Múlt, jövő, jelen – Ákos: 2084

Külvilág / Zenebona (89 katt) Jimmy Cartwright
  2018.01.09.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/11 számában.

2011-ben, Szilveszter napján felkerült az AkoxVlog YouTube csatornára egy videónapló-bejegyzés, melyben Ákos előrevetítette új, 2012-es albumának hangzásvilágát. Abból egyértelműen kiderült, hogy egy „szintis” lemez készítésének kezdett neki. Az október 3-i megjelenés óta elég sokan írtak már az albumról, így szinte úgy érzem, hogy „elmondatott minden, ami elmondható”. Azért én mégis megpróbálom egy új szemszögből nézni.

Ha megkérdezünk valakit, miért kedveli Ákost, a válasz általában az, hogy jó a zenéje és nagyon eltaláltak a dalszövegei, van mondanivalója. Sokan hozzátennék azt is – magamat is beleértve –, hogy rendre szerepelnek az albumain olyan dalok, amelyek hozzájuk szólnak. Másként fogalmazva „betalálnak”, valamit mélyen megérintenek az emberben, és nem eresztik évek (immáron lassan évtizedek) múltán sem. Ezek pedig legtöbbször nem a közmédiában hallható populáris slágerek közül kerülnek ki, hanem az album rejtett szépségei között bújnak meg. Akkor is így van ez, ha nem a mai fiatalság körében nézünk körül, hanem a saját korosztályunkban. Hiszen a mai 30-as, 40-es éveit taposó generáció – ha tetszik, ha nem – Ákossal együtt nőtt fel. Együtt „csápoltak” bőrszerkóban a Bonanza Banzaj koncerteken, s együtt hallgatták öltönyben a szimfonikusokkal kísért Andante albumok előadásait. Ugyanolyan, oldalt felnyírt, hátul varkocsba fogott frizurát hordtak annak idején (fiúk és lányok egyaránt), majd évekkel később fodrásznál belőtt elegáns frizurával (talán már kissé pocakosan) ültek be egy-egy lemezbemutatóra. Bárhogyan és bármikor is vették elő meghallgatni Ákos lemezeit, újra és újra magával ragadta őket annak hangulata, s minduntalan felidéztette velük azon emlékeket, melyek egy-egy dalhoz kapcsolódtak valamilyen formában. Olyan dalok ezek, amelyek hallatán mélyről jövő sóhaj tör fel, elcsuklik a hangunk, kicsordul a könnyünk, mosolyra húzódik a szánk, ökölbe szorul a kezünk, kénytelenek vagyunk lehunyni a szemünk. Olyan dalok, amelyek talán rég elfeledett érzelmeket hoznak felszínre. Érdekes, hogy a 2084-en épp erről szól az Előkelő idegen.

Mint minden Ákost kedvelő, zeneszerető embernek, nekem is megvannak a magam kedvencei a repertoárjából. Olyan dalok, amelyek a fent említett „betalálós” kategóriába esnek. A teljesség igénye nélkül, nagyjából időrendi sorrendben: Átkozz el, Menekülj, Minden élet, Ki helyett szeretsz, Csak te vagy, Idelenn idegen, Örvény, Az utolsó levél, Beavatás, Minden ami szép volt, Táncolj a tűzön át, Végre, A világ legvégén, Új világ, Hűség, Mindenki táncol, Mire vagy jó?, Méreg, Fénykép...

Ám itt az ideje, hogy visszatérjek 2084-be. Ákos bármilyen zenei stílushoz is nyúl, azt profi módjára teszi, amelyet a végeredmény is igazol, hiszen rendre az eladási listák élén szerepelnek az albumai. No meg persze az sem utolsó, hogy telt házas koncerteket ad. Láthattuk, hallhattuk már gitáron játszani, volt „unplugged” fellépése, színpadra állt szimfonikusokkal is. Most azonban visszatért oda, ahonnan indult: az elektronikus (szintipop) hangzásvilághoz. A zenei anyagot hallgatva azon tűnődtem – különösen a címadó szám kapcsán –, hogy vajon miért nem készít(ett) egy szimplán instrumentális anyagot (is). Hiszen a kezdő dal alapvetően ilyen. Ráadásul számomra olyan, mintha valami ős science-fiction film zenéjét hallgatnám. Ha lenne némi beleszólásom Ákos mester zenei munkásságába, bizony kiharcolnék tőle egy teljes albumot ilyen SF-es hangzásvilággal, szöveg nélkül (vagy valami minimálissal), még akkor is, ha az anyagilag nem lenne rentábilis. Persze Ákos nevével fémjelezve... Ki tudja? Az Omega billentyűse, Benkő László tudott még a szintetizátormuzsikájával hasonlóképpen elragadtatni (JMJ-t, a francia szintetizátormágust leszámítva), de a 2084-et hallgatva azt kell, mondjam, véleményem szerint Ákos mindkettejüknél jobban elkapta ezt a jövőbeli, sci-fi-s hangulatot.

Azt már tehát tudjuk a bevezetőben hivatkozott videónapló-bejegyzésből, hogy mi is a múlt: a Roland múzeumból adták kölcsön például Demjén Ferenc vocoderét, aminek „rendesen borszaga van”, aztán a Bonanza lemezeken rendre hallható JD-800-ast, vagy egy másik régiséget, a JX-8P-t, netalán egy JUNO-60-ast. Ha esetleg ezek a „kódnevek” valakinek semmit sem mondanak, azok ne keseredjenek el, mert úgyis a hangzás a lényeg, vagy, ha érdekli őket, kutakodjanak kicsit a neten, esetleg nézzék meg a fent emlegetett videónapló-bejegyzést (pontos forrásmegjelölés a cikk végén).

Azt is tudjuk, hogy mi a jövő, hiszen ez már az album címéből, meg a fenti sorokból is kiderül. A 2084-es évre minden „szép és jó”, csak épp az anyák már nem szülnek többé, csak nézik a tévét, ha kész a műtét és egyformán fiatal arcokból áll össze lassan minden korosztály. Meg ahol króm volt és neon, most csak gyom és tört beton látható. Repülő autóknak kellene az égen suhanni, de most már máshogy van, elmúlt a régi jövő, amely még anno a hatvanas években kelt szárnyra. Szóval a dalok szövegeiből egy nem kifejezetten idilli jövőkép épül fel, amely talán még a kilencvenes években kicsúcsosodott cyberpunk életérzésnél is sötétebb. Ezzel kapcsolatban pedig fel is merülhet a kérdés, hogy húsz év alatt valóban ennyivel komorabban látjuk a jelent, s ebből kifolyólag a jövőt?

No de akkor miként jön ide a jelen, ha többek között arról elmélkedtem fentebb, hogy az egész album elmehetne egy remek sci-fi aláfestő zenének? Természetesen akként, hogy Ákos ismét remek dalszövegeket írt, amelyek első hallásra valóban a jövő (rém)képeit festik elénk. Azonban, mint azt tőle már megszokhattuk, bizony mélyebb mondanivalója is van, mégpedig olyan, amely reflektál a jelen történéseire, pl. az ilyen elejtett (fél)mondatokkal: „Talán még újrakezdhető / A régen tönkretett jövő”, vagy „Keserves fényűzés itt minden”, illetve „Rab és őr is vagyunk mi ketten”, aztán „Egymásba zuhanó emberek / Itt győzni senkinek nem lehet”. Persze még említhetném a „Politikus agitál / Szájkarate szamuráj / Itt folyton áll a bál” sorokat is, meg az „Itt mindig ugyanaz a köd szitál”-t, netalán a „Nem kell ide semmi szabály / Hadd terjedjen el a ragály / Csak okos érvek kellenek / S az ember bármit megtehet” sorokat. De a legmegrendítőbb számomra mégis ez a gondolat: „És megszűnt egy ország / És támadtak százával nyelvek / Hogy értőn magyarázzák / Aztán a sírját befoltozzák” Már fel sem merem tenni a kérdést, vajon mely országról lehet itt szó, hiszen oly sok van, amelyre ez passzol.

Egy szó, mint száz, az 1984-re száz évvel hajazó 2084 egy újabb remek album Ákos zenei műhelyéből. A hangzásvilág, a dallamok, a szövegek tökéletesen kiegészítik egymást. Az egész album annyira egyben van, amennyire csak lehet. És bár Ákos eddigi szólóalbumainak hangzásvilága nemigen köszön vissza ezen az új lemezen (bár van néhány visszakacsintás), mégis abszolút lehet tudni, érezni, hogy ez egy vérbeli Ákos album. S bár azt nem merem objektíven állítani, hogy az eddigi legjobb, de az biztos, hogy többek egybehangzó véleménye szerint a legjobbak között van.

S hogy nekem személy szerint melyek lettek a kedvenceim a címadó számon kívül a 2084-ről (amellett, hogy az egész album remek – vagy ezt már írtam)? Íme: Veled utazom, Vén tinédzserek, Tengermoraj, Régi jövő, Ne keress engem.

A már aranylemezes album egyébiránt nem csak a lemezboltokban kapható, hanem Ákos honlapjáról is beszerezhető, illetve Apple felhasználók az iTunes-ban is megvásárolhatják (akárcsak több, szinte az összes többi régebbi lemez anyagát).

Előző oldal Jimmy Cartwright