Sámándal

Szépirodalom / Versek (1307 katt) Norton
  2011.01.19.

A halál sötét madár.
Fölragad és messzire száll.
Eljut velem messze földre,
Koporsóba temetőbe.


Elvisz hideg sírkamrába,
Folyón túlra, másvilágra.
Éles karma vállamba mar…
Elszáll velem messze, hamar.


Borult az ég, eső esik,
Fehér szellem közeledik.
Süvít a szél, gyorsan szállunk,
A magasból mindent látunk.


Szivárványon megyünk át,
Feledve az élet poklát!
Arcnélküli szellemek közt,
Túlvilági emberek közt.


Erdők, hegyek, rétek tűnnek,
Falvak, folyók, házak mennek,
Illatok és ízek szűnnek,
Képek, hangok, fények jönnek.


Röpülünk, csak röpülünk,
Soha meg nem pihenünk.
Árnyak között megyünk el,
Sötét madár, hová viszel?


A hangtalan éjszakába,
Fehér sötét boldogságba.
Nincs kihívás, nincs borzalom,
Nincs félelem, nincs fájdalom.


Lobban a sötétség, árnyék a fény,
Élő a halott és halott, ki él!
Nincs hazugság, sem igazság…
Sem pokol, avagy mennyország.


Egy dolog, mi létezik,
Ha sötét madár érkezik:
Megnyugvásba megyünk el,
Sejtem már, hogy hová viszel!


Nem félek az új világtól,
Pokoltól, vagy mennyországtól,
Ismeretlen, tág jövőben,
Sötét madár eljön értem.


Elvisz, hová jutni kell,
A semmibe tűnünk el!
Nyugalom és béke vár,
Ha a halál megtalál!


Bár úgy volna, s hihetnénk…
De nem lesz olyan szerencsénk!

Előző oldal Norton