Gyilkosok kora IV/6.

Fantasy / Novellák (57 katt) anonim88
  2017.09.18.

Azt beszélték, a Timbert kastélyból a kilátás lélegzetelállítóan gyönyörű, legalábbis annak idején az volt. Hogy most is igaz-e, arról a tejfehér ködnek hála nem nyertek tanúbizonyságot. A betört kaput is csak akkor vették észre, mikor már jó két lépésnyire megközelítették. Alighanem azóta ilyen, hogy az Őrült király faltörő kosai dörömböltek rajta.

Az udvaron rozsdás fegyverek, páncéllemezek, pajzsok hevertek a magasra nőtt gaz között. Erről minden második lépés után hangos csörömpölés és elharapott káromkodás kíséretében meg is győződhettek.

Damien elhaladt egy törött hordó mellett, melyet félig benőtt a csalán, mikor hátraszólt embereinek.

- Ne kószáljatok el, vagy magatokra maradtok. Senkit sem fogok keresgélni.
Timet intett a kezével.
- Egy lépés távolságra álljatok a többiektől! Akkor még látjuk is egymást, viszont, ha harcra kerül sor, sem leszünk egymásnak láb alatt.
Hurion felhorkantott.
- Harc? Gondolod, azok az ostoba banditák rajtunk mernek ütni?
Cliff szája egy alig látható, vékony vonallá préselődött össze.
- A banditáktól tartok a legkevésbé, Hurion.
- Akkor mégis mitől tartasz? Koboldoktól? Kísértetektől? Netán valamiféle árnyaktól a ködből? – gúnyolódott tovább barátja.
- Elég! – pillantott hátra a homlokát ráncolta Timet. – Bármi legyen is itt, nem kell mindjárt a tudtára adni ittlétünket!
- Vagyis, szerinted is van itt valami – motyogta az orra alá Ruth.
Glenn felnevetett.
- Amekkora zajt csaptunk, az ellenfelünknek süketnek kell lennie, hogy ne tudjon ittlétünkről.
Timet megadóan sóhajtott.

*

Egy ködbevesző kőlépcsőhöz értek, melynek láttán Timet aggodalmaskodni kezdett.
- Keresnünk kellene valami mellékbejáratot. Ez a főbejárat, húsdarálóba rohanunk.
Glenn kiroppantotta ujjait.
- Helyes. Egy jó kis vérfürdő már igazán kijárna.
- Nem őrzi ezt senki – legyintett Damien. – Meg se fordul a fejükben, bárki is idemerészkedni. Hallottátok azt a banditát korábban, egy denerimi barátjuk gondoskodik róluk. – azzal meg is indult, mint egy jelezve, a vitának vége.

*

A lépcső utolsó fokainál jártak, mikor Ruth csizmája cuppanós hangot adott.
- Itt valami kiömlött – jelentette ki.
Glenn leguggolt, levette páncélkesztyűjét, két ujját finoman belemártotta a megalvadt folyadékba. Az orrához emelte.
- Ez vér.
Hurion a fegyveréhez kapott, Cliff feszülten figyelt.
- Tudtam – csapott az öklébe Timet. – Mégiscsak jártak erre mások is.
- Azért annyira ne szállj el magadtól! – vetette oda foghegyről Damien.

Két holttestet találtak a főkapu előtt. Ruth alaposabban szemügyre vette őket.
- Úgy egy napja lehetnek halottak. Legfeljebb kettő.
Cliff rémülten forgolódott.
- Mi végezhetett velük? Kísértetek?
- Egymást ölték meg – jelentette ki Damien a két bandita testhelyzetéből ítélve.
- Mi? – perdült oda hitetlenkedve Hurion. – Honnét tudod ezt ennyire biztosan?
A kérdést Glenn felelte meg.
- A nyilvánvaló bizonyítékok mellett elég beszédes még, hogy egymás kardjával a gyomrukban fekszenek.
Hurion is odalépett.
- Valóban. – zavarát nevetéssel kísérelte meg elűzni. Hátba vágta Cliffet. – Nyugodj már meg! Biztosan összevesztek két rézpénzen, vagy az egyik megdugta a rabszolgát, amit a másik kinézett magának. Tudod, milyenek ezek – azzal előre vágott.
- Aha. Biztosan – Cliff minden igyekezete ellenére nem tudott hinni neki.

A köd a csarnokba is beszivárgott, a vár állapotát elnézve ez nem is annyira meglepő. Egy félkör alakban az étkezőasztalok még látszottak, azontúl minden csak fehérség. A hatalmas faasztalokon edények hevertek, feldöntött kupák, a földön törött tányérok, ételmaradékok, még több kupa, továbbá furcsa foltok, talán bor.

- Legalább tudjuk, asztalnál étkeznek – vont vállat Ruth.
- Ebből az is következik, hogy nem mamutbőrt hordanak, s nem bunkósbottal harcolnak? – vigyorgott Glenn.
- Nem tudhatjuk – rázta a fejét Hurion. – Még bármi is elképzelhető.
Ruth végigsimított a falon ujjaival.
- Nos, barlangrajzok nincsenek.

Cliff falfehér arccal meredt a többiekre, akik ilyen helyzetben is gondtalannak tűntek. Kicsit irigyelte őket. Damien csak a szemét forgatta.
- Fene nagy jókedvetek van – morogta az orra alá.

Feszülten előretört a ködben. Nem tudott szabadulni a gondolattól, ami a mágusokat régebb óta foglalkoztatta. Valaki figyeli őket. Szinte érezte a kémlelő szemeket a tarkóján, ám valahányszor hátrafordult, semmit sem látott. Ez az őrületbe kergette. Legszívesebben elordította volna magát: „Gyere elő, te gyáva féreg! Küzdjünk meg, mint férfi a férfival! – azonban tudta, semmit nem érne el vele. - Minél előbb lenyakazom a banditavezért, annál hamarabb eltűnhetek innen”.

A terem végi ajtó jobbra, egy keskeny folyosóra nyílt. Keresztbe berozsdásodott lovagi páncélok darabjai hevertek. Valószínűleg díszek lehettek, amiket még a betörő királyi csapatok döntöttek fel. A folyosón, mintegy fogadóbizottság gyanánt, egy emberi koponya nézett velük farkasszemet, kicsivel távolabb a teste hevert, hátán a Timbert család címerével, egy szárnyait kitartó arany kolibrivel.

- Nahát, az első lovaghulla, akit látunk – vidult fel Glenn. – Épp ideje volt, már kezdtem azt hinni, az egész csak mese.
- Honnan tudod, hogy az étkező nincs tele csontvázakkal? Alig láttunk belőle valamit, hála a ködnek – mutatott rá Ruth.

A lépcsőnél, a falnak dőlve egy bandita ült vérbe fagyva, felakadt szemekkel és felvágott torokkal. Keze a gyilkos fegyvert markolta, a saját tőrét. Timet gyomra furcsán kavarogni kezdett.

- Egyre kevésbé tetszik nekem ez a hely, Damien. Talán visszafordulhatnánk, amíg nem késő.
- Egyetértek – bólintott Ruth. – Különös energiákat érzek.
- Te az elejétől kezdve mindenféle energiákat érzel – morgott Damien. – Továbbmegyünk. Erről nem nyitok vitát – azzal elindult a lépcsőn felfelé.

Timet nem kezdett vitába. Elég régóta ismerte már Damient, tudta, ő is feszült. „Attól fél, ha enged a többiek kétségeinek, az végül őt magát is elbizonytalanítja.” Eszébe jutott, Damien egyik kedvenc mondása: „A kétség a harcos legnagyobb ellensége”.

- Igaza van – bólintott végül Timet. – Mit tátjátok a szátokat? Minél hamarabb szétrúgjuk azoknak a semmirekellőknek a seggét, annál hamarabb elmehetünk innen.
- Ez esetben iparkodjunk – javasolta idegesen körbepillantva Cliff.
Ruth hátrapillantott a feldúlt folyosóra.
- Csak meg ne bánjuk…

Előző oldal anonim88