Linktár

Enit balladája

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/9 számában.

Tex Lorad Pehnemer ezen a reggelen, a 626. év második havának első napján nem ment be az egyetemre. Ünnep volt ezen a napon, Lail város legnagyobb ünnepe. Ezen a napon indult a tízévenként megrendezett ”Szumurri-futam”. Ezen a reggelen a filmstúdiók és a hagyományőrző egyesületek összes korabeli hajója ott horgonyzott a kikötőben.

Tex ilyenkor mindig vendégeket hívott, hogy vele együtt nézhessék a két évszázados hagyományt őrző látványosságot házának teraszáról, ahonnan remek kilátás nyílt a kikötőre és egész Lailra.

Tex körbesétált a teraszon.

– Igen… Minden rendben van – gondolta. – Székek, gyümölcsök, hűtött italok, sütemények, látcsövek… Minden itt van, ami kell… Jöhetnek a vendégek.
– Vendégek… - sóhajtotta. – Sokan lesznek, de nem lesz itt minden vendég, akit meghívtam. Az egyetemről biztos mindenki eljön: a professzorok, akikkel együtt dolgozom már hosszú évek óta, és a diákok, akik versengtek ezért a megtiszteltetésért... Itt lesznek a Lailban élő barátok is, és itt lesz az asgari egyetem egyik tanszékének küldöttsége is. A húgom, Evat is biztosan iderepül Edjarból. Ő az egyetlen a családból, aki anya halála óta tartja velem a kapcsolatot. Ő az egyetlen, aki mindig nyíltan ellent mer mondani apánknak. Apánknak, aki most sem fog eljönni… Aki még csak nem is válaszol a meghívásaimra. Nem áll velem szóba, mióta elfogadtam a laili egyetem ösztöndíját. Azóta leéltem már itt egy egész életet, professzor lettem, ásatásokat vezettem, könyvet adtam ki, férjhez mentem, megözvegyültem. De ő még mindig nem bocsátotta meg nekem, hogy akkor, régen ellentmondtam neki. Az volt az álma, hogy én, elsőszülött és legígéretesebb gyermeke majd egyszer eljutok szülővárosomból, Edjárból a fővárosba, Asgarba, és a főváros elsőszámú egyetemén leszek professzor.

„Asgar! Asgar” - hallom szinte még most is a hangját. – „Asgarból forgatják egész Ladot… Neked ott a helyed!”…

„Apám, én nem azért születtem, hogy valóra váltsam a te álmodat, azt csak váltsad valóra te magad!” - vágtam oda neki akkor dacosan, és eljöttem Lailba. Aztán itt is ragadtam. Elvarázsolt a csodálatos város, itt tartott a hely történelmi hangulata, az egyetem nyújtotta lehetőségek, és persze a szerelem. Itt találtam meg a helyem, és ezt apám sohasem bocsátotta meg nekem. Szerinte ahelyett, hogy előre lépnék, visszafelé haladok… Elásom magam a világ végén… Bezzeg Alan, az öcsém… ő professzor lett az asgari egyetemen, ahogy apa kívánta, sőt az ő segítségével apa is a vágyott pozícióba juthatott. Alan volt a bezzeg-gyerek… Apa csak vele volt elégedett. Evat jogi pályára ment, anyánk sem tartott vele Asgarba. Nem mondott le apánkért Edjárról, a tengerről, megszokott életéről. Alan mindig azt írja, hogy szívesen eljönne… de most épp ezért nem tud, máskor meg épp azért nem teheti… Ő egy igazi diplomata: engem sem akar megbántani, de elszántan kitart apánk mellett. Nem haragszom rá… Ahogy nem haragszom én már senkire… Hosszú életem során megtanultam, hogy a harag egy felesleges dolog…


Tex bement a dolgozó szobájába és leült az íróasztalához.

– A vendégek érkezéséig van még egy kis idő, addig belenézek a dolgozatokba – gondolta.

A professzorasszony a még teljesen üres asztallapra helyezte mindkét tenyerét. Az asztal lapjának túlsó kétharmad része lassan 80 fokos szögbe emelkedett, az innenső harmada közepén kirajzolódott az érintő-billentyűzet, tenyerei alatt pedig a kezelő panelek. A képernyővé változott asztallap egy pillanat alatt kivilágosodott.

– Tenyérlenyomat elfogadva. Utasítást kérek – mondta a géphang.
– Szövegkezelő üzemmód. A beérkezett dolgozatokat kérem – mondta tagoltan Tex.
– Tizenkét dolgozat érkezett – mondta a gép, és megjelenítette a listát.
– Néma üzemelést, és kézi irányítást kérek – mondta Tex. – Na, nézzük csak! – hajolt kicsit előrébb. – Milyen az idei termés?

„Akda ötvössége az időszámításunk előtti ötödik században.”
„Mazu papkirálysága Gregor Man előtt.”
„Párhuzamok a Föld és Lad kulturális fejlődése között, különös tekintettel az avanai…”
„ Dis, a kalózállam”
– És így tovább, és így tovább… A szokásos témák… - gondolta. – De egyik másik talán érdekes… Na, nézzük csak! Tehát Akda ötvösművészete… - olvasott bele az első dolgozatba. – Nézzük az alcímeket… Akda geológiai tulajdonságai… Bányák és szállítási útvonalak… Különleges, technológiai eljárások… Na, ez nem túl izgalmas… - állapította meg Tex. – Ezt majd elolvassa valamelyik tanársegédem.

Jobb kezének mutatóujjával egy aprót ütött a jobb oldali kezelőpanelre, mire a kurzorjel megjelent a képernyőn. Bal kezének mutatóujjával egy apró kört rajzolt a bal oldali panelen, mire a képernyőn megjelent a „formátumválasztó” táblázat. A képernyőn megérintette a kiválasztott színt, betűméretet, betűstílust, majd jobb tenyerét a panelre fektetve jóváhagyta a kijelölést. A formaválasztó tábla eltűnt a képernyőről. A kurzorjelet a lap tetejére navigálta, és 16-os zöld betűkkel ráírta az ítéletet: „Tanársegéd!” Elküldte a dokumentumot, majd megnyitotta a következőt.


„Mazu papkirálysága Gregor Man előtt.”
Átfutotta az alcímeket.

– Jól van, ez rendben lesz… - mormolta maga elé félhangosan. – Kezdi a földrajzi adottságokkal, gazdasági kapcsolatrendszerekkel, korabeli technológiával… hajózás… kézművesség… vallás… Jól van… jó lesz ez…

Erre is gyorsan ráfirkantotta, hogy „Tanársegéd”, és már nyitotta is a következőt.


„ Inimma régészeti módszerei.”

– Na, ez a drága gyermek a dolog könnyebbik végét fogta meg – dohogott magában. – Ebből a korból rengeteg írásos és képi anyag áll rendelkezésre. Csak össze kell állítani…
Erre a dolgozatra szigorú lila betűkkel, és három felkiáltójellel írta rá, hogy „tanársegéd.”


„ Párhuzamosságok a Föld és Lad történelme között.”

– Ez bizony nagy falat, erre kíváncsi vagyok – írta rá a dolgozatra pirossal az „elolvasom” ítéletet, még mielőtt belenézett volna. - Ha végigveszi az összes párhuzamosságot, akkor ez komoly munka. Avana, a tenger fiainak parti városai és a földi görög városállamok… A Föld népvándorlás kori népei, Szkíták, Avarok, Hunok, Magyarok és a Naunik… Lail és Karthago más elméletek szerint inkább Trója… Az Abanok és az Oszmán birodalom… Amerika felfedezése és birtokbavétele, és Tulaban meghódítása… Ha ezeket a közismert hasonlóságokat mind végigveszi, akkor ezt érdemes elolvasni.

A dolgozatot az „Elolvasom” mappába küldte.


„Dis, a kalózállam.”

– Na, végre! – derült fel a professzorasszony arca. – Végre valaki a kalózokkal, a korabeli „rosszfiúkkal” is foglalkozik.

Gyorsan átfutotta az alcímeket: …Dis geopolitikai helyzete… A kalózkodás gazdasági jelentősége a térségben… A szigetcsoport benépesülése a parti városokból… A kalózkodás ideológiája… Marr, az utolsó nagy kalózkirály birodalomépítő törekvései…

Ez talán elég érdekes lesz… - gondolta, és nagy piros betűkkel ráírta a dolgozatra, hogy: ”Elolvasom”. A dokumentum máris a képernyő szélén várakozó „Elolvasom” mappába siklott.


„Gregor Man és Mazu eltérő viszonya a hatalomhoz.”

– Úúúúúúúúúúúú – fintorodott el Tex. – Ezt minden évben megírják… Lerágott csont… A humanista és a kényúr… Végtelenül lehet róla rizsázni komolyabb tárgyi tudás nélkül.
Erre a dolgozatra sötétlilával, és hat felkiáltójellel írta rá a „tanársegéd” szót.


„A Szumurri-futam hagyománya”

„Tisztelettel őrizzétek őseitek emlékét!”

– A dolgozatot egy idézettel kezdi – állapította meg Tex. – Ez a mondat azon a napon hangzott el idősebb testvéreink, a földiek szájából, amikor búcsút vettek tőlünk, és hazatértek. Ezen a napon vette kezdetét bolygónk saját, önálló élete. Ez a nap lett időszámításunk kezdőpontja.
– „A Szumurri-futam ennek a jó tanácsnak a szellemében született hagyomány” - kezdett bele a szövegbe Tex. – …Hosszasan ír az egész laili hadjáratról… Inimma sebesüléséről… Szumurri bátorságáról, merészségéről… A part menti hajózáshoz szokott hajósok félelmeiről, amikor egyenesen átvágtak a nyílt tengeren… részletezi a vállalkozás technikai nehézségeit… Jó… Jó lesz ez… - mondta Tex félhangosan, aztán csak itt-ott nézett bele a szövegbe. – „Az első emlék-túra Avana feltárása után nem sokkal, még csak egyetlen egy hajóval… Az egykori bátor hajós, Szumurri emlékére felépítettek egy korabeli hajót az agyagtáblák leírásai alapján… megtették ugyanazt az utat… A hagyományőrző egyesületek és a filmgyárak sorra építették az avanai mintájú hajókat… Ötven év elteltével már közel húsz hajó futott ki a Tulabani tengerre… Mivel a futam nagyon költséges volt, 526-tól csak tízévenként rendezték meg az addigra alaposan kibővült futamot. …Eredetileg a történelmi utat fordítva tették meg… Tíz-tizenöt hajó átszelte a tengert, kikötött Avanában, majd a part mentén hajózva tért vissza Lailba. Később a filmesek és a hagyományőrzők lallai típusú, az avanai hajókhoz képest hatalmas hajókat is építettek. Elérték, hogy a három monstrum is részt vehessen a fesztivállá terebélyesedett futamon. …Ezzel látványosabbá is vált a tengeri parádé. Kialakult a futam menetrendje: a futam első napján tizenöt-húsz avanai típusú hajó fut ki Lail kikötőjéből, átvágnak a Tulaban tengeren, megkerülik Dis szigetét, majd kikötnek Avanában. Visszatértükkor a kikötő bejáratánál a három hatalmas lallai hajó fogadja őket. Lalla hadihajói aztán tűz alá veszik a visszatérő gályákat. Amelyik avanai gálya a legkevesebb festékpatron-folttal az oldalán fut be Lailba, az a futam győztese. A győztes hajó legénysége pedig ettől kezdve büszkén viselheti a „Szumurri matróza” címet…

Tex a dolgozatot nagy zöld betűkkel a tanársegédekhez irányította.


„ A Pehnemer egyetem története, és névadója.”

– Hosszasan részletezi az egyetem alapítását, majd bővülését… - állapította meg Tex, és tovább olvasta a dolgozatot. - A földiek nagy létszámú expedíciója i. e. 70-ben érkezett Ladra. Véget vetettek az egész bolygón dúló háborúskodásnak, átadták tudásuk egy részét, majd a magvetés nagy munkája után távoztak, hogy Lad népe önállóan építhesse fel új életét. Távozásuk után nem sokkal jött létre az első laili egyetem. A ladiak szükségét érezték, hogy az idősebb testvérektől kapott tudást tovább adják a következő generációknak. Az egyetem a Pehnemer nevet a 412. évi ásatások után kapta, részben az avanai kereskedő után, aki kora közgazdasági zsenije volt, részben az ő nevét viselő Avanát Inimmával együtt feltáró régész után. Később a Lail egyik legszebb dombján magasodó épületet új szárnyakkal bővítették, és ide költözött a város több főiskolája, egyeteme is. Kialakult az egyetemi negyed. Az új negyednek új nevet kerestek, de az új név is Pehnemer lett, a kor leghíresebb tudósa, a korszakalkotóan új űrtechnika megalapozója után. Az azóta továbbfejlesztett Pehnemer-hajtóművel Lad népe egyszer talán kijuthat saját naprendszeréből.

Tex érdeklődéssel olvasta végig a következő fejezetben mindhárom Pehnemer aprólékos részletességgel megírt életrajzát.

– Érdekes, hogy vérségi kapcsolat nincs köztük, csak névrokonok, mégis kapcsolódnak egymáshoz – gondolta. – A laili régész sorsa kétszeresen is összefonódott az egykori avanai kereskedő személyével. Egyrészt a Pehnemer nevet azért viselte, mert édesapjának ez a név tetszett meg egy akdai ásatáson megtalált agyagtábla szövegéből. Másrészt ő fejtette meg az Inimma által feltárt avanai agyagtáblák szövegét. Így aztán Pehnemer olvasta elsőnek az egykori Pehnemer történetét. Az űrkutató Pehnemer pedig az egykori régész házát vásárolta meg, és ebben a házban élte le élete nagy részét. Utolsó éveiben ugyan, amikor már nehezére esett a sok utazgatás, az Asgar melletti űrkutató központba költözött, de mindig ezt a házat tekintette az otthonának.

– Ez a neves űrkutató pedig egykori férjem dédapja volt… Személyesen nem ismertem, már rég meghalt, mikor én Lailba kerültem, de szelleme áthatotta, ahogy még most is áthatja azt a házat, amiben most is élek. A házat, aminek nagy szerepe volt abban, hogy itt ragadtam Lailban – mosolyodott el Tex.

Tex fejében emlékképek villantak fel… szomorú és boldog pillanatok… Az a napsütéses, vidám nap, amikor először lépett be ebbe a házba, ahol olyan szívesen fogadták, és ahol azonnal otthon érezte magát… Apósa nyolcvanadik születésnapja, amikor még együtt volt az egész család… Amikor még a gyerekek is itthon laktak… Aztán a tragédia napja, amikor megérkezett a hír: férje és apósa odavesztek a viharban, repülőgépük Avana szikláin zúzódott szét… Még ugyanabban az évben tűnt el édesanyja is a tengeren. Edjártól nem messze találták meg vitorlása roncsait. Tex nem ment el a gyászszertartásra, mert a repüléstől éppúgy iszonyodott, mint a hajózástól. Soha sem bocsátotta meg magának ezt a gyengeséget, de nem tudott azóta sem úrrá lenni félelmén. Biztos menedéke ez a ház maradt.

– Ezt feltétlenül elolvasom, de elfogultságom miatt az értékelést a tanársegédekre bízom – döntötte el Tex, és a dolgozatot mindkét mappába elküldte.


„Hogyan fogadták volna őseink Gregor Mant, ha nem Tulabanon, hanem Lallán szállt volna le?”

– Hogyan, hogyan? Hát máglyára vetették volna szerencsétlent! – mondta ki hangosan a gondolatát Tex. – Akkoriban nálunk épp a legvéresebb, legádázabb vallásháborúk dúltak. Egy idegent, aki nem ismerte a korabeli szokásokat, az aprólékosan szabályozott társadalmi szerkezetet, az illogikus viselkedési szabályokat, az percek alatt elkövetett volna valami olyant, amiért meg lehet égetni valakit. Akkor volt a csúcspontján a két rivális nagyhatalom Edjár és Asgar vetélkedése. Minden idegenben kémet, vagy boszorkányt láttak, esetleg mindkettőt… Az emberek eleinte csak az ellenségeiket, riválisaikat jelentgették fel, de egy idő után már a saját családtagjaikat is. Őrjöngő hisztéria tombolt. A máglyák felemésztették az erdőket, éhínség tört ki. Egyes vidékek teljesen elnéptelenedtek.

Az edjári fejedelemnek, Edarnak akkor jutott eszébe, hogy feladja a szigorú társadalmi elkülönültséget, és így megszerezze az addig lenézett polgárság vagyonát. Hatalmát egy házassággal akarta megerősíteni. Megkérte fia számára a leggazdagabb edjári kereskedő lányának, Enitnek a kezét. A mohó kereskedő viszont nem elégedett meg a dicsőséggel, a hatalomból is részesülni akart. A szintén ravasz király akkor a kereskedőt a „Távoli partok” helytartójává nevezte ki. A távoli partok kincseiről a tengeren elfogott hajók rabszolgává tett legénységétől értesültek. A sértődött kereskedő kénytelen, kelletlen el is indult, hogy birtokba vegye a távoli partok földjeit. Lányát magával vitte, nehogy távollétében kisemmizzék, de fiát a király túszként magánál tartotta. Aztán a viharban eltűnt az egész hajókaraván. Edar, a ravasz király nem jött zavarba. Mivel biztos volt benne, hogy a gazdag kereskedő odaveszett a tengeren, vagyonát besöpörte a királyi kincstárba, fiára orgyilkosokat küldött, Enitet pedig távollétében a „távoli partok királynőjévé” koronázta. A ravasz Edar korai halála után a fia Vilar, hajóhadat szerelt fel, hogy birtokba vegye a „távoli partokat”, menyasszonya hozományát. …megindult az első invázió.

Tex hátradőlt és hosszan merengett a sötét korok zűrzavarain…


Borongós hangulatából a képernyő sarkában villódzó jelzés zökkentette ki.

– Arget, az irodalom tanszékről… - állapította meg, és fogadta a hívást.
A képernyőt betöltötte Arget narancsvörös tincsekkel keretezett, mindig mosolygós arca.
– Találtam valami érdekeset – újságolta.
– Nocsak! És mi lenne az?
– Van itt egy dolgozat az Enit ballada keletkezéséről. De, ahogy olvasom, ebben több a történelem, mint az irodalom… Nem is tudom, mihez kezdjek vele.
– Az nem baj, ha egy irodalmárt érdekel a történelem… esetleg vegyem át, ide a történelem tanszékre?
– Úgy tudom, a te előadásaidra is bejár.
– Akkor az isten sem menti meg attól, hogy irodalomtörténész legyen…
– Az nem is lenne baj, de attól tartok, hogy ugyanazt a dolgozatot hozzád is beadta. Nézd csak meg!
Tex gyorsan átfutotta az egész listát.
– Igen – mondta meglepetten. – Itt van.
– Akkor most mi legyen?
– Jó az a dolgozat?
– Nagyon alapos munka. De az nem szabályos, hogy ugyanazért a dolgozatért két érdemjegyet is kapjon két különböző tanszéken. Az egész olyan rafináltan van megírva, hogy mindkét tanszék követelményeinek megfeleljen.
– Ha mindkét követelménynek megfelel, akkor végül is…
– Szerintem arra utazik, hogy mindenképpen belekerüljön az „idősebb testvéreknek” küldendő következő üzenetbe. Tudod, abba a kvótába, amit az egyetem kapott.
– Igazad lehet…
– De akkor most mitévők legyünk?
– Nem tudom - tárta szét a karját Tex. - Elolvasom, aztán majd megbeszéljük.

Tex megnyitotta a kérdéses dolgozatot.


„Az Enit ballada keletkezése.”

Beleolvasott a bevezetőbe:

…Az Enit ballada nem szabályos ballada, sőt talán egyáltalán nem is ballada… A napjainkban „Enit balladája” címmel mindenkinek ismerős dal egy eredetileg három részből álló mű utolsó, befejező része… Az eredeti mű időszámításunk előtt 500 körül keletkezett.

– Eddig jó, nézzük csak azt a hármas tagolást… - gondolta Tex, és belemerült az olvasásba.

…Az eredeti mű három részből állt: rövid, lírai, bevezető rész, hosszú, elbeszélő rész, zenés, táncos formában, és egy markáns, lendületes induló... Népszínműként adták elő piactereken, kikötői kocsmák udvarán és vásárokon… Az első, rövid lírai dal Enit szelíd szépségéről és a délceg Vilár herceg lovagias, hősies, tetteiről szólt. Ezt a dalt leányok kórusa énekelte, és arra szolgált, hogy a nézőközönség elhelyezkedjen és elcsendesedjen.

…A második rész verses formában beszéli el a két fiatal történetét… A népszínmű nem ragaszkodik a történelmi tényekhez, inkább a viharban elveszett leány tragédiáját és a szomorú vőlegény bánatát festi le… A valóságban Enit és Vilar sohasem találkoztak személyesen, így aztán könnyes búcsút sem vehettek a kikötőben. A színmű végig az edjari kikötőben játszódik, a korabeli színpadtechnika csak az egy díszletes megoldást ismerte… Az ifjú Vilar herceg a kikötőben értesült menyasszonya, Enit tragédiájáról, és évekkel később szintén a kikötőben fogadta azt a hajóskapitányt, aki egy avanai foglyot hozott neki. A fogolytól értesült arról, hogy Enit Avana királyánál él. Természetesen úgy értelmezte, hogy menyasszonya Avana barbár királyánál raboskodik. Megesküdött, hogy kiszabadítja menyasszonyát. Edar ellenezte a költséges expedíciót. Edar lovasbalesetének a hírét szintén a kikötőbe hozta egy hírnök. (Egyes feltevések szerint a balesetben az ifjú Vilar nem volt épp ártatlan.) Vilar kivégeztetett néhány lovászt, majd látványos gyászünnepséget rendezett, sőt, hatalmas lovas szobrot állíttatott apja emlékére. A hatalmas kőszobor ma is ott áll az edjári kikötő legmagasabb szirtjén, és kivont kardjával a távoli partok felé mutat. A darab csúcspontja az a jelenet volt, amikor az ifjú király hajóival elindult a távoli partok felé. Ekkor hangzott fel az a dal, amit ma is mindenki „Enit balladája” címen ismer. (Az előadások utáni reggelen mindig tele voltak a hajók nagyon lelkes és eléggé részeg újoncokkal.)

Ez a dal mindig felkorbácsolta a szenvedélyeket, fellelkesítette a fiatalokat. Sőt, annak ellenére, hogy a földi idősebb testvéreink kimondottan rosszallották ennek a dalnak a népszerűségét, a mai napig ez az egyetlen dal, amit minden ladi ismer. A földiek szerint ez a dal túlságosan tele van ragadozó ösztönnel, birtoklási vággyal, felelőtlen kalandvággyal és agresszivitással.

Érthető módon a színmű az i. e. 440 körül, a második invázió indulásakor volt a legnépszerűbb, sok évvel Vilar halála után. Vilar minden erejét beleölte a hajóhad elindításába, annyira bízott a sikerben. Az érdekes az, hogy sikerrel is járt, meg nem is. Enitet ugyan nem találta meg (hiteles források szerint nem is nagyon kereste), de elérte a távoli partokat. Kisebb katonai sikerek és némi zsákmányolás után hazatért Edjárba, ahol nem kis meglepetés várta. A meggyengült, gazdátlan várost királya távollétében Asgar királya elfoglalta. Vilart a kikötőben az asgari nagykirály helytartója fogadta. Asgar nagykirálya börtönbe vetette Vilart, de kihallgatásakor ráébredt, hogy Vilar az ő elveszett menyasszonyával, és annak kontinensnyi, gazdag „hozományával” nagy lehetőséget jelent a felemelkedő Asgar birodalom számára. Így aztán Enitből először vértanú, mártír, majd nagyon hamar szent lett. Vilar beházasodhatott a királyi családba, magával hozva az Enittől „örökölt” távoli királyságot… Ekkor indult meg a hatalmas Asgari birodalom teljes erejével az igazi, a második invázió. Mire a birodalom felépítette, és felszerelte a hatalmas flottát, addigra Enit kiszabadítása már nem volt aktuális, hiszen rég elporladt szegény. De ez senkit sem zavart. Akkor már a szent sírját akarták megtalálni és felszabadítani.

– Hello, Texi! – bukkant fel Evat lángvörös gubanc-frizurája a teraszajtóban. – Te még ilyenkor is dolgozol? Mindjárt itt lesznek a vendégek.
– A legkedvesebb vendégem már itt is van! – sietett ki a teraszra Tex. – Kicsit belenéztem a dolgozatokba, amíg vártam.
– Szóval dolgoztál…
– A dolgozatok olvasása csak részben munka, részben viszont inkább élvezet.
– ?
– Enit balladájáról írt az egyik….
– Ó, Enit…

Evat dúdolni kezdte a dalt. Először csak halkan, de aztán egyre jobban belelendült. Tex a húga mellé könyökölt, és csatlakozott a dalhoz. Arcuk kipirult, hajukat tépte a friss tengeri szél. Nézték a hullámokon himbálózó hajókat. A tizenhat első invázió korabeli hajó várta az indulás pillanatát az ünneplő tömegtől nyüzsgő kikötőben. Amint megkapják a jelet, vitorlát bontanak és meg sem állnak Avanáig.

A két idős asszony dúdolásához új hangok csatlakoztak. Tex három diákja érkezett meg, és amúgy köszönésképpen rázendítettek az Enit ballada utolsó versszakára.

„…Indulunk, Enit, indulunk!
Királynőnk, várj reánk!
Viharos tengeren átkelünk,
Száz vad vészen is átmegyünk…
Királynőnk, várj reánk!
Indulunk, Enit, indulunk!
A végtelen vár reánk,
Vihar és harc nem tántorít,
Királynőnk, várj reánk!
Százezer barbárt legyőzünk,
De karunk nem fárad el.
Királynőnk, várj reánk!
Tied minden föld a távoli partokon,
Kiszabadítunk Avan rabságából,
Királynőnk, várj reánk!”

Ahogy érkeztek a vendégek, egyre hangosabb lett a kórus. Az idős professzor-asszony teraszán zengett a dal a vörös hajú nép minden elszántságával, hódítási vágyával, felfedező kedvével, az indulás lelkesedésével.

A kikötőből közben kifutottak a hajók, nyomukban apró hullámjárók népes rajával, fölöttük a televíziós stábok és a biztonsági szolgálat helikoptereivel. A hajók dagadó vitorlákkal hasították a tengert, de mindenki azt látta magában, ahogyan majd az űrhajó flotta elindul felfedezni a végtelen kozmoszt…