Bátor Palkó

Neoprimitív / Írások (1288 katt) Norton
  2017.01.16.

Volt egyszer egy szegénylegény, annak egy lógó mellű felesége, és tizenhárom mindent felzabáló gyermeke. Ez a család annyira nyomorult volt, hogy még karácsonykor is csak a reklámújságot rakták a fenyőfa alá, mert a benne szereplő termékeket nem tudták megvenni, de az újság ingyen volt, és a képeket nézegethették benne. Fenyőfájuk is csak azért volt, mert minden évben kivágtak egyet az erdőben. Még az egerek is kimenekültek a házukból, különben éhen vesztek volna.

Szóval ezek a szerencsétlenek betyárosan koldusok voltak, és a szociális juttatásaik igen hamar elfogytak, így aztán az év legtöbb napján csak éheztek, áztak, fáztak és szomorkodtak.

Ezt unta meg egy napon Bátor Palkó, a legnagyobb fiú, amikor mogorván odafordult a szüleihez.

- Figyeljenek már, hogy a szemük pattanjon ki! Csak üldögélnek a rozzant székükön, miközben az egész család az éhhalál szélén van. Nem szégyellik magukat?
- Te egy igen komoly érv vagy az abortusz mellett, gyermekem - felelte az apja, miközben egy ingyenes reklámújságot nézegetett. - Olyan csúnya vagy, hogy amikor megszülettél, az orvos sírt fel először, de legalább eszed lenne! Mit gondolsz, ki zabálja fel itt a legtöbb ételt a családban?
- Csak nem énrám céloz, idösapám?
- Majd ha leraksz valamit az asztalra, akkor szövegelj!
- Hát tudja meg, kend, hogy elszántam magam! Én biza elmegyek szerencsét próbálni.
- Hogy érted ezt?
- Tegnap olvastam egy hirdetésen király urunk pályázatát. Annak adja leányát és fele vagyonát, aki végrehajt egy három pontból álló küldetést. Numero egy: legyőzi az izomorkok császárát… numero kettő: megöli a Minotauruszt, és numero három: kivágja a zafirsárkány szívét.
- Meg vagy te menve, édes gyermekem?
- A bátor jelentkezőnek több akadályt is le kell küzdenie. Ott vannak az izomorkok, a trollok, na meg Sumák Gyökér, a macskamágus, és mindközül a legaljasabb rohadék, a Gonosz Vakondember, aki állítólag csecsemőket szokott reggelizni.
- És te oda akarsz elmenni?
- Ugyan már, a legendáknak a fele sem igaz.
- Ne legyél te abban olyan biztos! A Gonosz Vakondember például mindenkit megölt eddig, aki csak meglátta őt.
- Akkor honnan tudják, hogy létezik?
- Onnan, hogy elmondták.
- Kik?
- Hát azok, akik látták őt.
- De őket megölte, nem igaz?
- Igen, de… ne legyél már ilyen szőrszálhasogató, fiam! Nem mehetsz, és kész!
- Maga nekem nem parancsol. Különben is az előbb mondta, hogy tegyek le valamit az asztalra. Hát én a zafírsárkány szívét teszem le!
- Elegem van a hülyeségeidből - legyintett a haragvó apa, és újra belemélyedt a reklámújság tanulmányozásába.
- Szóval, mehetek?
- Tőlem azt csinálsz, amit akarsz.
Palkó az ajtó felé indult, de féltő édesanyja az útját állta.
- Várjál, kisfiam, adok neked valamit.
A szekrényhez lépett, és egy madárlátta lézerkardot vett ki belőle.
- Ez még a nagyapád hagyatéka. Az egyetlen értékünk. Apjuk már sokszor el akarta adni, de én nem hagytam neki. Tudtam, hogy egyszer valakinek szüksége lesz rá.
- Ismerem a sztorit, hisz számtalanszor elmondtad már - legyintett az ifjú. - Habár kínai gyártmány, de köszönöm az ajándékot. Biztos nagy hasznát fogom venni a küldetés során.
- Ne becsüld le a kínai szakmunkásokat! Ez a lézerkard teljesen rozsdamentes.
- Ez a fémnyél tényleg nem rozsdásodik?
- A nyél az igen, de a lézersugár nem.
- Még szerencse. Na, Isten áldja magukat!
- Várjál, Palkó, adok még valamit.
Édesanyja a szekrény rejtett fiókjából egy hipp-hopp szemüveget vett elő.
- A legnagyobb break táncosok is ezt használják.
- Erre lesz a legnagyobb szükségem - húzta el a száját a fiú, és felpróbálta a szemüveget, amitől a pupillái úgy kitágultak, hogy olyan lett a szeme, akár egy bagolyé.
- Remekül nézel ki benne, kisfiam.
- Sziasztok.
- Ne siess annyira, gyermekem! - szólalt meg az apja, miközben a meghatottságtól csillogó szemekkel odalépett hozzá.
- Ne tartson vissza!
- Eszemben sincs. De nem képzelheted, hogy ebben az ünnepélyes pillanatban búcsúszavak nélkül engedlek el.
- Nem képzeltem, apám - válaszolta Palkó, miközben ő is meghatódott kissé, és úgy érezte, hogy valóságos gombóc nőtt a torkában.
- Most, hogy útra kélsz, eljött az ideje, hogy megosszak veled egy olyan tudást, melyet a dédapáink hagytak ránk - kezdte az öreg remegő hangon.
- Kíváncsian várom.
- Ez egyfajta stratégia, amit akkor kell átadnunk, amikor az ifjú gyermekek kirepülnek a családi fészekből. Jól vigyázz, hogy ne áruld el senkinek, mert értékes bölcsességünket nem adhatjuk át mindenféle útszéli csavargónak!
- Vigyázok rá, megígérem.
- Családunk filozófiájával egész könyvtárakat lehetne megtölteni, ám, hogy az utódaink is könnyen megértsék, leredukáltuk a lényeget egyetlen igen elmés gondolattá.
- Mi lenne az a gondolat?
Az öreg körülnézett, mintha attól tartana, hogy kihallgatja valaki, aztán odahajolt gyermekéhez, és a fülébe súgta a titkot:
- A munkát és a kutyaszart kerüld el!
A másiknak az arcára fagyott a mosoly.
- Ennyi?
- Miért, nem elég?
- Nem is tudom… én valahogy többre számítottam.
- Elmész te a faszomba, fiam! - csattant fel az öreg. - Én itt a legféltettebb családi irányelvet osztom meg veled, te meg egy cseppet sem értékeled!
- Jól van már, nem akartam megbántani.
- Nem, a pöcsömet, nem! Ahelyett, hogy megköszönted volna - háborgott az öreg, miközben csalódottan belehuppant a székébe.
- Elnézést, én csak… nem gondoltam át.
- Pedig gondolkodhatnál néha, fene a pofádba!
- Jól van már, apjuk, jól van - vigasztalta a felesége, miközben egy régóta őrzött katonai iránytűt, és egy egész tarisznyányi hamuba sült dobótőrt adott át gyermekének.
- Viszlát, és köszönöm az útravalókat - biccentett az ifjú, aztán megcsókolta édesanyját és kiballagott a házból.

Ment, mendegélt egyenesen észak felé, az izomorkok birodalmának az irányába. Útközben bogarakat, bogyókat és némi falevelet evett, mert annyira szegény volt szegény. A határátkelőhelyhez érve már rendesen elfáradt, mindazonáltal, amikor a sorompó előtt meg akarták állítani, tüstént felvette a hipp-hopp szemüvegét, és egyből megérezte a bugit a lábában. Tekintete előtt a világ kissé elhomályosult, és nehezebb lett a mozgása, mintha vízben lépkedett volna. Lelassult számára minden, ám ezt csak ő érezte, mert valójában felgyorsultak a léptei. A szemüveg hatására annyi energia gyűlt össze benne, hogy egyszerűen nem bírt magával. Hirtelen felugrott vagy négy méter magasra, és elszállt az ámuldozó őrség feje felett.

- Álljon meg! - kiáltottak utána, és szemből is megindultak felé.
Egy jól megtermett sziklatroll és tucatnyi izomork érkezett meg rögvest.
- Egy hipp-hopp szemüveg nem véd meg tőlünk! - közölte a legtestesebb ork, akinek mindenféle kitüntetések pompáztak az egyenruháján.
- Iratokat kérünk - szólalt meg málé hangján a két és fél méter magas sziklatroll.

Palkó tudta, hogy ezek a lények nagyon szeretik a különböző logikai feladványokat, habár meglehetősen lassú észjárásúak.

- Odaadom az irataimat, ha válaszoltok a találós kérdésemre.
- Halljuk! - csillant fel a troll szeme.
- Kuss, legyen! - ugatta le az ork kapitány. - Ez most nem egy kvízjáték.
- Ő dirigál neked? - kérdezte a szegénylegény a behemótot. - Ez elég érdekes, mert azt hallottam valahol, hogy egy sziklatroll ereje vagy tíz izomorkéval felér. Persze ez túlzásnak tűnik.
- Egyáltalán nem az - húzta ki magát a troll.
- Csak néz rájuk! Ki vannak gyúrva, mint az állat. Kizárt, hogy elbírnál velük.
- Még hogy kizárt! - sértődött meg a behemót, és a fejénél fogva felemelte az izomorkok vezérét.
- Ez még nem bizonyít semmit - legyintett Palkó, a troll azonban nem hagyta annyiban: irdatlan tenyereivel két oldalról összenyomta az ork fejét, mígnem a koponya egy kellemetlen roppanással valósággal szilánkokra tört.
A szörny aztán ledobta áldozatát a földre.
- Látod, milyen erős vagyok?
- Úgy néz ki, tényleg erős vagy - ismerte el az ifjú. - De vajon a harcban is remekelsz? - intett a többi ork felé, akik tüstént neki estek a nehéz felfogású trollnak.

A határőr orkok minden irányból rávetették magukat, és a földre próbálták nyomni. A troll összegörnyedt, aztán felegyenesedett, mire az izomorkok, annyifelé röpültek szét, ahányan voltak. A behemót szörnyeteg egy kalapácsütéssel lecsapott egyet, majd egyszerűen felrúgott egy másikat, kettőt az öklével ütött agyon, aztán felkapott egy újabb orkot, és forogni kezdett vele, majd elhajította. Palkó se tétlenkedett közben, mert levágott vagy hatot a lézerkardjával, így pár perc alatt végeztek az őrökkel, ám a trollnak mintha gyanússá vált volna a helyzet, mert gondolkodni kezdett.

- De hát én is határőr vagyok.
- Túlságosan szemtelenek voltak - nyugtatta meg a szegénylegény. - Lenéztek téged, és még azt se hagyták, hogy feltegyem a találós kérdésemet.
- Tényleg, a találós kérdés! - örült meg a szörnyeteg. - Had halljam a feladványt!

Olyanná vált, akár egy kíváncsi kisgyerek, Palkó azonban zavarba jött kissé, mert egyetlen találós kérdés sem jutott hirtelen az eszébe.

- Ez elég ostoba dolog, de nem tudok most feltenni…
- Mit mondtál?!
- Nem tudok most feltenni egy kávét, mert azt nagyon szeretem, és hiányzik, ugye. De ami a kérdést illeti… hogy is mondjam… láttál már szamuráj kardot?
- Nem.
- De el tudsz egyet képzelni.
A szörny a homlokát ráncolta.
- Olyan, mint egy kard.
- Brávó! Tényleg olyan okos vagy. Nos, ezeket a kardokat a kovácsolás során többször meghajlítják. Van, hogy több mint harminckét… ezerszer.
- Azannya!
- De a kovácsmesterek sumákok ám, mert amikor összehajtják a pengét, akkor azt mondják, hogy egyszer hajtották meg az acélt. Aztán kikalapálják, ám a másodszori hajlításnál már úgy számolnak, hogy a kettéhajtott pengét hajtották egymásra, vagyis olyan, mintha négyszer hajlították volna meg az acélt. Holott az csak kettő. Tudsz követni?
Palkó elindult a troll pedig követte.
- Úgy látom, tudsz. A harmadik hajtásnál nyolcat számolnak, a negyediknél tizenhatot. A kérdésem az, hogy hányszor hajtják valójában össze az acélt, amíg túllépik a harminckétezret.
- Eszerint mindig kettővel kell szorozni ugyebár. Kétszer kettő négy szer kettő nyolc… és így tovább. Viszont a kérdés az, hogy hányszor kell ezt a műveletet elvégezni.
- Nagyon jó meglátás.

Az ifjú észak felé indult, és párszáz méter után több katonai objektum mellett is elhaladt, de nem bántotta senki, mert a troll az oldalán lépkedett, mintha barátok lettek volna. Az izomorkok azt hitték, hogy Palkó legálisan tartózkodik a földjükön, és a szörnynek valószínűleg magas rangja lehetett, mert néhány helyen még tisztelegtek is a fura párosnak.

A szegénylegény hanyag mozdulattal visszatisztelgett, itt-ott pedig köszönt a jónépnek. Amikor már jó mélyen behatoltak az izomorkok országába, Palkó egy hegyet vett észre, aminek az oldalába lépcsőket vájtak, a tetején pedig megcsillant valami.

- Mi az ott? - kérdezte a trollt.
- A Nagy Lézerágyú, amivel a határvidéket őrzik az illetéktelen behatolóktól. A szikla tetejéről messzire lehet ám látni, ha éppen nem részeg az őr.
- Le az illetéktelen behatolókkal! - bólintott Palkó. - Magam is ezen a véleményen vagyok. Meg akarom nézni azt a fegyvert. Menjünk fel a hegyre!
- Rendben, de megint belezavarodtam a számolásba.
- Akkor kezd elölről! Biztos rájössz a megoldásra.

Palkó odament a hegyhez, majd elindult felfelé a lépcsőn, kéretlen útitársa pedig árnyékként követte. Már majdnem elérték a csúcsot, amikor a szörny befejezte a számolást.

- Asszem, tizenöt az eredmény.
- Számold újra!
- Ezt már unom. Biztos, hogy jó az eredmény. Többször összeadtam.
- Nos, rendben… akkor adok egy másik feladványt, de előbb… érjünk már fel, a fenébe is!

Felkapaszkodtak a hegytetőre, ahonnét remek kilátás nyílott orkföld vadregényes tájaira. Vagy harmincméternyire tőlük egy őrbódé állt, egy jókora emelvényen pedig egy lézerágyú csillogott a forgatható állványon.

- Nagyszerű - vigyorgott az ifjú.
- Hol az új feladvány! - követelte a troll agresszíven.
Palkó sóhajtott, és megpróbált kitalálni valamit.
- Egy kád tele van vízzel, nálad pedig van egy kiskanál, egy merőkanál, egy fél literes injekciós fecskendő… valamint egy locsolótömlő és egy lézerkard. Hogy távolítod el a legkönnyebben a vizet?
- Érdekes kérdés.
- Szerintem is az. Ülj le annak a fának a tövébe, és gondolkodj rajta, amíg visszajövök!

A szegénylegény az őrbódéhoz sietett, ahol egy vörös szemű izomork katona posztolt, aki zavarban volt kissé, mert felismerte a sziklatrollok tábornokát, Palkót viszont nem tudta hova tenni. Fogalma sem volt róla, hogy miért vannak ezek itt. Talán valami ellenőrzésről van szó?

A sziklatroll, mintha más dolga se lenne, leült egy fa tövébe, a szegénylegény pedig a katonához lépett.

- Barát, vagy ellenség? - kérdezte az ork zavartan.
- Barát - felelte Palkó, és kettévágta a lézerkardal.

A troll elmélyülten gondolkozott, a fiú pedig felmászott az emelvényre a lézerágyúhoz.

- Nézzük csak! A napelemek teljesen feltöltve, az irányzékon viszont még állítani kell egy hangyányit.

Megforgatta a lézerágyút az állványzaton, hogy egyenesen az ork császár palotája felé nézzen.

- Így már jobb a helyzet.

Állított az irányzékon, aztán rommá lőtte a várat. Utána a laktanya következett, aztán a fegyvergyár, és ha már belejött, akkor szétlőtt egy kisebb várost is. A lézerágyú már kezdett túlhevülni, de Palkó úgy érezte, remek munkát végzett. Az ork császár valószínűleg nem élte túl a támadást, mivel a várából csupán egy kőrakás maradt. Az első küldetés végrehajtva.

- Ideje továbbállni, mielőtt még baj lesz - dünnyögte szórakozottan.
- Tudom a megoldást! - kiáltott a sziklatroll. - Ha belerakom a lézerkardot a vízbe, akkor elpárolog. Ez a legegyszerűbb módszer a kád kiürítéséhez.
- A válasz helytelen - felelte a szegénylegény, miközben a szörny felé fordította a lézerágyú csövét. - Van egy könnyebb módszer is.
- Mi lenne az? - komorodott el a gigász.
- Kihúzod a dugót.

Cafatokra robbantotta a trollt, aztán leugrott az emelvényről. Úgy döntött, hogy angolosan távozik a tett helyszínéről. Hipp-hopp szemüvegének hála, nem volt nehéz villámgyorsan leugrálnia a hegyről, aztán, mint aki jól végezte a dolgát, észak felé vette az irányt.

Jól tudta, hogy a zafírsárkány Orkföld legészakiabb részén lakik, túl még a nagy hegyeken is. Rá azonban addig is számos veszély leselkedett.

Hosszú ideig tartó séta után elérte végre a Minotaurusz labirintusát. Sajnálta, hogy nem hozott magával kötelet, vagy krétát, hogy megjegyezze, merre jár. Felpillantva azonban egy festett vonalat vett észre a plafonon, ami feltehetően a helyes irányt mutatta.

Úgy hallotta, hogy a Minotaurusz sem túl fiatal már, és mivel szenilis egy kissé, van, hogy ő maga is eltéved a saját labirintusában. Valószínűleg ezért volt odafestve az a vonal, hogy a szörnyeteg tudjon tájékozódni. Ez persze Palkónak is jó volt, mert csak követnie kellett a helyes irányt.

Elindult a vonal mentén, és kisvártatva még egy jól működő zseblámpát is talált, egy emberi csontváz mellett. Nagyon elégedett volt a helyzettel, de a legfőképpen a plafonra festett irányjelzőnek örült, mert egy idő után már azt se tudta, hogy merre van az előre.

Úgy összezavarodott a labirintusban bolyongva, hogy még azon se lepődött volna meg, ha önmagával találkozik. Ennél azonban kellemetlenebb meglepetés érte, mert többórányi bolyongás után zsákutcába ért. Nem értette a dolgot, hiszen végig a vonalat követte. Megfordult és a plafont figyelte. Felhördült a bosszúságtól, mert a piros vonal egyszer csak eltűnt. Szóval csapdába sétált!

Üvöltést hallott, majd két vörösen izzó szemet vett észre. Odavilágított a zseblámpával, és meglátta a Minotauruszt teljes életnagyságban.

Egy meglehetősen izmos, bikafejű ember állt előtte.

http://kepek.4ever.eu/rajzolt/minotaurusz-137962

- Kedves, jó Minotaurusz… - kezdte Palkó, miközben tüstént felvette a hipp-hopp szemüvegét. - Örülök, hogy találkoztunk.
- Wer du bist? - kérdezte a szörny egy kissé nehezen forgó nyelvel, mintha részeg lett volna.
- Egy kukkot sem értek. Talán görögül beszélsz?
- Ausgehen!

Palkónak ismerős volt a hanglejtés. Eszébe jutott, hogy látott egyszer egy „lihegős filmet”, amiben hasonló nyelven szóltak, bár nem értette, hogy mit mondanak. Persze nem is érdekelte. Igyekezett felidézni valamit a filmből, hátha megérti a szörny.

- Ich werde Sie Penis geben! - kiáltotta harsányan, és remélte, hogy jó a kiejtése.
- Arschloch!

A bikafejű ember előrehajolva rohanni kezdett felé, de mielőtt még elérhette volna, az ifjú felugrott a levegőbe, és végrehajtott egy előre szaltót. A szörny elviharzott alatta, ő pedig, ahogy földet ért, tüstént megfordult, így még láthatta a szemközti falnak rohanó lényt.

Hatalmas csattanás hallatszott, a bikaember pedig megszédülhetett, mert a fejét rázogatta. Palkó odafutott, és belevágta a lézerkardját. Meglepődött kissé, mert a mindent könnyen kettészelő penge alig akart a Minotaurusz húsába hatolni.

- Mi a fene ez?

A bikaember bömbölt, a szegénylegény pedig tiszta erejéből vagdalta a testét, de csak nehezen tudott végezni vele.

- Miből van ez a fenevad? - kérdezte végül, a kimúlt jószág teteme felett állva.

Meglepetten vette észre, hogy a lézersugárból barna por kezd hullani. Megrázta a kardot, mire még több por hullott ki belőle.

- De hisz ez rozsda.

Eszébe jutott, hogy az édesanyja azt mondta neki, hogy ennek a lézerkardnak nem rozsdáll a pengéje, de úgy tűnt, hogy a kínai szakmunkások csodákra képesek.

- Ilyen nincs. Vagy féltucatnyi izomorkot felszeleteltem vele, mégsem lett baja. Remélem, nem romlik el.

Most azonban a legfontosabb kérdés az volt, hogy merre tovább. A cserkészeknél azt tanulta, hogy ha nehezen tájékozódik, akkor másszon fel egy magas helyre, és onnan nézzen körül.

Felugrott a levegőbe, és a lézerkardjával lyukat vágott a plafonon, aztán odébb szökkent, mielőtt még a törmelék a fejére szakadhatott volna. Ahogy elült a porfelhő, rögvest bevágott odafentről a napfény.

- Ez az.

Könnyedén ugrott fel vagy három méter magasba, és a labirintus tetején találta magát. Elővette a katonai iránytűjét, és északnak vette az irányt. Olykor szökellenie kellett az egyik folyosótetőről a másikra, de nyílegyenesen a megfelelő irányba tartott. Alig egy óra alatt elhagyta a labirintust, és egy nem túl távoli erdő felé vette az irányt.

- A második küldetés is végrehajtva - vigyorgott elégedetten.

A fák közé érve egy vékony kis ösvény vezetett tova, ami egy idő után megszűnt.

- Még jó, hogy van ez az iránytű - vakarta meg a fejét.

Amint egy göcsörtös bükkfa mellett haladt el, szembe jött vele valaki. Egy pufók testalkatú, szeplősarcú kisgyereket vett észre, aki egy zsákot vitt a hátán. A fiúcska bajsza olyan volt, mint a patkányoké.

Palkó annyit hallott már róla, hogy tüstént felismerte Orkföld második legaljasabb figuráját.

- Sumák Gyökér!

A szeplős arcú, debil tekintetű, pufók kisfiú mintha megörült volna annak, hogy a felismerte a vándor. Valóságos sztárnak érezhette magát. Elmosolyodott, aztán ledobta a válláról az izgő-mozgó zsákot a földre. Vernyákolás hallatszott. A gyerek felröhögött, majd kioldva a zsák nyakán lévő madzagot, egy macskát vett ki rejtekéből a tarkójánál fogva.

A gyengeelméjűnek látszó fiúcska eszelős hangon felröhögött, Palkó azonban cseppet se vette tréfára a dolgot.

- Egy robbanó macska! - kiáltotta, és nagyot ugrott oldalra.

Hipp-hopp szemüvegének hála vagy tíz méterrel odébb érkezett meg, és ez volt a szerencséje, mert amint az állat a földhöz csapódott, rögvest felrobbant, hatalmas krátert hagyva maga után. Sumák Gyökér újabb macskát emelt a magasba.

- A jó nénikédet! - kiáltott a szegénylegény, és a földre vetette magát.

A következő vernyákoló jószág elszállt felette, és egy fatörzsnek csapódott. A detonáció hangja egybeolvadt az ember vastag bükk reccsenésével. Már dőlt is a fa, akár egy legyőzött gigász, egyenesen Palkó felé. Na, neki sem kellett több, oldalra hengeredett, majd felpattanva a földről, még messzebbre szökkent a fa útjából, s máris egy hamuba sült dobótőrt emelt a magasba.

A harmadik nyávogós állatka olyan húszméternyire lehetett tőle, de egyre közeledett a levegőben - Sumák Gyökér egy cseppet se tétlenkedett. Palkó azonban Tell Vilmost megszégyenítő pontossággal a felé szálló macskába hajította dobótőrét, mire az tüstént felrobbant a szegénylegénytől tisztes távolságra.

Gyökér morgott egy kicsit, majd újabb cirmost vett ki a zsákból, aztán, mint aki nincs egészen magánál, teljesen megvadulva hajigálni kezdte a tarkabarka jószágokat, hogy szegény Palkó alig győzte őket leszedni a dobótőreivel. Aztán, mikor az utolsó macska is elfogyott, és mindkettejük füle bedugult a robbanások hangjától, Sumák Gyökér menekülőre fogta a dolgot.

Palkó utána vetette magát, majd néhány tízméteres szökelléssel se perc alatt a közelébe ért. Mámoros örömmel hajította Sumák Gyökér hátába a legutolsó tőrét. A szeplős fiúcska felordított, és a földre roskadt, a szegénylegény pedig odaszaladt hozzá, és madárlátta lézerkardjával valósággal miszlikbe vágta.

Lihegett egy kicsit, mert nagyon stresszes volt, és bosszankodva vette tudomásul, hogy a lézersugárból egyre több rozsda pereg ki.

Eltűntette a fénysugarat, aztán kicsit kábultan északnak vette az irányt. Amint kiért az erdőből, egy hatalmas réten találta magát. Itt is volt néhány fa, amiről gyümölcs helyett csokoládék, nugát szeletek, joghurtok, dobozos ivólevek és bonbonok lógtak. Palkó hallott már a csodakertről. Tudta, hogy közel jár a Gonosz Vakondember birodalmához.

Belakmározott a fákról, rendetlenül elhajigálva a csokis papírokat, és mindjárt jobban érezte magát, amint megugrott a vércukorszintje. Aztán elég hamar ugrott egy nagyot a vérnyomása is, mert dúdolást hallott egy bokor mögül. Csak elképzelni tudta, hogy milyen veszélyes szörnyeteg lehet ott. Amikor kilesett a bokor mögül, megkönnyebbült, mert az izomorkok, trollok, meg effélék után csak egy öregembert látott, aki két kovakővel ügyetlenkedett.

- Ki vagy te? - kérdezte Palkó ösztönösen az oldalán lógó lézerkard felé nyúlva.
- Ülj le, fiatalember, mindjárt tüzet gyújtok.
A köveket a már elkészített gallyrakás felé vitte.
- Azt kérdeztem, ki vagy te!
- A nevem Lajcsi bácsi. Vándormuzsikus és barkács király vagyok. Látod az ólomból készült nadrágszíjamat? Ilyet csak az ezermesterek hordanak.
Összeütötte a két követ, aztán elejtette őket, és az ujjait fájlalta.
- Mi tagadás, elég hideg van - ismerte el Palkó. - Pedig süt a nap, de mit sem ér. Rendesen átfagytam már én is. Erre mondják, hogy foga van a napnak.
- Pár pillanat, és lobogni fog a láng.
- Na és hová tartasz, bátyó?
- A déli határhoz. Meg akarom látogatni a rokonaimat. Egy őrült állítólag szétlőtte fél Orkföldet a Nagy Lézerágyúval. A kis unokámnak felrobbant a háza. Még jó, hogy nem volt otthon.
- Izé… honnan veszed ezt a hírt?
- Nemrég küldtek egy postagalambot. A francba!
Az öreg ismét rávert a kővel a kezére.
- És te hova tartasz, barátom?
- Nos, én… a zafírsárkányt keresem.
- A zafírsárkányt? De hát akkor át kell kelned a Gonosz Vakondember területén.
- Én nem félek tőle, sőt vele is szívesen találkoznék.
- Miért?
- Hogy is mondjam… riporter vagyok, és interjút akarok vele készíteni.
- Mármint a Vakondemberrel? Nem tudtad, hogy ő nagyon szégyenlős, és eddig mindenkit megölt, aki volt olyan szerencsétlen, hogy meglátta?
- Pont ez az! Honnan tudod, hogy létezik egyáltalán. Hisz nem láthattad.
- Nem láttam, de hallottam róla.
- Kitől?
- A kocsmában meséltek a torz külsejű szörnyetegről.
- Miből gondolják, hogy torz, ha túlélők még nem látták?
- Hát mesélik. Mit nem lehet ezen érteni?
Lajcsi bácsi ismét rávert a kezére a kővel.
- Várj, öreg! Van nálam egy lézerkard. Az biztos hatékonyabb, mint ezek a kovakövek.
- Lézerkardal nem tudsz tüzet gyújtani, legfeljebb szétvagdalhatod vele a rőzsét. Valami üveglencse jobb lenne.
- Van nálam egy hipp-hopp szemüveg.
- Nagyszerű! Add ide!
- Azt már nem. Inkább magam gyújtom meg a tüzet.

Palkó elővette a szemüveget, és az egyik lencsével a gallyakra irányította a napfényt. Telt múlt az idő, de nem történt semmi. Lajcsi bácsi egyre türelmetlenebb lett.

- Miért nem bízod rám a tűzgyújtást? - kérdezte végül. - Én mindenhez értek, mert ezermester vagyok. Ha kell, akkor villanyórákat kötök be… vagy autót szerelek, ruhát varrok, fagylaltot készítek, számítógépet programozok, gázcirkót állítok be, agyműtétet hajtok végre, vagy éppen tüzet gyújtok, ha úgy hozza a sors.
- Tényleg nagyon sokoldalú lehetsz - mosolygott Palkó, aki nem szívesen vált volna meg a szemüvegtől, mert nem akarta, hogy a másik elugráljon vele.

Rövid mérlegelés után azonban úgy ítélte meg, hogy ez a bácsika nem jelenthet ilyen veszélyt.

- Na, add szépen azt a bigyót! - sóhajtott az öreg, és kivette a hipp-hopp szemüveget a kezéből, majd a gallyak fölé tartotta. Még a nyelvét is kidugta a szájából amint a fénysugarat koncentrálni kezdte a megfelelő helyre.
- A lényeg a csuklómozdulaton van - oktatta a fiút. - Látod, így kell ezt csinálni.
Ide-oda mozgatta a szemüveget, egészen addig, amíg elpattant az egyik lencséje, és pókhálószerű repedések jelentek meg rajta.
- Hát ez meg mi volt? - lepődött meg rögvest. - Mondd csak… nem kínai gyártmányú ez az üveg?
- Meglehet, hogy az.
- Az nagy baj, mert nem bírja az erős napsugarat.
A fiú még csak most kezdte felfogni, hogy mi történt.
- Te vén hülye, eltörted a lencsét?!
- Csak megrepedt. Simán megjavítom. Igazából nincs is semmi baja.

Lajcsi bácsi felvette a szemüveget, de megszédült, mert az egyik lencse még működött, ám a másik már nem. Az idős férfit valósággal főbe kólintotta a disszonancia, és tántorogni kezdett. Szinte vakon lépkedett, aztán elbotlott, és leesett az orráról a szemüveg. A karjait kinyújtva lépett egyet előre, és rátaposott valamire.

- Mi a fene történt? - kérdezte a nyilvánvalót, aztán felvette a szemüveget a földről.
Pontosabban csak a keretét, mert a lencsék már szanaszét törtek.
- Nos, ez nem olyan nagy baj.
Bátor Palkó úgy érezte, menten agyvérzést kap.
- Idióta! - kiáltotta magából kikelve, aztán a madárlátta lézerkardjával hosszában vágta ketté az öreget.

Ám nem számított az ólomövre, ami nem tett jót a kínai gyártmányú lézerpengének. Egyre több rozsda hullott ki belőle, aztán a lézersugár pislákolni kezdett, majd teljesen eltűnt.

- Hát ilyen nincs.

Kétségbeesetten csavargatta a fémnyelet, de nem ért vele semmit. Vagy félórás próbálkozás után feladta a dolgot.

- Nagyszerű. Lajcsi bácsinak egyszerre sikerült elrontania a hipp-hopp szemüvegem, és a lézerkardomat is.
Fázósan húzta össze magát, a kettévágott hulla fölött állva.
- Úgy tűnik, hogy hosszú lesz az éjszaka.


Másnap átfagyva ébredt fel. Igazság szerint nem is tudta rendesen kialudni magát, mert minduntalan felébredt valamire. Nagyon elege lett a küldetésből, de ilyen közel a célhoz, már nem akarta feladni. Minden erejét összeszedve gyalogolt tovább, egyenest a nagy sziklákig.

Itt meglepetten tapasztalta, hogy a sziklákból mindenféle alakzatokat faragtak ki, melyek rendkívül szemgyönyörködtetőek voltak. Egy képződmény tetején például egy hatalmas, meztelen nőalak volt kivésve, ami mintha a sziklán feküdt volna. A kőhaja lelógott a mélybe, és olyan volt, mint egy vízesés. Nagyon aprólékosan kidolgozott mestermű volt. Másutt arcok, állatformák, hidak, épületek és virágok látszottak, mindegyik színtiszta kőből.

Palkó el se tudta képzelni, hogy kik és mivel vájtak ilyen formákat a gránitkemény sziklákba. Talán lézerkardot használtak. Ezt nemrég még ő is megtehette volna, de akkor se lett volna képes ilyen fantasztikus formákat létrehozni.

Annyira belefeledkezett a mesterművek csodálásába, hogy alig vette észre, hogy mennyire bement a hegyek között kanyargó, kacskaringós ösvényen.

Egyszer csak fémes csattogást hallott. Kíváncsian settenkedett a hang felé, és egy amorf szikla mögött meglátta a munkást. A fickó háttal állt neki. Kék overalt viselt, a kezein pedig ujjak helyett iszonyatos karmok látszottak - azokkal csapkodta a sziklát, minden egyes találat után jókora darabokat hasítva ki belőle. A kő megadva magát a céltudatos erőszaknak, egyre szebb formát vett fel.

Palkó egy darabig szemlélte az idegen tevékenységét, aztán úgy döntött, hogy elindul inkább másfelé, ám a férfi talán megérezte a tekintetét, mert váratlanul abbahagyta a munkát és szembefordult vele.

Az arca egy ember és egy állat arcának a keverékének tűnt, csakúgy, mint a kezei. Ujjai leginkább egy vakond karmaihoz hasonlítottak. A legfurább azonban a szeme volt, amiben valami irdatlanul mély szomorúság honolt. Palkó rögtön tudta, hogy ő a Vakondember, de valahogy egyáltalán nem látta félelmetesnek, sőt a megtört, szelíd tekintete inkább szánalmat keltett benne.

- Mondd csak ki, hogy ronda vagyok! - szólalt meg a lény. - Hogy olyan vagyok, akár egy torzszülött.
- Miért tennék ilyet?
- Mindig ezt csinálják, aztán a vesztemre törnek. Pedig én nem akarok bántani senkit.
- Tényleg nem? - kérdezte Palkó meglepetten.
- Persze, hogy nem - legyintett a furcsa lény. - Az én szívem a békét és a csendet szereti.
- Látszik a szobraidon. Egyszerűen gyönyörűek.
A kővájónak felcsillant a szeme.
- Ezt komolyan mondod?
- Nem szoktam hazudni.
- Nekem ilyen szépet még… ilyet még sosem mondott senki.
A Vakondember váratlanul zokogni kezdett. Palkó odalépett hozzá, és a kezét vigasztalóan a vállára tette.
- Nincs semmi baj, nyugodj meg!
A groteszk lény csak nehezen bírta abbahagyni a zokogást, de aztán hálásan nézett a szegénylegényre.
- Köszönöm, hogy ilyen rendes vagy velem. Nekem nagyon fáj, ha bántanak. Kevesen tudják, de a lelkem mélyén én is egy érző lény vagyok.
- Pedig nagyon rossz a híred.
- Mert a jónép tele van előítéletekkel. Aljas történeteket találnak ki rólam. A Gonosz Vakondember így, a Gonosz Vakondember úgy… Tudod, milyen rosszindulatúak - tárta szét az acélkemény karmait. - Ha valakinek rémhírét kelthetik, akkor boldogan alszanak.
- Ne is mondd!
- Néha annyira el vagyok keseredve, hogy már a kővájás sem megy rendesen. Vannak ilyen holtpontok, de a művészetem mindig átlendít a nehéz időszakaimon.
- Szerencse, hogy van ez a kőszobrászat. Nagyon nehéz lehet neked.
- Bizony az, testvérem. Bizony az - sóhajtott a rémes külsejű lény. - Na, essünk neki!
- Minek?
- Csatázni jöttél, ha nem tévedek. Te is csak a vesztemre törsz, akár a többi. A szerencsétlen Vakondembert mindenki csak bántja.
- Dehogy bántalak én, édes fiam, csak felültem az ostoba pletykáknak - mentegetőzött a szegénylegény. - Te egyáltalán nem vagy gonosz.
- Lehetnénk akár… alig merem kimondani… cimborák is?
- Hát persze, hogy lehetünk! - kiáltotta Palkó. - Különben is, totál kivagyok már. A hamuba sült dobótőreimet elhasználtam, a madárlátta lézerkardom sajnos kínai gyártmányú, ezért elrozsdállt a pengéje, ráadásul a hipp-hopp szemüvegem is eltört, így nem tudok már ugrálni sem.
- Ó, de nagyon sajnálom - felelte a Vakondember, és letépte az ifjú fejét.


Vége

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 1 db)