Transz / Trance

Külvilág / Mozijegy (924 katt) Jimmy Cartwright
  2017.01.22.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/7 számában.

krimi, dráma, misztikus (2013)

Vannak olyan filmek, amelyeket elsőre nem feltétlenül ért meg az ember. Vannak olyan filmek, amelyek után még percekig meredten bámulja a néző a képernyőt / vásznat. Vannak olyan filmek, amelyeken még sokáig lehet tépelődni. A Transz egy ilyen film. Nehéz is róla írni bármit úgy, hogy felkeltse az érdeklődést, de a lényeget meghagyja a nézőnek.

Simon (James McAvoy) egy aukciós ház egyszerű dolgozója. Baj esetén az ő feladata egy komoly széfbe rakni az elrabolható értékeket. Franck (Vincent Cassel) egy állhatatos bűnöző, uzsorás, aki egy igazán komoly kincset szeretne végre birtokolni. Elizabeth (Rosario Dawson) egy hipnoterapeuta, aki egy alkalommal úgy dönt, nem csak másoknak segít. Franck úgy dönt tehát, megszerzi magának Francisco Goya – Boszorkányok a levegőben című művét. Persze Simon ezt másképp gondolja, hiszen neki kell a festményt megvédeni. Ebből persze az sül ki, hogy Simon eszméletét veszíti, meg némi emlékezőképességet is, így jelenleg senki sem tudja, hol is van az értékes műtárgy. Itt jön a képbe Elizabeth, aki terápiája segítségével lassan, de biztosan nyomára bukkan... először Francknek és bandájának, majd az ő segítségükkel, némi haszon reményében a festménynek is. Ám a film címe nem az lenne ami, ha minden ilyen egyszerű lenne.

Előző oldal Jimmy Cartwright