Mi az a szerepjáték?

Külvilág / Közélet (1973 katt) Jimmy Cartwright
  2017.04.02.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/1 számában.

Úgy gondolom, ha valaki ezt a cikket olvassa, az nagyjából tudja, miről van szó, mi is az a szerepjáték, de ha mégsem, akkor itt van néhány mondatban: a szerepjáték a valaha kitalált közösségi játékformák közül a legszórakoztatóbb. Kell hozzá legalább két ember, sok-sok fantázia, s még néhány más dolog. A játék a kívülállók számára valahogy így néz ki: néhány ember egy asztal körül ül, előttük lapok, könyvek, dobókockák, íróeszközök, s mindenféléket beszélnek. Az egyiket különösen furának lehet nézni, mert szinte az egyik pillanatról a másikra vált hangnemet, beszédstílust, modort, jellemet. Nos, ő az úgynevezett játékmester (kalandmester, DM, GM, KM), akinek az a szerepe a játékban, hogy elmesélje az általa kitalált történetet a körülötte ülőknek. Ez azonban nem egy egyszerű történet, hiszen a többiek beleszólhatnak, illetve egészen más irányba terelhetik a játék menetét. Nos, ők a játékosok, s mindegyikük egy ún. karaktert visz. Ez annyit jelent, hogy kialakítanak egy személyiséget, akivel azonosulnak a játék ideje alatt, s aki fergeteges kalandokat élhet át a játékban. Nagyjából ez látszik, amikor külső szemlélő nézi a csoportot.

Már hazánkban is sokan játszanak hasonlóképpen. De saját tapasztalatom szerint a magukat szerepjátékosnak mondók közül talán jó, ha negyede játszik valóban szerepet. A nagy többség csak "gyak", vagyis gyilkol, kaszabol, öl és pusztít, majd fosztogatnak, rabolnak, eltulajdonítanak, harácsolnak. Magyarul lealacsonyítják a szerepjátékot (a valódi szerepjátékot is) a társasjáték szintjére. A szerepjátszás nem abból áll, hogy: "Odamegyek, leütöm, elszedem a kincseit, továbbmegyek és új célpontot keresek." Ez nem szerepjáték. Pedig mennyien játszanak így! Persze ennek megvan a maga oka: a régi szerepjáték-rendszerek. Mert ott még kasztok vannak, meg szintek vannak, amiket gyakással igen jól lehet fejleszteni, mert a KM adja a TP-t (tapasztalati pont), ami a szintlépéshez kell, a karakter meg egyre erősebb lesz.

Viszont az új stílusú szerepjátékok már a rendszerüknél fogva jobban megkövetelik a szerepjátszást. Ezek az új rendszerek persze nem feltétlenül pozitívak, hiszen leginkább a horror stílus a legjellemzőbb rájuk. De én csak azt mondom, hogy bármilyen szerepjátékkal lehet szerepet játszani, ha akar az ember, de persze ehhez kell egy jó mesélő is, aki elvárja, megköveteli a szerepjátszást. A legrosszabb modul is jobban élvezhetővé válik, ha nem csak úgy "megyek, oszt legyakom, utána meg összeszedem a kincseket, a királylányt meg visszaviszem" stílusban folyik. A szörnyeket is jól ki kell játszani, mesélni kell, mi történik, mi van a karakter körül. Természetesen érthetően, nem hadarva, de nem is túl hosszan. Persze ez nem könnyű, s rögös az út idáig, de csak egy kicsit össze kell szednie magát az embernek. Ha pedig a játékos beleugat a mesélő szövegébe (ne dumálj már annyit, megyek és leütöm, majd utána körülnézek), s amiatt a többiek sem hallják, amit mond... nos az ilyen játékost rövid úton...

Hát ez a véleményem a jelenlegi helyzetről szerepjáték téren. (A cikk 2007 januárjában íródott!) Tény, hogy nem valami pozitív, azonban mindenesetre érdemes rajta elgondolkozni. Akik pedig tényleg szerepjátszanak, azoknak gratulálok, s további kellemes játékot kívánok nekik.

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 1 db)