Kígyóvonal XXIII.

Szépirodalom / Novellák (790 katt) kisjankó
  2016.05.12.

– Ki a gazda a háznál? - kérdezte néhány nap múlva.

Tudta, hogy Elek is otthon él, a családhoz tartozik. Ő is lehetne nyugodtan gazda. Nagyon pontos, jó munkásember volt, és elég idős is hozzá, hogy ő szervezze tovább a gazdálkodást. Apa a frontról hozott sérülése miatt már alig-alig húzta a lábát. A polgármester elmondta Kálmánnak, hogy mire gondol.

– Meg lehet változtatni a tulajdonjogot; át lehet adni Eleknek. Így az Apa nevén semmi nem marad. S a jövedelem más név alá kerül. Te pedig olyan igazoló iratot kapsz, amely bizonyítja, hogy Apának semmilyen bevétele nincs. Úgy már nem lesz akadálya annak, hogy megkapd az ösztöndíjat

- Nem tudnék eléggé hálás lenni, ha ez megvalósulna – reménykedett Kálmán.

És megvalósult. Olyan dokumentummal térhetett vissza az egyetemre, amely bizonyította, hogy Apának nincsen semmilyen jövedelme; és ő megkapta az ösztöndíjat, mert a tanulmányi eredménye megfelelt a követelményeknek. Otthon nehéz helyzetet hagyott. Egy apró kis tehene volt Apának, és egy pár ökre Eleknek. Mindenki úgy tudta, hogy azok az övéi. Apa neki ajándékozta őket, mikor még fiatal tinók voltak. A faluban megállíthatatlanul folyt a mezőgazdaság szocialista átalakítása. Aludni sem hagyták az embereket; éjjel-nappal a nyakukon ültek, és addig győzködtek egy-egy gazdát, míg az végül beadta a derekát. Apát meg Eleket sem hagyták ki. Ők azonban hallani sem akartak a belépésről, különösen Elek nem. A kevés földet, a mezőgazdasági felszereléseket, s az ökröket különösen nem volt hajlandó bevinni a közösbe. Mikor látták az agitátorok, hogy semmiképpen nem boldogulnak vele, azzal fenyegetőztek, hogy ha nem engedelmeskednek, Kálmánt menesztik az egyetemről. Azzal Apát és Anyát nagyon megijesztették. Sokáig gondolkoztak, míg végül az a fonák helyzet állt elő, hogy a javak az Elek nevén szerepeltek, de Apa lépett be velük a közösbe. Néhány nap múlva megjelentek, s el akarták hajtani az ökröket. Az bántotta különösen a szemüket, hogy két olyan ökör nem volt a faluban, mint az Elekéi. Majd megint megjelentek, s a valamikori nagygazdából lett elnök ismételgette a fenyegetést.

- Azt akarják, hogy tényleg hazahozassuk Kálmánt az egyetemről? Ha tovább tiltakoznak, már holnap itthon lesz, és nem büszkélkedhet azzal, hogy a faluban ő az első, aki egyetemet végez.

Végül azzal ért véget a közelharc, hogy erővel elhajtották az ökröket. A felszerelésekért későbben jelentkeztek. Elek egy percig sem tudta elhinni, hogy soha nem kapja vissza jogos tulajdonát. Megviselték nagyon a történtek; kedvét veszítette, és a munkának is hátat fordított. Mélyen vallásos ember lett belőle, a Biblia volt a mindennapi olvasmánya. Alaposan ismerte Isten igéit, naponta meglátogatta ismerőseit, és magyarázta a szent igéket. Ott maradtak hárman egy kis tehénnel, és éltek nagy-nagy szegénységben. Kálmánnak jobban ment a sora, miután az ösztöndíjat megkapta. Beköltözött az otthonba, közel került társaihoz, akikkel megosztotta irodalmi érdeklődését. Olyan társakkal együtt látogatta a Gaál Gábor irodalmi kört, akikből neves költő, író lett. Ő akkor a nyelvészet felé fordult. Bejárt a katedrára, ismerkedett a kutatómunka titkaival. Az irodalom is érdekelte, és el is kezdte a Friss Újság böngészését. Gazdag anyagot gyűjtött össze, de a feldolgozásával adós maradt.

A nyelvészekhez csatlakozott. A katedrán azzal kezdte, hogy rendezte a kicédulázott anyagot. Arra aztán ráunt, más feladattal meg nem bízták meg, így elég sokáig se erre, se arra nem tájékozódott. Röpültek a napok. Elég sok ideje maradt kihasználatlanul. Évfolyamtársai – néhányan – külön csoportot alakítottak. Ma sem tudja, hogyan és miért, ő is csatlakozott hozzájuk. Nem valami értékes, hasznos terv megvalósítása volt a céljuk. Annyi kötötte őket össze, hogy törzsvendégei lettek vendéglőknek, kocsmáknak, s poharazgatással töltötték az idejüket. Általában a késő éjszaka vetette haza Kálmánt. A komolyan gondolkodó, törekvő kollégák tudtak ezekről a csoportokról, és el is ítélték őket, elhatárolódtak tőlük.

Kálmán bejelentkezett annak az évnek a szilveszterére. Az előző évben távol maradt. Nem volt olyan társa, barátja, akivel elmehetett volna. Ekkor is inkább távolról szemlélte a táncolókat, egyedül üldögélt az asztalnál, és mégis szép lett számára az az éjszaka. Végre megmozdult a szíve. Német szakos kolléganője dobogtatta meg. Szépnek, komolynak, vonzónak találta, s merészkedett közeledni hozzá. Azután csak együtt táncoltak, együtt mentek haza, de azután már nem találkoztak. A szépség nem adott rá alkalmat, pedig jól látta, hogyha véletlenül összetalálkoztak, Kálmán rajtafelejtette tekintetét. Margit azonban egy kicsit későn jött rá, hogy Kálmán még férjnek is elfogadható lenne.

Abban az évben erős, megsemmisítő támadás érte a fellegvári önálló magyar egyetemet. Összevonták a román egyetemmel, s így elveszítette önállóságát. Hiába hangoztatta Nagy István író az előkészítő gyűlésen:

- A testvérek nem házasodnak egymással.

Nem hallotta meg egyetlen illetékes sem. Nem vették figyelembe sem az ő, sem a többi tiltakozó, jelentős magyar személyiség véleményét. Mikor azok látták, hogy már semmit nem tehetnek, életük feláldozásával tiltakoztak a megsemmisítő csapás ellen. A magyar hallgatók elszigetelése, közösségük felszámolása folytatódott. Az otthonban úgy helyezték el őket, hogy egy hálószobába csak egy magyar diák kerülhetett. Így jutott Kálmán is egy olyan szobába, ahol a többiek, mind ötödéves, román szakos fiatalok voltak. Megtanult románul, ha akart, ha nem. A magyar fiatalok azért megtalálták a módját annak, hogy közösséggé szerveződjenek, de azután még jobban figyelték minden lépésüket.

Egy hétfői reggelen magyar nyelvóra volt. Megkezdődött az előadás, és a csendet hirtelen erős kopogás zavarta meg. Nyílott az ajtó, bőrkabátosok léptek be a terembe. Az előadóhoz fordultak, aki aztán szólította Kálmánt.

Előző oldal kisjankó