Gyilkosok kora IV/3.

Fantasy / Novellák (99 katt) anonim88
  2017.07.23.

A kiképzés zaja töltötte meg az éjszakát. Fakardok csattogtak, nyilak csapódtak tompán a vastag fák törzseibe, zsákokba, néha a földbe, attól függően, ki mennyire hibázta el a célpontot. A Fogville melletti kis tisztáson hat férfi állt fáklyával a kezében, egymástól egyenlő távolságra. Az egyik falusi fürkészőn feléjük pillantott, gyorsan el is kapta tekintetét. Mióta megtudták, mi a fáklyatartók valódi feladata, egyszerre övezte őket félelem és megvetés.

- Mi a neved? – kérdezte még a kocsmában az egyik leendő fáklyatartótól.
- Fint.
- Nem akarsz harcolni, igaz?
- É-én… én…
- Ne hazudj! Felismerem a gyávákat. Messziről bűzlötök. A kérdésem egyszerű, Fint. Tudsz-e keríteni öt hasonszőrű szarházit?
- Nem tudom, miről beszél, lovag uram – mentegetőzött, mire Damien türelmetlenül megragadta felsőjét. Magához húzta, olyan közel, hogy érezte Fint savanyútej szagú leheletét.
- Egy órán belül hozol nekem még öt gyáva férget, aki akár ölni is képes lenne, csak hogy a bőrét mentse! Megértetted?
- Igen! – bólintott, s amint a lovag elengedte, futott is.

Nem telt bele húsz percbe, meg is lett mind az öt férfi.

- Ezek azok? – kérdezte egy kihalt zsákutcában.
- Igen.
- Mondom, mi a dolgotok – fordult feléjük. - Most elmentek a mellettem álló férfival, Timettel. Ő megtanít benneteket íjjal lőni. A feladatotok egyszerű lesz: ha valaki dezertálni akar, vagy kibújni a kötelesség alól, ti fogjátok lelőni. Ha a felügyeletetek alatt bárki elmenekül, azért titeket vonlak felelősségre. Ha ti menekültök el – ocsmány mosolyra húzta száját –, nos, azt nem ajánlom. – Közelebb hajolt, kézfejét szája mellé tartotta. – Magunk közt legyen szólva, remélem, megpróbáljátok – suttogta.

Fint nagyot nyelt, társai elfehéredve egymásra pillantottak.

- Arra kér minket, öljük meg a saját testvéreinket?
- Nem – felelte határozottan Damien. – Arra utasítalak, büntesd meg az árulókat! – hátrébb lépett. – Amennyiben ez problémát okoz bármelyikőtöknek, azt szívesen látjuk a harcolók között.
- N-nem lesz gond – hangzott szinte egyszerre a válasz.

Damien, arcán fintorral, bólintott. Pont úgy történt, ahogy gondolta. „Mindegy milyen kis faluban jár is az ember, mindig talál legalább egy maréknyit az ilyen férgekből. Vagyis azokból, akik nyíltan bevallják. Igazából a legtöbb ember ilyen. Mind számító, mind rohadék.”


Lágy, nyári szellő simított végig Damien sima, szőrtelen arcán. Előbb a gyakorlatozókat vette szemügyre, utána a fáklyatartókra vetett egy megvetéssel teli pillantást. Legszívesebben őket küldené az első sorba meghalni, vagy intő példaként felköttetné mindet a kocsma előtt, azonban szüksége volt rájuk. És ez bosszantotta, nagyon is bosszantotta. Egyetlen sikeres szökés is láncreakciót indíthat el…

A rét szélén, a fák mentén egy kisasztalnál jelölte ki „főparancsnokságát”. Odaérve intett társainak, gyűljenek köré.

- Timet, hogy halad a kiképzés? – érdeklődött.
Timet a tarkóját vakarta.
- A kardforgatók már tudnak hárítani. Egyet anélkül, hogy elejtenék a fegyverük.
- Gondolom… ez is valami – felelte Glenn bizonytalanul.
- Az íjászok viszont bíztatóak – folytatta az összegzést Timet. - Már célt is találnak. Néha.
- Értem – Damien elővett egy kézzel rajzolt térképet. Inkább tűnt egy nyolcéves firkálmányának, mint egy falu alaprajzának. – A legjobb esélyünk akkor van, ha csapdába csaljuk a banditákat – kezdte. – A falusiak elmondása alapján erre minden esélyünk megvan. A helyszín pedig itt lesz – ujjával a Viharsarokra bökött.
- Be akarod őket csalni a kocsmába? – vonta fel a szemöldökét Ruth.
- Elé, te taktikai zseni, elé! – javította ki ingerülten. - Itt három út fut össze, a kocsma előtt viszonylag nagy, szabad tér található. Ideális az íjászoknak. Minden oldalról nyílzáport zúdítunk rájuk, mire két dolgot tehetnek: menekülni próbálnak, vagy megrohamozzák a házakat. Remélem, az utóbbit választják. Ekkor jönnek képbe a kardosok. Mindegyik épületbe két-két kardost rejtünk el, akik rátörnek a berontó banditákra. Mi pedig a kocsmában rejtőzünk el, ha szerencsénk van, bejön a vezérük, így őt el tudjuk fogni, aztán kirontunk, és levágjuk az összes életben maradt banditát.
- Minek a kardosok? – érdeklődött Glenn. – Mérgezet nyilakat fognak használni, nem? Akkor elég csak megkarcolni őket.
- Kezdetben ezt terveztem, de végül letettem róla. Gondolj csak bele, ha mi kirontunk, és valamelyik véletlen minket talál el… - megrázta a fejét. - Túl kockázatos.
- Márpedig fogunk kapni pár nyilat, abba biztos lehetsz. Kivéve, ha direkt ránk céloznak – nevetett fel Timet. – Viszont a terved elég egyszerű, sőt, már-már túl nyilvánvaló. Biztos vagy a sikerében?
- Bármelyik katona észrevenné, valami nincs rendjén, sőt, amint meglátná a kocsma elhelyezkedését, messziről elkerülné azt, esetleg ránk gyújtaná. Ezek viszont közönséges útonállók, a legtöbbjük soha nem látott igazi csatát. Bár még így is kockázatos, de nincs jobb ötletem.
- Mi lesz, ha nem válik be?
- Vérfürdő – felelte azonnal komoran.


***

- Nézd meg a rohadékot! – mutatta az asztalnál beszélgető Damient. – Cliff, szerinted, ha a hátába állítanám a tőrömet, a többiek megköszönnék?
- Miért tennél ilyet, Hurion? – kérdezte a másik döbbenten.
- Miért? – nem értette a kérdést. – Ez a rohadék megölet mindannyiunkat! Ő könnyen beszél harcról, meg bátorságról! Egész életében erre képezték ki, de mi a helyzet velünk? Egyszerű földművesek vagyunk, most meg egy éjszaka alatt akar megtanítani nekünk mindent? Ugyan már! Ez csak bohóckodás. Mi csak időhúzásra kellünk neki. Mi vagyunk a csali, akikért nem kár.
- Aham. És? – Cliff meg se próbálta leplezni közönyét.
- Ez téged egyáltalán nem bosszant? – ezúttal Hurion lepődött meg.
- Mintha lenne választásunk - beletörődve vállat vont. - Vagy ő, vagy tétlenül nézzük végig, míg a banditák mind egy szálig elhurcolnak bennünket.
- Nem visznek el mindenkit – ellenkezett bizonytalan motyogással.
- Te még mindig hiszel ebben? – kérdezte Criff egy fájdalmas vigyorral. – Menekülj el, ha akarsz, Hurion! Az erdőben nem akadnak rád egykönnyen, de én maradok. Sőt, mi több, harcolok.
- Harcolsz? – gyanakvóan tekintett barátjára. Körülnézett, nem-e hallgatják kíváncsi fülek beszélgetésük. Semmi gyanúsra nem figyelt fel, ennek ellenére lejjebb halkította hangját. - Teljes egészében a ma tanultakra fogsz hagyatkozni, vagy használni fogod?
- Nem! – súgta idegesen. – Csak a kardomat fogom használni. Megmondtam, azt még csak szóba se hozd, főleg ennyi ember előtt! Mi van, ha valaki meghall?
- Nyugodj meg, senki sem figyel ránk.
- Sosem tudhatod!

- Jól van, emberek, egy kis szünet! – kiáltotta Timet. – Gyűljetek körém, ismertetem a holnapi taktikát.

Előző oldal anonim88