Távozásom balladája
Lehunyom szemeit. Látom vétkeimet.
Kérdezhetném Komám láttál-e épp Ilyet?
Hogy micsodát? ... Hát nőszemélyt…
vagy menyasszonyi ruhán szegélyt?!
…Nem Komám, s nem… nem… nem!
Őt én el nem feledem!
Elvenni, bár már nem tudom!
E lángot ki nem olthatom…
Hisz Ő feleség… ÉN feneség…
S kopómnak sincs eleség…
nem, hogy nekem… „gyermekem”…
DE… őt el nem felejtem!
Nincstelen vagyok… CSAK eszmei értékem vagyon.
Nyomot hagyok MÉG is… Ha kell mélyet, s nagyon!
Bűnöm az van Drága: Szeretlek… S vezeklek…
„Tehetségem” dal, s orrodnál fogva vezetlek.
Bár… lehet, a fiatalságomat temetem…
Őt én el nem feledem!
Lehet ezért holnapra a Halállal táncolok.
…Hét tüzes hintót magamhoz is láncolok!
Mert előttem ittál, s nem utánam…
…S amit tettem, már régóta megbántam…
Mert hódíthatok száz másikat. „Megtettem”!
DE… őt el nem felejtem!
Mert el mentél… S követlek.
Még MOST is téged kereslek!
Megkésve igaz… DE még időben…
Együtt leszünk mi még a jövőben…
Még, ha el is fogy minden „kenyerem”…
Őt én el nem feledem.
Hallom, ahogy zárul a fedél…
S az asztalhoz hívsz: Gyere, egyél!
…Nem haragszol… Nem… Nem… TUDOM!
De, hogy-hogy legyek más ezt, tanulom.
Mert jöhet, más szembe velem Istenem…
De… őt el nem felejtem!
UTÓIRAT:
„Mérget ittam, nem véletlen…
Szebb véget nem is kérhettem!”
