Hó és vér XI.
Evalue lassan dörzsölgette csuklóit. Nem szokott hirtelen döntéseket hozni, de itt és most nincs idő töprengeni. Vissza kell szerezniük Arianrhod kerekét mindenáron!
- Láthatóan ismeritek egymást. Esetleg…
- Ó, milyen udvariatlan vagyok! – szólalt meg Ariel és színpadiasan meghajolt. – Engedd meg, hogy bemutassam neked a nagy Raminát!
A bemutatott gúnyos mosolyt villantott.
- Nincs időm arra, hogy végighallgassam a történetüket – gondolta a boszorkány. - Valahogy Ariel értésére kell adnom, hogy terveim vannak, mielőtt végez vele!
- Örülök, Ramina! Evalue vagyok.
- Milyen érzéki név! – kiáltott fel.
- Nem apám érdeme – húzta el a száját. – Ariel a kedvesem! – szólalt meg és komolyan nézett a démonra.
- Mi?! – fordult felé a vámpír és sikerült elkapnia a tekintetét. Megértette, kisütött valamit.
- Nocsak! Átpártoltunk a másik oldalra? A legutóbb még mágusfiúkkal jártál.
- Más idők, más körülmények. Hol van a kedves Bulzab? – próbálta elterelni a szót. Talált. Ramina arcvonásai megkeményedtem.
- Elinor végzett vele! – hangjából harag, düh és fájdalom csendült ki.
- Sajnálom – felelte gépiesen a vámpír. - Bulzab Ramina hű társa, démonkutyája… Volt – magyarázta.
- Értem – válaszolta Evalue. – Mondd csak, egy ilyen erős démon, mint te, mit keres itt ezen a helyen? Jobb dolgokra vagy hivatott, mintsem, hogy démonokat nevelj.
Ariel egy pillanatra megütközve nézett rá, végül nem szólt semmit. Eddig nem bízott benne, megfogadta, most fog. Hagyni fogja, hogy Evalue véghezvigye a tervét – bármi legyen is az.
- Elinort szolgálom – válaszolta és ujjaival finoman végigsimított a gyűrűn.
- A gyűrűvel tart fogságban, ugye?
Aprót biccentett a fejével.
- Elinor magához ragadta Arianrhod kerekét! Tudod, mi az, ugye?
A démon szemei felcsillantak. Bólintott.
- Alkut ajánlok neked: vezess el minket Elinorhoz, és miután megszereztük tőle a szerkezetet, felszabadítalak.
Ramina kétkedőn felhúzta a szemöldökét.
- A kerék természetesen nálunk marad. De te újra képes leszel a létsíkok között utazni. Vagy maradj itt, s végzünk Elinorral nélküled.
- Nem vagytok elég erősek – ez ténymegállapítás volt.
- Nem – szállt be a beszélgetésbe Ariel is –, de veled már azok leszünk. Vagy még mindig haragszol rám Nikodémusz miatt? – és ártatlanul lesütötte a szemeit.
- Dehogy haragszok! – vigyorodott el –, már mondtam, csak a terhemre volt.
- Akkor? – tette fel a függő kérdést Evalue.
- Még átgondolom! – válaszolta és a bilincsek egy varázsütésre visszakerültek csuklóikra.
Szótlanul üldögéltek egymás mellett. Arielt majd megette a kíváncsiság, de tartotta magát. Tudta, Ramina hallgatózik a sötétben. A kis démonocskák újra megközelítették őket, de tartották a három lépés távolságot. Kicsi fogaikkal vicsorogtak, nyelvüket gúnyosan rájuk öltötték. Az elején még próbálták elijeszteni őket, végül elfáradtak és igyekeztek tudomást sem venni róluk. Kint már lenyugodhatott a nap, mert a barlangban most már teljes sötétség honolt. Az orruk hegyéig sem láttak el. Hosszú órák után végre fellobbantak a vöröses-sárga fények, a bilincsek pedig lehulltak.
- Egy feltétellel segítek nektek, vissza akarok térni a ti síkotokra.
- Rendben – egyezett bele gyorsan a boszorkány, mielőtt Ariel cselekedne. Kinyújtotta a kezét, amit a démon megszorított és jelet tett rá. Evalue elmosolyodott.
- Úristen! – kiáltott fel magában Ariel. – Ez az a bizonyos mosoly! Az istenek kegyelmezzenek Raminának!
- Merre van Elinor? Ez az ő tanyája, nem? – kérdezte a vámpír.
- Volt – elköltözött a Léthe túloldalára.
- Mi?! – kiáltottak fel egyszerre.
- Onnan jövünk! Jaj, hogy jutunk át a folyón? Nincs elég erőm levitálni!
- Nekem van – kacsintott a démon. – Kövessetek!
Kisétáltak a barlangból. A nap éppen akkor bukott a horizont alá. Evalue hosszasan nézte.
- Gyertek – szólt Ramina –, álljunk körbe és fogjuk meg egymás kezét!
Szótlanul cselekedtek. Arielnek baljós előérzete támadt és csak reménykedett Evalue tervének sikerében. A démon halkan mormolni kezdte a varázsszavakat, mire egy fehér burok ereszkedett rájuk, ők pedig a levegőbe emelkedtek. Így utaztak a kietlen pusztaságon és a Léthén keresztül. Volt idejük gondolkodni. Ariel látta Ramina vívódását, Evalue arcáról azonban nem olvasott le semmit. Mikor végre elegánsan landoltak a túlparton, Ramina egy mocsaras terület felé vette az irányt. Apró ösvény kanyargott a lápon keresztül, nagyon oda kellett figyelniük, hova lépnek. Halott lelkek kínzó vágyakozással nyúltak feléjük a láp sáros, kicsiny vizéből, de megérinteni nem tudták őket. A láp túloldalán barlangrendszer húzódott, az egyik nyílás kékes fényben derengett. Oda tartottak.
- Pssz! – sziszegett a démon -, Elinor itthon lehet, óvatosan közelítsünk!
A lehető leghalkabban lépkedtek, Ariel minden érzéke pedig veszélyt szimatolt. Bíznom kell a barátnőmben! – mondta magának, s közben meglepődött szavain. Igen. Evalue a barátja lett. De neki nincsenek barátai! Sosem voltak. Most mégis… Jóleső érzés futott át rajta. Beléptek a barlangba. Arianrhod kereke egy emelvényen csillogott, a kékes fény abból áradt. Elinornak hűlt helyét találták.
Evalue közelebb lépett és mágikus csapdák után kezdett kutatni. Nem talált. Megpróbálta megérinteni a kereket, amikor is a kövek alól indák törtek fel és tekeredtek rá gúzsba kötve kezeit. Ariel ugyanígy járt. Halk kuncogás hangzott fel a közelükben, hamarosan a gazdája is előbukkant.
- Ejnye, ejnye! Csak nem gondoltátok, hogy ilyen könnyű lesz! Jó munkát végeztél, Ramina, büszke vagyok rád!
- Úrnőm! – hajolt meg előtte.
- Ó, te aljas áruló! - mérgelődött a vámpír. – Tudhattam volna, hogy talpnyaló vagy!
- Nem, csak egyszerűen retteg Elinortól – válaszolt nyugodtan Evalue, és szája szögletében apró mosoly jelent meg.
- Úrnőm! A jutalmam!
- Mind a kettő a tiéd lehet.
Ramina kéjesen felizzó szemekkel közelített Ariel felé.
- Ő a kedvesem, ne feledd! – szólította meg Evalue.
Ramina lassan ránézett.
- Elinor! – szólt újra. - Eressz el! Mágusra vagy boszorkányra van szükséged, hogy a szerkezetet működtesd. Ha meghagyod az életem, szolgálni foglak téged!
Ariel meredten, Elinor hosszasan nézte. Elvigyorodott.
- Szívd ki a boszorka életerejét, utána eljátszunk a mi kedves vámpír barátnőnkkel! – rendelkezett.
Ramina felcsillanó szemekkel nézett Evalue-ra, teljesen megközelítette. Felé hajolt és már nyitotta a száját, amikor a másik hirtelen megragadta és szájon csókolta. A démon vergődött a szorításban, de nem tudta a kapcsolatot megszakítani. Evalue addig szívta az életerejét, míg porrá nem omlott össze. Szemei kékesen ragyogtak. Ariel és Elinor is döbbenten nézte.
- Pecsétet tett rád! – kiáltott fel Elinor, és mintha apró félelemszikrák gyúltak volna szemeiben.
- Valóban – válaszolta ajkát nyalva -, de én előtte a körmömmel belerajzoltam az ellenpecsétet.
Csettintett egyet és Ariel szabad lett. Elinor megkövülten nézte, amint odalép a kerékhez és kézébe veszi azt.
- Ostobák vagytok mindannyian! Ha tudtátok, hogy Angh’ar lánya vagyok, akkor azt is tudnotok kellett, hogy apám a legerősebb incubus-mágus mester!
A kerék vörösen felizzott a kezében. Elinor úgy gondolta, ideje lelépni. Sarkon fordult és már a barlangban sem volt. Ariel azt se tudta, mit csináljon, hova nézzen.
A fények halványulni kezdte, Evalue újra önmaga volt, arcán huncut mosoly jelent meg.
- Milyen kár, hogy nem Angh’ar lánya vagyok! – és kacagni kezdett.
- Nem értem…
- Tudod, ha egy szukkubusz teljesen elfogyaszt valakit, mint én Raminát, akkor az illető emlékeit és minden megkülönböztető jegyét, például az illatát is megkapja. Sok-sok évvel ezelőtt találkoztam Angh’ar lányával – mosolya eltűnt, szemében bánat csillogott. – Angh’ar gonosz mágus és a lánya nem tudott a benne lévő sötétség ellen küzdeni. Könyörgött, hogy öljem meg. Megtettem.
Percekig szótlanul hallgattak. Evalue az emlékeibe révedt, Ariel egyszerűen nem tudott mit mondani.
- Az én apám Zarust’de, Angh’ar egyik segédje.
- De akkor ez az egész…
- Színjáték volt. Tudod, nagyon hamar megtanultam, hogyha nincs elég erőd, akkor tettesd, hogy van, mégpedig komolyan. Elhiszik – újra elmosolyodott.
Ariel gondolkodóba esett. Végül felkiáltott:
- Miért mondtad azt, hogy a kedvesed vagyok?!
Evalue kuncogott.
- Tudod, ha egy szukkubusznak kedvese van, az azt jelenti, hogy már nem szabad préda, azaz a másik nem nyúlhat hozzá, nem ölheti meg, csak ha előbb a gazdájával végzett.
- Te nem vagy a gazdám! – fortyant fel, de egyáltalán nem haragudott.
Evalue melegen nézte.
- Gyere, fogd meg a kereket és menjünk haza!
Ariel odalépett, két kezével erősen megfogta a szerkezetet.
- Mi lesz Elinorral? – szólalt meg.
- Ó, ő most eliszkolt, de szerintem még hallunk felőle
Ariel bólintott, Evalue pedig mondani kezdte a varázsigét. Megremegett a tér körülöttük, ők pedig ismét a fogadó padlásán találták magukat. Kardok hegye vette őket körül.
- Ááá, itt vannak az én szökött madárkáim! – szólalt meg az inkvizítor, Ariel pedig lemondóan sóhajtott.
- Te vonzod a bajt! – nézett Evalue-re és szemében harcias fények gyúltak. Szája sarka mosolyra rándult.
- Mennyire érzed magad erősnek?
- Viccelsz? Nemrég ettem meg egy szukkubuszt! – és hahotázni kezdett.
- De jó kedvünk van, kislány! – nézett rá kimérten az inkvizítor és már épp a bilincseket vette elő, amikor Evalue még mindig nevetve legyintett egyet jobb kezével. A katonák a szélrózsa minden irányába szétrepültek. Az inkvizítor, kezében a bilincsekkel, megkövülten nézett szét a helyiségben. Evalue bájosan rámosolygott és a bilincsek már kattantak is a kezén.
- Ez gyors volt! – csapta össze kezeit Ariel és szája szélét lassan megnyalta. – Éhes vagyok! – jelentette ki.
- Szolgáld ki magad! – nézett rá barátnője és kezével körbemutatott a helyiségen, ahol tíz katona feküdt teljes eszméletlenségben, tőlük nem messze pedig a megbilincselt inkvizítor.
- Szerinted, ha lassan, cseppről cseppre szívnám ki a vérét, visítana?
- Nézzük meg!
Az inkvizítor menekülni próbált, de lábszárára kötél csavarodott.
- Sok bosszúságot okoztál nekem az elmúlt időkben! Itt az ideje, hogy megízleljelek!
Elcsavarta a nyakát és beleharapott. A férfi ordítani kezdett. Evalue egy mozdulattal elnémította. Ő maga is kedvet kapott egy kis nassoláshoz. Az egyik katona fölé hajolt, durván felpofozta, s amikor magához tért, szívni kezdte a chi-t belőle.
Lakomájuk nem tartott sokáig, Shaemus robbant be a szobába Ragnorral és a vámpírkirálynővel karöltve.
- Elég legyen! – bődült el és a két nő bosszúsan elengedte áldozatát. Shaemus durván félrelökte őket és megvizsgálta a férfiakat.
- Még élnek! – sóhajtott egyet és továbbra is mérgesen nézett rájuk. – Hónapok óta kutatunk utánatok, mindent megtettünk, hogy visszahozzunk titeket, erre ti, amint megérkeztek, vérfürdőt rendeztek!
Ariel lesújtóan nézett rá.
- Éhes vagyok – jelentette ki.
- Igyál a flaskádból! – morgott rá a férfi. Maga sem értette, miért dühös. Farkasszemet néztek. Végül sóhajtott egyet és immár indulatmentesen folytatta.
- Nagyon aggódtunk értetek. Örülök, hogy épségben visszatértetek – halványan elmosolyodott.
- Ahogyan mi is – folytatta Ursuel. – Ariel, ne öld meg azt a férfit, szükségünk van rá!
- Miért? – nézett rá harciasan.
- Ő ismeri Ismerel kolostorának terveit!
- Ismerel? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Evalue. – Ott van az inkvizítorok főhadiszállása! Mit akartok ti ott?
- Sok minden történt, míg nem voltatok itt – szólalt meg Ragnor -, de ezt szerintem nyugodtabb körülmények között beszéljük meg. Vegyetek egy forró fürdőt, addig összedobok egy ízletes, ízig-vérig – Arielre kacsintott - Ragnor menüt nektek!
Shaemus és Ursuel is bólintott, a két barátnő pedig vetett egy utolsó, vágyakozó pillantást a félig kizsigerelt férfiakra. Sóhajtottak egyet és karöltve távoztak szobájukba.
