már egy tőr áll ki. Sötét, feketés vére lassan csorgott lefelé a testén, szemei döbbenetet tükröztek. A Szakértő nyugodtan szemlélte a dolgot, a törpök közül azok, akiknek sikerül magukhoz térniük, menekülőre fogták a dolgot.

- Öld meg őket! – adta ki az előbbi hang az utasítást és a Szakértő egyetlen csettintésére porrá omlottak össze.
- Most pedig – szólt Shaemus, hiszen ő volt a hang forrása -, ideje, hogy véget vessünk kis játékunknak. Ez az utolsó felvonás igazán szórakoztató volt.
- Lehetetlen… - Ariel még mindig nem tért magához, teste reszketett.
Shaemus arca elváltozott, gonosz nevetése betöltötte a termet.
- Ugyan már! Te, aki több szennyet láttál ebből a világból – leszámítva a Mágust -, meglepődsz az igazságon?
- Miféle igazságon? – csodálkozott Evalue, és ahogy nézte a többiek arcát, kezdett eljutni tudatához a felismerés. – Na, várjunk csak! Azt akarjátok mondani, hogy Shaemus a…
- Főinkvizítor – fejezte be a mondatát a Mágus és e szavak hallatán mindannyian elerőtlenedtek.
- Miért… Hogyan… - Ariel képtelen volt szavakat megfogalmazni, ahhoz még mindig erős volt döbbenete.
- Ó, ez hosszú történet – felelte mosolyogva az inkvizítor. – De röviden elmesélem nektek. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Shaemus nevű, nagyszerű szerzetesnövendék, aki rossz időben volt rossz helyen, meglátta, amint épp beszélek a Sötétség Fejedelmével, ezért meg kellett ölnöm. Halála azonban lehetőséget is adott nekünk, hiszen hatalmunk kiterjedőben volt és már csak egy aprócska tárgy kellett – az Ursuelnél található igazi kerék felé biccentett –, hogy megtörjük a létsíkok átkát és minden dimenzióból betörhessenek a sötét lények a Földre. Épp el akartam lopni, de megelőztetek - itt Arielre és Evalue-ra nézett. - A kezdeti düh után, főleg, amikor rájöttem, kik vagytok, úgy döntöttem, egy-két hónap igazán nem számít, ezért játszani kezdtem. Megismerkedtem veletek, adtam a nemes lelket, s közben minden egyes lépésemmel azon voltam, hogy elhozhassalak titeket az erődbe.
- Hogy tudtál így rászedni minket?! – találta meg a hangját Evalue és felháborodásában csípőre tette kezeit.
Shaemus elvigyorodott.
- Egy kis bűbáj, néhány kedves szó, figyelmes tekintet: a nők általában beveszik ezt.
- Miért derül ki a végén minden jó pasiról, hogy szemétláda? – szontyolodott el.
Ariel megfogta és megszorította a kezét. Miután elengedte, keményen nézett a férfira.
- Mert a vérükben van. Úgy tűnik, a jó genetika bunkósággal párosul!
- De Ariel és Evalue hónapokra eltűnt a kerékkel – szólt közbe Ragnor.
- Igen, sajnálatos hiba csúszott a tervbe, az az ostoba Elinor nem tudta fékezni magát. De később jóvátett mindent és a mi kis hősnőink épségben hazatértek.
- Várj csak! – kiáltott fel, immár hangját megtalálva Ariel. – Minden, ami azon a helyen történt…
- Megrendezett volt. Természetesen.
Szavaira a vámpír nem tudott mit felelni, enyhén tátott szájjal, megrökönyödve nézte.
- Rendben. Győztél – jelentette ki a Mágus, de arca eltökéltséget tükrözött. – Most mi lesz? Megölsz minket?
- Ó, én ilyen csekélységekkel nem foglalkozok. Épp elég ellenséget szereztetek magatoknak, majd ők gondoskodnak rólatok.

Csettintett, mire Arianrhod kereke kéken felizzott Ursuel erszényében, majd kirepült belőle és eltűnt a levegőben. Nekik pedig csak annyi idejük maradt, hogy egymásra nézzenek, utána furcsa rándulást éreztek a köldökük tájékán és öten ötfelé tűntek el.

Előző oldal B.C. Angyal