A Bár közben - Novellák a Jövőből

A jövő útjai / Novellák (997 katt) peterbbrands
  2017.02.01.

MMár megint az éjjel közepén felébredtem, persze teljesen véletlenül, hiszen hangot, semmit sem hallottam, amolyan megérzés volt részemről. Tudod, az a hülye érzés, hiszen megint kihagytam egy bulit. Pontosabban most zajló bulit, vagyis hát valószínű még mindig tartó dorbézolást. Ahogy rápillantottam az órámra, hajnali 1óra múlt 6 perccel. Ahogy ránéztem az órámra, kerestem a tekintetemmel a szokatlant a szobám sötétjében. Tudod, hogy kaptál valami üzenetet a telefonon, vagy nemcsak a router békés színes lámpái villognak az íróasztal lábai alatt. Ahogy a kellemetlen érzésemmel felébredtem, körültekintettem, majd néhány hosszú másodperc után a fal felé fordultam és elgondolkodtam.

Elgondolkodtam, hogy a többiek hogyan szórakoznak a tőlem mindössze néhány kilométerre található a Bárban. Éppen az utóbbi hetekben, a suliban elterjedt közkedvelt epresvodkát kérik ki a pultnál - gyorsan üt, édes és a lányokkal is együtt lehet inni. Meg persze diákkedvezményt kap rá az ember a pultnál, mindössze a karodat kell a leolvasó elé tenni és a kedvezmény automatikusan levonódik az árából. Épp az járt a fejemben, hogy egyszer már én is próbáltam, nekem is ízlett és szívesen ittam volna még egyszer, párszor, főleg ma este is.

De ma nem lehettem ott, kedves szigorú anyukám megálljt parancsolt, hogy csütörtök van, holnap gimnáziumba kell mennem és korán kelek. Lenyűgöző szavak. A baráti társaságom felének is holnap gimnáziumba kell mennie, mégis ma este, illetve most éjjel is ott vannak a Bárban. A kellemetlen érzésem nem múlt el, utáltam megmondani, hogy nem lehetek ott. Tudod: az Anyukám nem engedett el, mert csak csütörtök van, és holnap iskola van. Szinte klasszikus. Akárhogy is próbáltam magyarázkodni, éreztem, hogy egyre lejjebb csúszom, már az arcomra is kiült a pirospozsgás pír. Hallottam a körülvett nevetést, és a vigyorgó arcokat körülöttem, ahogy továbbadják egymásnak a poént, és végeredményben rajtam röhögnek.

Zavaromban, kínomban a rajtam csattanó gúnyt már meg sem hallottam, mindössze kínos vigyorral fogadtam az alázásomat. Sokszor voltam célpont, mondhatni hozzászoktam. Az irodalom tanárnőm szavait idézve: “elfojtott szentimentalista”. Ebben a kifejezésben magamra ismertem. Érzékeny voltam a társaságban, a legérzékenyebb és pont ezért sokszor voltam célpont is - belülről érezték, hogy egy egy beszólás eredménye nem látszik rajtam, de betalál, mint ahogyan ma, illetve pontosabban tegnap is. Magam előtt láttam, ahogy az asztaltársaság rajtam kacag, ahogy ezt a nyomit nem engedték el a szülei, és holnap hologrammon nézhetem vissza a selfieh, a legjobban sikerült csoportképeket. És, ahogy egyik lány asztalán sem fogok ott virítani mosolygós, összeölelkezett figuraként. Ezekkel a vegyes, kellemetlen és utálatos érzésekkel sikerült visszaaludnom.

Reggel, 10 perccel 6 óra után, az ébresztőképernyőm a kedvenc lassú slágeremmel ébresztett. Ezek szerint nem lehettem túl kipihent, az éjjeli biológiai alvástevékenységemből ma lassú sláger ébresztőre futotta. A tegnapelőtt jobban tetszett: dübörgő diszkóra ébredni, szinte díjazás a lelkemnek, hogy nemcsak, hogy jót aludtam, hanem de jól csináltam, mármint az alvást, és a díjazásom ez a pörgős sláger. Egyszer kipróbáltam a szüleim egy ősrégi ébresztőóráját: semmi biológiai kapcsolat, semmi érintőképernyő, mindössze egy beállított időpontban egy darab fülsüketítő csipogó hangot játszik le. Sokszor elgondolkodtam ezen, szegény szüleimnek a kelés rémálom lehetett korábban. …ahogy most nekem is. Ugyanis a kelésem után a telefonom üzenetet jelzett, hogy a 3D nyomtatóra nyomtatott üzenetet kaptam.

Nemrég kaptam egy okosabb verziót a nyomtatóból. Már hangszigetelt dobozban lehet kapni, így a mechanikus részek mozgása sem zavarja az embert, optimálisabb fogyasztást biztosít, lézertechnika rásegítéssel precízebbek a nyomtatott alakzatok és publikálhatom, hogy kitől szeretnék nyomtatott üzenetet kapni. Rémes ébredés után, szinte rémálom volt a nyomtatott üzenetem, ahogy megláttam. A nyomtatás időpontjának kezdete hajnali 1 óra volt megjelölve, pont, amikor felébredtem és pont, amikor a barátaim gondolhattak rám: egy közepes dezodor méretű, férfi farok meredt rám egy koktélos pohárba rakva. Nem vitás, a pohár piros színezése az este slágerére az epresvodkára, a hiteles férfi nemi szerv pedig rám utalt, hogy nem vagyok ott. Készülődőm. Már most remeg a gyomrom, ha beérek a gimnáziumba, mi fog fogadni. Azon tűnődöm, mégsem kellett volna a 3D nyomtatóm címét nyilvánossá tennem a barátaim számára sem.

Naplóbejegyzés, Andrew 2019. június

Előző oldal peterbbrands
Vélemények a műről (eddig 1 db)