Esti szép a "vízfogó" felett

Szépirodalom / Versek (85 katt) Alkony
  2017.08.07.

Egy elengedett fóbia

Esteledik... Már alkonyat festi át,
aranyozza a zöldet, szürkét...
a víz tükrét ezüsttel vonja be.
Lépek... Múltból jövök. A jelenbe
cipeltem kicsi gyerek félelmét.

Mintha érinteném apró kezét...
itt most a "vízfogó" tetején,
s a sziklák alatt, ott lent a mélyben,
nyúlt árnyék figyel az esti fényben,
óriás vagyok a gát peremén.

Lidércálmom hoztam... mást kívánok.
Sóhajjal száll el, mi megrekedt.
Nevet rám a nap e pillanatban,
cinkosan kacsint, s még szélesen villan
mosolya az összement táj felett.

Előző oldal Alkony
Vélemények a műről (eddig 1 db)