Halálos iramban 6. / Furious 6

Külvilág / Mozijegy (994 katt) Jimmy Cartwright
  2017.02.24.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/9 számában.

amerikai akció, krimi, thriller (2013)

Hallottam olyan véleményt, hogy ezt a részt meg sem érdemes nézni, hogy nem jó, sőt, egyenesen katasztrofális. Ennek ellenére – meg azért is, mert eddig minden előző részt láttam, és kivétel nélkül mindegyiken kellemesen szórakoztam – úgy döntöttem, erre is szánok időt. Úgy érzem, jól tettem, mert az elvárásaimhoz képest sem csalódtam az újabb őrült száguldozásban.

Dominic Toretto (Vin Diesel) és Brian O'Conner (Paul Walker) párosa bizony megint odatette magát. No persze kellett hozzá a többi szereplő is, Hobbs (Dwayne Johnson), Mia (Jordana Brewster), Letty (Michelle Rodriguez), Roman (Tyrese Gibson), Han (Gal Gadot), Tej (Chris 'Ludacris' Bridges), no meg az új ellenfél és bandája, Shaw (Luke Evans), Elena (Elsa Pataky), Riley (Gina Carano), Vegh (Clara Paget), Klaus (Kim Kold), Jah (Joe Taslim).

A film bevallottan a látványra és az akciókra (mégpedig az igen-igen látványos akciókra) épül. Kitűnő autós üldözések kaszkadőrökkel (és nem CGI animációkkal), remek pofozkodások, amelyekből nem csak az izmoktól duzzadó férfiak, hanem a nők is igencsak kiveszik a részüket, jó kis pisztolypárbajok jellemzik végig. Egyébként a történet, bár másodlagos, véleményem szerint szintén rendben van. Szóval én bátran merem ajánlani a stílus kedvelőinek.

Előző oldal Jimmy Cartwright