Féktelen utazás

Szépirodalom / Élet-halál (1314 katt) barley rover
  2016.05.28.

- Haver, ez a cucc semmihez sem hasonlítható, amit eddig lenyeltél, elszívtál, vagy belőttél azokba a szétcseszett ereidbe. A legütősebb löket heroin olyan messze van ehhez képest, mint a hernyóhoz egy feles vodka. Rohadjak meg, ha nem így van, ennek a ribancnak az életére esküszöm - mondta JC és vigyorogva rácsapott az asztalhoz hajoló lány fenekére.

Seth Downer valami köszönésfélét mormogva zavartan nézte az egy szál tangában gátlástalanul parádézó lányt, aki két nyitott üveg sört tett közéjük az asztalra, majd lerogyott JC mellé a fekete bőrkanapéra. A mozdulattól apró, tini lányosan hetyke mellei megrezzentek. Hátradőlve bámult át JC válla fölött a tévére, és valószínűleg úgy be volt állva, hogy az előző megjegyzést kedves bóknak értelmezte.

Seth kiszáradt szájához emelte a sörét, belekortyolt, és nagy nehezen levette tekintetét a csupasz mellekről, hogy dílere szavaira koncentráljon. JC Downer is ivott, azután gyűrűkkel teleaggatott ujjú kezével masszírozni kezdte a nője meztelen combját és folytatta a mondanivalóját.

- Igazi ütős anyag, de nem a hagyományos értelemben. Barátom, tudod mi az, ami sohasem változott, amikor elszálltál valamitől?
- Nem igazán – válaszolta Seth, és kíváncsian méregette az üveg dohányzóasztalon heverő, higanyszerűen ezüstös folyadékkal töltött ampullákat.
- Megmondom én neked. Először is bármivel csaptad ki magad, mindig ugyanaz a szánalmas kis féreg maradtál, akivel minden reggel szembesülnöd kell a tükörben. Másodszor pedig, amikor beszakadva csináltál valami kibaszott nagy baromságot, utálna számolnod kellett a következményekkel – mondta JC egyre szélesebb mosollyal az arcán. Tudta jól, halacskája tövig benyelte a csalit, és már csak egy jól irányzott rántás kell, hogy végleg horogra akadjon.
- Haver, ezzel a szarral tényleg utazni tudsz, és mivel régi, megbízható vásárlóm vagy, az első három adagot ingyen adom – majd hangos csattanással ráütött a lány combjára, aki továbbra is mozdulatlanul, üres tekintettel meredt a tévére.



Száguldó hullámvasút a semmibe… Valahogy így tudta leírni az utazások kezdetét és végét. Amikor az első adagot kipróbálta, Seth rájött, hogy JC minden szava igaz volt, és nem kamu beetetős reklámszöveg. A díler elmondta még mire figyeljen. Lehetőleg biztonságos helyen legyen, mert amikor elindul, a teste életben marad ugyan, de üres és magatehetetlen lesz. Az út célpontja kiszámíthatatlan, előre nem látható, csak az biztos, hogy egy másik ember. Lövésenként fél és egy óra között tart a hatása. Bármit megtehet a befogadó fél bőrében, ő maga sértetlen marad, és mindenképpen visszajut a saját testébe. JC nem árulta el, honnan származik a cucc. Szerinte ebben van a jövő, de egyelőre csak néhány kliensének ad belőle.



Három nappal később a harmadik adag beadására készülődött. Az első útja nem volt valami szerencsés, viszont próbának tökéletes, és még így is felejthetetlen, egyedülálló élmény. Egy kórház újszülött osztályán tért magához néhány napos csecsemőként. Nem sok mindent tudott tenni azon kívül, hogy fél órán keresztül bömbölt kivörösödött arccal, miközben belefúrta a fejét az őt elringatni próbáló nővér dekoltázsába.

Második alkalommal fiatal kamaszlány volt, akit a barátja döngetett a hálószobában, aminek az ajtaja mögött vad házibuli hangjai szűrődtek ki. Férfiként viszolyogtató érzés volt női testben lenni. Undor fogta el a lába között fickándozó farok lökéseitől és a fiú izzad testének súlyától, alkoholbűzös lihegésétől. A lány fogszabályzós fogaival durván beleharapott a srác szájába és lelökte magáról a döbbent, értetlen arcot vágó partnerét. Azután vadul rávetette magát, s háromszor belerúgott a fiú merev péniszébe.

Azon meztelenül feltépte az ajtót és kirontott a táncolók közé. Félrelökdösve őket kirohant az utcára és a járókelők legnagyobb megrökönyödésére őrült ámokfutásba kezdett. Üvöltve és röhögve kukákat borított fel, kirakatokat zúzott be puszta kézzel. Végül valaki kihívta a rendőröket.

Háromnegyed óra múlva visszatért önmagába, otthagyva áldozatát a rendőrautó hátsó ülésén összebilincselt, vérző kezekkel egy pokrócba bugyolálva. A lány nyilván azóta sem tudott értelmes magyarázatot adni pillanatnyi elmezavarára.

Seth Downer elszabadult, és amíg hozzájutott az anyaghoz, senki sem érhette tetten. Úgy érezte, bármit megtehet.

Remélte, hogy a harmadik utazása még több lehetőséget nyújt, el akart menni a végsőkig.

Kulcsra zárta lakásának ajtaját, és szinte szertartásosan készülődött az új útra. Az ágya szélére ülve levette kinyúlt, mocskos pólóját. Vézna teste élő bizonyítéka volt az évek óta használt különböző drogoknak. Beesett mellkasa fölött úgy állt ki a kulcscsontja, mint egy viaszosan sápadt bőrrel bevont bőrönd fogantyúja. Kioldotta a nadrágszíját és rátekerte vékony felkarjára. A könyökhajlatában dudorodó vénák fekélyes sebeinek egyikébe mélyesztette a tűt, és eszméletét vesztve hátrahanyatlott.

Elveszítette minden érzékét. Megszűnt szobájának áporodott, dohányfüstös szaga. Az ablakon bevilágító utcai lámpák fényét fekete sötétség váltotta fel.

Száguldó hullámvasút a semmibe… Mintha zuhanna, de egyszerre több irányba. Szédítően, mégis könnyedén és szabadon. Aztán egy zökkenéssel megállt.

Elsöprő erővel rohanták meg az érzések.

Bőre megfeszülve izzott, azt hitte szétreped. A félhomály is reflektorként égetett lezárt szemhéjain keresztül. Női parfüm tömény szaga hatolt az orrába elviselhetetlen intenzitással. Jobbra mellette orkánként felerősödött levegővétel hangja kínozta a fülét. Valahol a mélyben érezte a legyűrt tudat vergődését, mint amikor egy apró rágcsálót szorít a tenyerébe. Átvette az irányítást. Az érzések kavalkádja lassan lecsillapodott, és óvatosan kinyitotta a szemét.

Egy hatalmas ágyban feküdt párnával felpolcolt fejjel. Az ágy lábánál lehalkított tévé világított kékes derengésbe vonva a hálószobát. Mellette betakarózva szőkés hajú nő feküdt, aki álmosan, motyogva megszólalt.

- Minden rendben, drágám? Rosszat álmodtál?
- Semmi baj, aludj csak tovább! – válaszolta rekedtes hangon, és felült az ágy szélére. A nő légzése ismét egyenletes lett.

Seth új testébe bújva felállt és kiment a hálószobából. Találomra benyitott a szomszédos ajtón, és a csempézett falon tapogatózva felkapcsolta a villanyt. Belépett a fürdőszobába, és a tükörbe nézve megpillantotta kölcsönvett testét. Elégedett volt a látvánnyal. A fehér boxeralsós férfi mintha Seth ellentéte lett volna.

Magas, sportos alkat széles vállakkal és olyan bicepsszel, mint megszállójának a combja. Sűrű, sötét haja a fekvéstől összekócolódva meredt az égnek. Jóképű, szögletes arcvonásai az óriásplakátokon látható modellek magabiztosságát sugallták.

Letolta az alsónadrágját és kilépett belőle. A lába között lógó szerv is nagyságrendekkel különbözött az otthon megszokottól. Meztelenül, izmait megfeszítve pózolt a tükörnek aztán elindult felfedezni a házat.

Tágas nappalival egybeépített ebédlő és hosszú gránitpulttal határolt konyha uralta az épület közepét. Körben a falakon ajtók nyíltak. Volt ott gardrób, vendégszoba, bejárati ajtó, hátsó ajtó a kertbe és a hálószobával szemben egy Disney stílusban berendezett gyerekszoba, amiben egy négy év körüli fiúcska aludt. Seth épp csak bekukkantott, és későbbre hagyva a tüzetesebb látogatást a konyhába ment.

Éhes volt, úgy látszik, ennek a testnek a gazdája túlságosan is vigyázott a kondíciójára, és szerényen vacsorázott. A nyitott hűtőajtóba guggolva, puszta kézzel megfogva mohón befalt egy tenyérnyi sült hús szeletet, leöblítve az alsó rekeszben talált hatos csomag sör egyikével, miközben azon gondolkodott, mennyire rühell mindent, amit ez a férfi és a családja képviselt. Mindent, ami neki nem adatott meg. Az egész ideális kispolgári életvitelt, és mire végzett az evéssel, döntésre jutott.

A hűtőt becsukva addig keresgélt a konyhapult fiókjaiban, amíg meg nem találta a legnagyobb henteskést. Kipróbálta az ujján a harminc centis penge élét, ami már egy enyhe nyomásra is azonnal vért fakasztott. Mosolyogva lenyalta a sebet és visszaindult a hálószoba felé.

Csendesen belépett az ajtón. A nő odabent változatlanul halkan szuszogva aludt. Seth óvatosan lerakta az ágy melletti éjjeliszekrényre a kést, majd bebújt mellé az ágyba. Hozzásimult az álomtól forró testhez, és mélyet lélegezve beszívta a párnán szétterülő szőke haj illatát. Ujjai becsusszantak a rövid selyem felső alá, ahol feszes melleket találtak. A megszállt test gyorsan reagált, és kemény, lüktető merevedéssel feszült az asszony fenekéhez. A másik kezével a nő pamut bugyijába nyúlt, amitől az ébredezni kezdett.

- Hagyjál! Mondtam, hogy ma nincs kedvem – aztán kibontakozva az ölelésből magára húzta a takarót.

Seth megunta a finomkodást.

A paplant egyetlen mozdulattal lerántotta és a szoba sarkába hajította. Letépte a nő alsóneműjét, a hátára fordította és szétfeszítet combjai közé férkőzött.

- Mit csinálsz? Megőrültél?! – mondta a nő most már teljesen felébredve, felháborodottsággal és rémülettel vegyes kifejezéssel a szemeiben.

Válasz helyett Seth egy erős lökéssel beléhatolt, és amikor az asszony sikoltásra nyitotta a száját, durván az arcába fejelt.

Betört orrából vér spriccelt, és a kiáltása fuldokló köhögésbe fulladt. Gyengén, tétován a férje felé karmolva védekezni próbált, de túlságosan erős és brutális volt a támadás. Seth egyre gyorsabban járt a nőben, közben a csúcspont felé közeledve egyik kezével megragadta áldozata torkát, megelőzve a további kiáltozásra tett kísérleteket, míg a másikkal tapogatózva megkereste az éjjeliszekrényen fekvő kést. Kirobbanó orgazmusával egy időben markolatig merítette az éles pengét a nő két melle közé.

Kimerülten a holttest mellé feküdt.

Megtette, amit akart, méghozzá úgy, hogy senki sem vonhatja felelősségre érte. Elégedett volt, büntetlenül élvezhette a tiltott gyümölcs ízét, tabukat, szabályokat szeghetett meg minden utazása alkalmával.

Ekkor a hálószoba ajtaja kinyílt, és a kisfiú lépett be rajta. Apró ökleivel álmosan dörzsölgetve a szemeit, hol a halott anyjára, hol a véres, izzadt, meztelenül vigyorgó apjára nézett. Fogalma sem volt róla mi történhetett, csak ledermedve állt az ajtóban. Seth kirántotta a kést a nőből, meztelen combjába törölte a véres acélt és a fiú felé indult, azután…

Száguldó hullámvasút a semmibe…

Levegőért kapkodva felült az ágyában, a saját testében. Az utolsó pillanatban félrehajolva, sárgás epét hányt a padlóra.

Felkavarta az út és a hirtelen érkezés. Amit viszont elkövetett, izgalommal és megelégedéssel töltötte el. Még akart a szerből, újabb és újabb adagot. JC-nek igaza volt, ez a cucc semmihez sem fogható. Nagyon fáradtnak érezte magát, és az utolsó gondolata, mielőtt elaludt, az volt, hogy holnap reggel beszerez még néhány löketet.

Ugyanez volt az utolsó saját gondolata is.



Másnap reggel a lakása előtt kifeszített sárga rendőrségi szalagok jelölték a várost elárasztó, különös bűnesetek legutolsó helyét.

Szomszédai szerint Seth Downer egész egyszerűen szétszívta az agyát és bekattant. Az éjszaka közepén fegyverrel a kezében megjelent az utcán, és veszett vad módjára válogatás nélkül lövöldözött mindenre és mindenkire, akit csak ért. Közben mindvégig azt ordítozta, hogy milyen kibaszott jó anyag…

Amíg a rendőrök le nem szedték.

Előző oldal barley rover
Vélemények a műről (eddig 1 db)