Lehetséges-e a lehetetlen a sci-fi-ben, avagy a lézerkard probléma

Külvilág / Közélet (2171 katt) Jimmy Cartwright
  2017.12.16.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/9 számában.

Egy Facebook bejegyzés vett rá arra, hogy végezzek némi kutatómunkát, majd billentyűzetet ragadjak a témában és „papírra vessem” az alábbi gondolataimat.

Az adott Facebook bejegyzés lényege az volt, hogy a „lézerkard” kifejezés jogvédett-e, vagy azt lehet-e használni egy saját regényben. Merthogy az illető alkalmazta új regényénél. (Jelzem, amatőr irodalomról beszélünk, de az író egyébként tisztában volt vele, hogy a lézerkard technológiailag nem megvalósítható.) A kérdésre nehezen, és nem kifejezetten egyértelműen kapott választ. Mivel a lézerkard kifejezés hallatán sokaknak a Star Wars fénykardja jut eszébe (aminek nem mellesleg van technológiai leírása), ezért teljesen jogos lenne az a kérdés is, hogyan néz ki a kérdező regényében a lézerkard, illetve mi is a működési elve, mivel nem csak a szót, hanem – mivel Star Wars esetében alapvetően ugyebár filmekről beszélünk – a kinézetet és a kitalált technológiát is nyilván levédették. De ettől most tekintsünk el.

Érdekes polémia indult el azonban arról, hogy a lézerkard, mint olyan létezhet-e. Voltak, akik azt mondták (épp a Star Wars példájával élve), hogy minden további nélkül alkalmazható, még különösebb technológiai magyarázatra sem szorul. Sőt, az egyik hozzászóló szó szerint így fogalmazott:

"Szerintem a lézerkard jó ötlet, és a sci-fi kategória az, ahol nincs mindig szükség magyarázatra, mert bármi megtörténhet, még a lehetetlen is."

Itt mindenképpen meg kell állnunk egy szóra. Ez lehet igaz, ha a sci-fi valamely alzsánerét nézzük, de az igényes olvasó az első ilyen megmagyarázatlan tudományos maszlag után behajítja a sarokba a kötetet. A valódi sci-fi-ben éppen az a lényeg, hogy egy valós, vagy lehetséges tudományos eredmény (legyen az társadalomtudomány, természettudomány, alkalmazott tudomány) hogyan hat az egyénre, a közösségre, a társadalomra. Ebből kifolyólag megmagyarázhatónak, de legalábbis elfogadhatónak kell lennie. Azonban, ha végiggondoljuk a fenti mondatot, joggal vonhatjuk össze a szemöldökünket, kérdőn nézve. Az első dolog, ami felmerül, hogy valószínűleg fogalomzavarról van szó. Ez sokkal inkább fantasy kategória, de ahhoz, hogy hiteles legyen, ne csak vicc, ott is koherensnek kell lennie.

Aztán elkezdtem mélyebben belegondolni, hogy miként alakulhatott ki az a fajta gondolkodásmód a wannabe írók között, hogy bármit bármilyen szinten vegyíthetek bármivel magyarázat nélkül. Gondolkodás közben rájöttem, hogy a tavalyi SW EP7 traumája után szemlélem sokkal kritikusabban a sci-fi és fantasy zsánereket. Aztán egyszer csak „megvilágosodtam”. Hát persze, mindenről Hollywood tehet! Ontják magukból az igénytelen, sci-fi-nek mondott akciófilmeket, meg szuperhős mozikat évtizedek óta, hát persze, hogy az ezeken nevelkedett wannabe írók ugyanilyen vackokat termelnek ki magukból. Ezzel egyébként alapvetően nincsen baj, ha ezen egy idő után túl tud lépni, és nem szédül bele abba, hogy az ő regényét az ő pénzén kiadta valami üzleti vállalkozás puhakötetes formátumban, és / vagy e-book-ban... Aztán persze lenyugodtam, és rájöttem, hogy nem okolhatom ezért pusztán a filmipart. A „könyvkiadóként” működő vállalkozások is tehetnek arról, hogy ilyen szintre süllyedt a ponyvairodalom.

Közben elolvastam – többek között – a Mandiner sci-fi Fonyódi Tiborral készült interjúját, és – minő meglepetés – szinte ugyanazokat a gondolatokat olvastam, amelyek az én fejemben is megfordultak (ennek a kivonata a fenti bejegyzés). És minő érdekesség, Fonyódi Tibor is felhozza példának a fénykardot:

"A jó sci-fi író sokáig érik, mint a bor… és akkor most a mainstream sci-firől beszélünk és nem a tematika alzsánereiről, ahol a fénykardot nem magyarázzák, hanem használják."

Na tessék!

Mint ahogyan azt Fonyódi Tibor is lényegében megfogalmazta, sok a hozzá nem értő wannabe író. Elolvasták a Harry Potter, az Alkonyat sorozatokat, és azt gondolják, ők is tudnak ilyet. Ezzel persze nincs is semmi probléma, mi is így kezdtük. Elolvastuk A Gyűrűk Urát, az Alapítvány sorozatot, a Dűnét, egy rakás Star Wars kötetet, Lovecraft-et, Poe-t, Jeffrey Stone-t meg John Caldwellt és számos más regényt és novellát számos más témakörben, majd mi is megpróbálkoztunk az írással.

A különbség azonban ott van, hogy mi legfeljebb a családunknak, a barátainknak, a közeli ismerőseinknek mutattuk meg, hogy "Nézd, ezt most fejeztem be! Elolvasod?!". Persze, hogy elolvasták, és nyilván azt mondták rá, hogy jó, nehogy megsértődjünk. Ennek hatására pedig tovább írtunk, és tovább olvastunk, így váltunk egyre jobbá, és láttuk be, hogy a kettővel, hárommal ezelőtti írásaink valójában nem is annyira jók. Nem csak írni akartunk valamit, hanem azt jól is akartuk csinálni.

A mai fiatalok egy komoly hányada slendrián – és időnként az idősebbek is. Írásaik teli vannak hibákkal, nem csak helyesírási, hanem stilisztikai, fogalmazásbeli és logikai hibákkal is. Nem is ez a baj. A baj az, hogy generációjuk már bő 15 éve publikálhat az interneten blogban, e-book-ban, és jó néhány éve a tehetősebbek nagy példányszámú magánkiadásokban. Ez utóbbira komplett üzlet épült, és itt az „üzlet” szó a lényeges. Komoly korrektúrázás, szöveggondozás nélkül adnak ki bármit, a lényeg, hogy az író fizesse ki. A blogokban közölt írásokat pedig jórészt dicsőítik, a segítő szándékú, hibákra rámutató kritikákat pedig vagy figyelmen kívül hagyják, vagy megsértődnek rajtuk.

Tehát lényegében hiányzik az a megfelelő kontroll és nyomás, hogy a wannabe írók fejlődés híján ott maradjanak, ahová valók (család, barátok, ismerősök). Így tulajdonképpen igénytelenek maradnak saját munkájukkal szemben, és a torz, modern társadalmi mintákból és normákból kifolyólag azt gondolják, hogy a vacak írásaikkal ugyanolyan értékes tagjai az íróközösségnek, mint egy megérdemelten többkötetes, munkájába komoly időt és energiát fektető író, aki igenis kutat az adott témában amelyről ír, és szakértőkkel konzultál. A wannabe író „nem alacsonyodik le” ilyen szintre, mert hamis önbizalma által azt gondolja, hogy amit kiad a kezéből, úgy tökéletes, ahogy van.

Itt jön a képbe a fenti idézet a Facebookról. Teljesen nyilvánvaló, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy valójában mi is az a lézer. Nem igazán vették a fáradtságot, hogy utánanézzenek a témának, pedig öt perc guglizás után elég komoly információmennyiségre lehet lelni a témában (lásd a keretes részt). Vagyis, ha valaki sci-fi-t, azaz valódi tudományos-fantasztikumot szeretne írni, az ne sajnálja a seggét, lábát, hogy utánanézzen, utánaolvasson, utánajárjon a dolgoknak. Legyünk már állhatatosak, igényesek önmagunkkal, az írásunkkal szemben! Különösen akkor, ha nem csak hobbi szinten szeretnénk az írást művelni.

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 1 db)