Különleges sorozatok

Külvilág / Mozijegy (58 katt) Jimmy Cartwright
  2017.07.23.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/2 számában.

Mostanában eléggé elterjedtek az ún. szuperhősös sorozatok. Lásd pl. az Agents of S.H.I.E.D., az Arrow, a The Flash, vagy épp a Supergirl adaptációkat, hogy csak a népszerűbbeket említsem. Persze ez nem új keletű dolog, mint ahogyan az sem, hogy különleges emberekről, tehát nem kifejezetten szuperhősökről is született már sokféle film és sorozat. Itt most négy olyat mutatok be, amelyek nagyjából egy sémára épülnek fel.


The 4400 (4400 – 2004-2007 – négy évad)

Úgy érzem, a modern kori, különleges emberekről szóló sorozatok közül ezzel érdemes kezdeni a sort. Az alapfelállás itt az, hogy a hatvanas évek elejétől kezdve napjainkig emberek tűnnek el nyomtalanul, akik „napjainkban” egy különös esemény során visszatérnek. 4400-an vannak, ezért ők lesznek a 4400-asok. A világ persze megretten, nem érti, mi is történt pontosan, így a visszatérteket karanténba zárják, és igyekeznek arról megbizonyosodni, hogy nem jelentenek veszélyt, hogy visszaengedjék őket a világba. Természetesen már a karanténban barátságok, szerelmek szövődnek, családi kapcsolatok élednek újra. Talán már nem spoiler, és viszonylag hamar ki is derül a sorozatból, hogy a jövőbeli emberek vitték őket el azért, hogy megmentsék a világot. Itt álljunk is meg egy pillanatra, mert ez a „világmegmentős” dolog más hasonló sorozatoknál is felbukkan. Természetesen a visszatértek szinte mindegyikének van valamilyen különleges képessége (gyógyítás, jövőbe látás, telekinézis, stb.), vagy elvégzendő feladata. Az összesen 45 részből álló sorozatban gyakorlatilag mindent megkapunk, ami egy izgalmas, SF elemekre épülő drámába csak belefér; a romantikus kapcsolattól kezdve az ármánykodáson keresztül a társadalmi megosztottságig. Kellemes kis – ma már talán retro – sorozat.


Heroes (Hősök – 2006-2010 – négy évad)

Ez a sorozat annak idején akkorát ütött, hogy manapság rebootolták (vagy minek is lehet nevezni a Heroes Reborn-t). Természetesen itt is különleges képességű emberekről van szó, akiknek begyógyulnak a sebeik, repülnek, tárgyakat mozgatnak az akaratukkal, gondolatot olvasnak, megmondják a jövőt, megállítják az időt, vagy épp időutaznak. Ám az alkotók nem álltak itt meg. Több olyan karaktert is megismerhetünk, akik valamilyen módszerrel több képességre is szert tesznek. Nyilván fontos lesz a politika is, de még fontosabb az, hogy a különleges képességű karakterek hogyan hatnak egymásra, illetve azokra, akik egyáltalán tudnak a létezésükről. Szerencsére a készítők finoman csöpögtetik az információkat, és időnként rendesen megcsavarják a történetet (néha olyan, mintha felvetnének egy ötletet, rájönnének, hogy nem jó, és egészen más irányba folytatják), mégis, a 75 rész végig tartogat izgalmakat, meglepetéseket. Ráadásul azt is el kell ismerni, hogy férfiszemmel nézve sok esetben a látvány is igen kellemetes. :-)


Alphas (Alfák- 2011-2012 – két évad)

Ez már egy generációval fejlettebb sorozat, ha lehet ezt mondani. Itt úgynevezett „továbbfejlesztett képességű” emberek egy csoportja kerül középpontba, akiket egy tudós keze alá irányítanak egy meglehetősen bonyolult és komoly nyomozás kapcsán. Tehát itt már inkább bűnügyi science-fictionról beszélhetünk. Az ebben szereplő emberek különlegessége nem teljesen olyan, mint az előző sorozatokban, bár itt is van „erőember”, van „sasszemű”, van, aki a levegőben lévő információkat „látja és olvassa”, és van olyan is, aki gyorsan megtanul bármit. Ez volt az a sorozat, amit úgy hagytak abba (vagyis nem fejeztek be), hogy illett volna még akár egy 3-4 részes befejezést hozzá tenni, csak az érthetőség kedvéért. Ám a „műértő” amerikai közönség érdektelenségéből kifolyólag már talán sosem tudjuk meg, tulajdonképpen mi is történt, hogyan folytatódott volna a történet. Azért így is van 24 rész, amelyen kellemesen kikapcsolódhatunk.


Tomorrow People (A kiválasztottak – 2013-2014 – egy évad)

Talán még emlékeztek páran, kedves olvasók, a három T-re. Nos, ez a sorozat is három T-re épít, ám szerencsére nem arra, amely oly sokáig meghatározta kicsiny országunk viszonyait. Itt a három T a Teleportáció, a Telekinézis és a Telepátia. Ám azért itt sem fenékig tejföl az élet, hiszen az ezen képességgel bíró embereket minimum össze akarja fogdosni az Ultra nevű szervezet. Minimum, de még inkább azt szeretnék, ha nem is léteznének. Mint látható, „mára” jelentősen lecsökkentek a különleges képességek, már nem kell annyira szerteágazóan bemutatni, mire is lehet képes az ember. Lehet, ezért is ért csak meg egy 22 részes évadot, mert nem volt túl sok variáció, és a történetet sem tudták ide-oda csavargatni. Ettől függetlenül a téma iránt érdeklődőknek bátran tudom ezt is ajánlani, hiszen egy egyszeri megnézést megér.

Előző oldal Jimmy Cartwright