A szabadság szonettje...
Akit magányába zárt a sorsa rég,
oly derűs az annak, hogyha belelát,
e falatnyi kéjbe, s hallja szólamát,
hol kósza mosollyal kél az alkonyég.
A lélek s a szív boldogabb lehet-e?
Miként Elysium vad mezein jár,
s halhatatlan mámorra oly hűen vár,
bolond nyelv bátran erre felel-e.
Ha egyszer a halandó földbe megtér,
megneszeli a bájos hűs muzsikát,
zord valóságra már bűnösen eszmél.
S végül a földbe térünk meg mindnyájan,
mert az évek szállnak akár a percek,
hol tündöklő fénnyé válik most árnyam.
