A háború

Szépirodalom / Abszurd (454 katt) zsolti_tolla
  2016.11.27.

Az Ispán berontott a királyi fürdőszobába, megbotlott egy a földön heverő köntösben, elvágódott és hason csúszott egészen a kádig.

- Mit jelentsen ez?! Őrség! Elfogni!

Az ajtónálló, de inkább az ajtó mellett szundító, megriadt álmából és bemasírozott a fürdőszobába, ahol bután és szótlanul figyelte a fejleményeket.

- Hányszor mondjam még, Ispán, intim pillanatokban ne merészeljen zavarni! Főleg ne ilyen otrombán! Kopogás nélkül... ezért még a fejével fizet!

Az Ispán tudta, itt nem babra megy a játék. Nagyon is érzékeny pillanatban tört rá Őfelségére. Ezt a habfürdőn kívül a kád szélén felsorakoztatott műanyag katonák mutatták. Nagy csatázást zavart meg... És pont ez az!

- Irgalmas uram, fontos hírt hoztam! Az ellenség már a határban támadásra készen!

A király felpattant a kádban, legféltettebb ékszert csak a fürdőhab leplezte.

- Igazán?! Akkor fegyverbe! Mire vár még, anyámasszony katonája?!
- Irgalmas uram! - rimánkodott az Ispán még mindig hason fekve. - Nincs több muníciónk! Egy figyelmeztető lövésre sincs elegendőnk...
- Igazán?! - ismételte a király immár meghökkenve, majd visszacsücsült a habok közé. - Mi ilyenkor a teendő? Hozzák elém tüstént a vármegye legbölcsebbjét!

Az Őrség, az Ispán, a vadászok, a futárok, a hercegek és a lovászfiú mind szétrebbentek, hogy előkeressék a vármegye legbölcsebbjét. Nem tellett bele sokba, már is szállingóztak vissza egyenként ki-ki a saját bölcsével. A legrátermettebbnek egy szakállas, ősz csuhás bizonyult. A király díszuniformisában, oldalán drágakövekkel kirakott karddal fogadta a várszalonban. Időről Időre kilesett, ellenőrizte, hátha már látni az ellenséget.

- Bölcsek bölcse - kezdte még mindig a tájat kémlelve -, a királyság a Te szavadon múlik, jól vigyázz hát, mit mondasz! Te, mint legbölcsebb közölünk és az országból, segíts nekünk! Adj tanácsot, mit tegyünk, ha az ellenség már a kapukban gyülekezik, és nincs lőszerünk?

Az ősz apó a botjára támaszkodva végighallgatta Őfelségét, majd eképpen felelt:

- Tiszteletre méltó uram! Nem tudtam, hogy Én vagyok a királyság legbölcsebbje, így a kérdés váratlanul ért, fel nem készülhettem rá. De szívem minden akaratával Én azt felelem, hogy Őfelségének és az egész királyságnak, gazdagnak és szegénynek, asszonynak, gyermeknek és férfiembernek az lenne a legjobb, a legnemesebb és legbátrabb, ha az úgymond ellenséget tárt kapukkal, tárt szívvel várnánk, ha lehet, ünnepi vacsorával. Ez, amit a szív mond: Nyerjünk barátokat és szövetségeseket, éljünk békességben...

- Hah! Ej! Piha! Hallatlan! Szamár vagy te, nem bölcs! Őrség! Elfogni! Nyakát vétetni ennek az árulónak!

És már vitték is.

Az Ispán hátulról somfordált a királyhoz.

- Ha szabad megjegyeznem, Fenséges uram, volna itt egy ötlet. Ha engedi, megosztanám önnel.
- Nocsak, egy ötlet. Halljuk! Használható legyen, Ispán!
Az alattvaló tovább hízelgett.
- Ami azt illeti, nagyon is beválhat, Őfelsége. Egyszerű és egyben frappáns is, mondjuk úgy, királyi! Személy szerint Én számtalanszor lődöztem vele kölyökkoromban, és való igaz, a legtöbb kissrác még ma is...
- A lényegre, Ispán, a lényegre! Fogytán az időnk! - Idegesen az ablak felé pillantott, majd vissza. - Miről beszélsz?
- Cseresznyemagokról.
- Cse-resz-nye? Magok? Ispán! Őrség...!
- Várjon egy pillanatot, Irgalmas uram! Ne siessük úgy el a nyakazásom! Felséges uram! Nem mindenki született királyi udvarban, hogy már gyerekként is ólom golyókkal tüzeljen! De odakinn! A várfal mögött ugyanúgy zajlik az élet, és az apróságok ugyanúgy lövöldözni kívánnak, mint felmenőik! Lövöldözni befőttesüvegre, vadra vagy éppen egymásra! Én mondom, Őfelsége, a cseresznye mag ugyanúgy megállja a helyét, mint bármi más! Bízzék bennem!

A király hümmögve fontolóra vette, amit az Ispán mondott. Lehet aztán benne valami...

- Ám legyen! Nem bánom. Tüstént kivezényelni a népet a földekre, és felsőbb királyi utasításra megenni minden gyümölcsöt! Éretett és éretlent, a fáról vagy a földről, még egyszer mindent! Figyelmeztessenek mindenkit, háború közeleg és a háború után mindig nagy az éhínség! A magokat pedig a lőszeres ládákban gyűjteni! Uraim! - kirántotta a kardját és magasba emelte. - Harcba megyünk ma! Fegyverkezni! És Ispán!
- Kegyelmes uram?
- Ha sikerül, ha való igaz mind a cseresznyemagokról, kitüntetlek és előléptetlek Admirálisnak.
Az Ispán megköszönte, és kiengedett egy rég bent tartott sóhajt.
- De ha nem...

És a cseresznyehadviselés megkezdődött. A nép félelmében hamar leszedett minden gyümölcsöt, a ládák szinte pillanatok alatt megteltek magokkal, és a katonaság állig felfegyverkezve, mindenre elszántan indult a háborúba.

A háború tökéletesen sikerült.

Tökéletesen, hiszen nem maradt egyetlen túlélő sem, mindenki meghalt. A vármegye leégett, leomlott, vastagon takarta be a hamu, később az anyaföld, és a háborúról nem beszélt már senki más, csak a márciusonként fehér virágokban, minden szíven pompázó cseresznyefák.

Előző oldal zsolti_tolla