Pain Of Life - Genezis I. - Lángok a magasben

Fantasy / Novellák (1418 katt) Ryo23
  2015.08.15.

Szia!
Még mielőtt nekilátnál az olvasáshoz szeretném elmondani neked, hogy ez egy készülő könyv első fejezete. Tudom, hogy a novellákhoz van betéve, de na...nem volt olyan kategória, amibe be tudtam volna ezt tenni. Csak teszt jellegel töltöm fel ezt a kis fejezetet.




I. Fejezet

- Lángok a magasban -
Egy szép nyári reggelen
Születésnapi rejtelem,
Ami fogadott hirtelen.
A családunk titkát vajon meglelem?


Eljött a reggel, és a nap ismét kikergette Ravent az éji otthonából. Tudta, hogy nincs mese, vagy felkel, vagy szénné ég. Mint a holt, ki sírjából kel, úgy kászálódott ki a fészkéből, s éji leplét maga után vonszolva törölte fel a padlót. Fejét a szekrénynek támasztotta, majd lassan a lelke visszaszállt az álomvilágból a testébe. Harangszó ütötte meg a fiú fülét, mely arra emlékeztette, hogy a mester nem hagyná szó nélkül a késedelmet. Így hát az öreg tölgyszekrény gyomrába kapott egy tiszta ing és nadrág után, és kirántotta onnan legkedvesebb fehér ingjét és fekete pantallóját. Tovább kutatva kivette azt a fekete szövetkabátot, melyet tavaly ilyenkor kapott édesanyjától. A kabát különlegessége abban állt, hogy a hátulján díszelgett a régió címere, azaz a bestiát legyőző éji holló. A fekete testű madár Deabru koponyáján ül, s az ég felé mereszti hosszú, éjfekete szárnyait, melyek kék színben végződnek.

Az ajtaja előtt egy levél várta őt. Valószínűleg az ajtó alatt csúsztathatták be, amíg ő békésen aludt. Tudta jól, hogy az apja hagyta itt ezt a levelet, hisz ismeri a pecsétet, mi lezárva tartotta a levél tartalmát. A levéllel a kezében ment ki a szobából, úgy gondolta, út közben majd elolvassa, hisz most nincs rá ideje.

A folyosón végigmasírozott szeméből az álmot kidörgölve, miközben elhaladt a család régi hagyatéka, a gazdagon hímzett falikárpit mellett. Minden reggel egy furcsa érezés fogja el Ravent, amit a falikárpit vált ki belőle sötét, borongós színeivel. A torz alakok rajta szinte emberre nem is emlékeztető teremtmények.

Raven kíváncsiságát nem hagyta nyugodni az iromány, ezért megpróbálta felszakítani a míves pecsétet. A konyhába belépve a reggeli napsütés ismét megtréfálta a szerencsétlen fiút. Az éles fény az asztalba állított különleges tőr pengéjéről verődik vissza. Az arcához emelte a kezét, hogy jobban szemügyre vehesse az asztal tartalmát. Egy különleges, antik tőr volt az asztal repedésébe állítva, az öreg penge alatt pedig egy rövid üzenet állt: „Ezzel bontsd ki!” A bökőt a kezébe vette, és egy suhintással felbontotta a levelet, melyben ez állt:

„Raven, egyetlen fiam!
Most megajándékozlak azzal a tőrrel, melyet még apám hagyott rám, mikor olyan idős voltam, mint te. Becsüld meg ezt az ajándékot, hiszen már hét Tenebris kezében fordult meg. Vedd hát ezt, és vívd ki vele elismerésem! Használd bölcsen és igazságosan, mint a nyolcadik Tenebris!”


Az ég felé hajította a csillogó pengét, amely felreppent egészen a plafonig, majd visszahullt és belefúródott az öreg tölgyasztalba, majdnem ugyanoda, ahonnan kivette imént az újdonsült gazdája. Raven csupán csóválta a fejét az olvasottak miatt. Igazából nem érte váratlanul apja ajándéka, "hisz a családunktól soha nem állt messze a harc szellemének heve. És annak bűzös mocska, a halál."

Némi elemózsiát magához véve lépett ki a megszokott útra, elindulva mesteréhez, Lancze Zacharienhez. Néhány léptet megtéve ismét ádáz ellensége ragyogott felé. Az utat szegélyező ébenfák lombjainak árnyéka azonban menedéket nyújtott a fiúnak, miközben édes virágillatot sodort felé a szél. Ekkor egy régi barát körvonalai tűntek fel a messzeségben. Szürke gúnyáját és hosszú, fekete csuklyás köpenyét messziről felismeri bárki, aki egy kicsit is ismeri ezt az alakot. Amint Raven valamivel közelebb ért, látta, hogy szekerére már felpakolt barátja, és induláshoz készülődik, ezért megszaporázta lépteit egy potyaút reményében.

- Jó reggelt, Jack! - szólította meg nyájasan, reményekkel telve.
- Adj Isten, jó reggelt, úgy látom, nagy szerencséd lesz ma! - mondta nevetve, ujjával barátja csizmámra mutogatva.

Letekintve ő maga is rádöbbent, hogy nagy szerencsével áldotta meg a ló fara. Cipőjét megtakarítva arról érdeklődött, merre vezet az útja kocsis barátjának, majd, miután kiderült, hogy úti célúk azonos, mit sem habozva elindultak. Jack Rainolds enyves kezéről és hamis kártyásságáról híres Denter kül- és beltelki részein egyaránt, emiatt egy kocsmában sem tűrik meg. Mindig pórul jár, ha verekedésbe torkollik az est. Vagy barna, vállig érő haját tépik rövidebbre, vagy egy újabb sebhelyet szerez amúgy sem túl szép arcára, mellyel később dicsekedhet barátainak.

Jack és Raven a Rat Clawban találkoztak először. Jack túl sokat ivott egyik este és belekötött Ravenbe, majd később a helyőrségbe is. Ugyan Raventől csak egy ütést kapott, mely következtében eldőlt a harc és maga Jack is, de a helyőrök nem hagyták annyiban a dolgot. Először laposra verték szerencsétlen félkegyelműt, majd, miután továbbra sem kívánt változtatni a véleményén, miszerint a várost és annak környékét "páncélba bujtatott, dagadt disznók" védik, ezért úgy gondolta Leo, az akkori helyőrség parancsnoka, hogy egy kis arcátszabásra lesz szüksége nagyképű barátunknak. Ez olyan jól sikerült Leo éles pengéjének köszönhetően, hogy egy igen csak terebélyes és jellegzetes vágás lett Jack arcának a jobb felén, mely a nyakától egészen a szeméig húzódik. Tudta az egész kocsma, hogy ez az egész már túlzás, de senki sem mert közbelépni. A hitvány őrök végül arcon köpték Jacket, majd a földre hajították, mint valami koszos rongyot. A sorsára hagyott, vérző kocsissal csupán Raven törődött. Haza vitte, hogy édesanyja elláthassa a sebeket. Ennek lassan már 3 éve.

Úgy látom, ismét szépen meg van rakva az erszénye - gondolta Jack, miközben erősen mérlegelte a kockázati tényezőket. A gondolataiba merülő áldozat csupán arra lett figyelmes, hogy a mellette lévő zsivány épp sürgölődve számolja a bezsákmányolt pénzt. Jack ismét lecsapott - gondolta Raven. Rövid vita után megegyeztek, hogy a pénzeszsákon található monogram nem J.R., hanem R.T., szóval nem Jackhez tartozik, így hát Jack kénytelen volt visszaszolgáltatni az erszényt a jogos tulajdonosának.

Nem telt el sok idő, és Raven arra lett figyelmes, hogy barátja szemei ismét őt pásztázzák. Így hát oldalához kapott a fehér inges, majd tőrét előrántva a kocsis felé szegezte azt, s közölte vele, hogy a keze bánja, ha ismét próbálkozni mer. Jack ismét átlátszó magyarázkodásba kezdett, mint mindig, amikor tetten érik. Érthetetlen zagyvaságát csak az szakította félbe, hogy Raven végre elérte úti célját. A varázshintót elhagyva kezet ráztak, majd elköszöntek egymástól, Rainolds vastag porfelhőt hagyott maga után, mivel jó nagyot csettintett a lovak közé. A magára maradt inasfiú a kovácsműhely felé vette az irányt.

A nyugati várkapu rozoga hídja nagyot nyögött a sok be- és kivándorló kereskedők és átutazók sokasága miatt. A hídról lelépve Raven a macskaköves úton sebes iramban haladt tova, miközben díszes kőházak sora mellett haladt el. Többségük egyszerű mészkőből készült, de a város központjához közel már vannak sokkal díszesebbek is, melyek gránitból, márványból vagy akár hollókőből is lehetnek. Raven végül megérkezett a főtérre, ahol újabb problémával állt szemben, mivel nehéz volt haladni az utcát ellepő sokaságban. Hol éhező koldus zenészekbe, hol pedig erőszakos kereskedőkbe botlott bele. A tapasztaltabbak jól tudják, hogyha a vásár forgatagába kerülsz, jól meg kell ragadnod az erszényed, mert ha nem így teszel, akkor hamar kifoszthatnak téged az utca és az éj gyermekei. A kovácsműhely elé érve gyorsan rendbe szedte magát, és lélekben összeszedetten indult neki a mai nap fáradalmainak. Már a kilincset markolta volna, amikor egy furcsa, fekete csuklyás alak lépett mellé, és azt kérdezte tőle:

- Elnézést, uram! Jó helyen járok? Zacharien kovácsműhelyét keresem.
- Persze, ennél jobb helyen nem is járhatna. Miben segíthetek?
- Egy tőrt szeretnék vásárolni minél hamarabb – mondta siettetve.
- És milyen célra lesz? – kérdezte gyanakodva.
- A hivatásom elengedhetetlen kelléke lenne egy jó tőr.

Raven elmosolyodott, majd oldalához kapva elővette díszes tőrjét, és egy rövid bemutatót tartva próbálta meggyőzni az ismeretlen alakot. A tőr markolatgombja egy fehér gyöngy, melyre négy irányból indák fonódnak, fekete kígyóbőr öleli körbe az ébenfamarkolat többi részét, egészen a rövid keresztvasig. A penge speciális ötvözet lehet, melyben egy különleges, kanyargó vércsatorna vezet végig majdnem a penge hegyéig. A hüvely szintén fekete kígyóbőrrel van körbefuttatva, valamint ezüst berakásos díszek vannak rajta. A nap ismét szépen megcsillogatta a hideg acélpengét. Szinte megszólítja az ember lelkét a penge csengése, az hüvelyéből előkerül. Raven mégis eladásra kínálta a fegyvert az idegennek.

- Nos, íme a kovácsmesterség egyik legtökéletesebb darabja. Remekmívű acéltőr, melynek éle nehezen csorbul ki, valamint súlyelosztása miatt kiváló dobóeszköz.
- Rendben, ez elég meggyőzően hangzott. Már csak az ára érdekelne.
- 25 aranypénzbe kerül ez a tökéletes darab – mondta sikerét érezve, azonban az idegen arcán látta, hogy sokallja az árát. Mikor azonban az kezébe vette a tőrt, tudta, hogy nagy lehetőséget mulaszt el, ha nem veszi meg most.

Egy pénzzel megrakott erszénnyel boldogan lépett be a kovácsműhelybe a kis inasunk, ám boldogsága gyorsan tovaillant, miután meglátta kalapácsát pörgető haragos mesterét. Kék szeme most szinte vörös izzással égett. Raven balra tekintett, és rögtön rájött, hogy mestere miért is akarja a fejét venni. A faburkolatú öreg falak egyikén egy antik óra mutatott rá késedelmére. Elmélkedését egy igencsak súlyos tárgy zavarta meg, mely felé repült. A kalapács nem csak a gondolatait, hanem a csontjait is összetörte volna, ha eltalálja.

Pedig csak egy órát késtem… - gondolta magában.

Úgy sejtette, hogy ma újból megkapja a dicsőséges fafutár címet, ezzel is elősegítve hosszú és nyomorúságos életének véget nem érő rabszolgamunkáját. A nap hátralevő része ugyanúgy telt, mint máskor. Lancze mester forgatta a szénacélt a tűzben, Raven pedig megállás nélkül hordta a fát, majd kihozta az olajos hordót. Amikor az acél eléri a 860 fokot, akkor a mester kiveszi a pengét és az ülőre teszi, ahol erős ütésekkel eltávolítja a felesleges szennyeződéseket az anyagból. Ha megfelelő minőségűnek tartja a pengét, akkor abba a hordóba süllyeszti, amit Raven előkészített, azaz a jégolajos hordóba.

Ez a speciális olaj egyenletesen lehűti a pengét, és fokozatosan serkenti a penge belső magjának hűlését, ez elősegíti a kard erősségét és tartósságát. A jégolaj továbbá ellenállóvá teszti a pengét a faggyal és a korrózióval szemben is. Amint az acél lehűl kissé, a kovács többször megismétli ezt a folyamatot, mindaddig, amíg nem véli elég jónak a leendő fegyvert. Van, amikor gyorsan kész vannak a rendelt fegyverek, mivel a szabó és az asztalos időben megcsinál minden rájuk bízott utómunkálatot, de sajnos vannak olyan esetek, mikor túl elfoglaltak, így olyankor sajnos kissé kiesik a műhely a megszokott kerékvágásból, hisz a kardnak szüksége van a hüvelyre és a markolatra is, valamint a bőrözés sem elhanyagolandó a fegyver kialakítása során.

A fiú élvezte a kohó meleg izzását, és a fémek csengésének szonettjét. Számára ez volt a mennyország. Bár ha ez volna a mennyország, itt nehézpáncélba bújt angyalok szállingóznának hosszú pallosokkal. A mester egész nap kemény munkákkal büntette Ravent a késedelme miatt. A látszat ellenére egy igen bölcs és jólelkű ember lakozik mélyen Lancze mesterben. A mester szőke hajában pár őszülő szál már utat talált magának. Az ősz tincsek megjelenéséért feltehetőleg szorgos és hasznos inasa lehet a felelős. A nagy munkában észre sem vették az idő múlását, így a dicső nap átadta szent helyét a csillagoknak. Raven már hazafelé indult volna, mikor mestere rászólt:

- Raven fiam, látom, már megint figyelmetlen voltál, mivel egy kard kinn maradt a műhelyasztalon.
- Rendben, akkor gyorsan elrakom és indulok – mondta, de odaérve észrevette, hogy ezt a különleges kardot még sose látta. Egy gyönyörű másfél kezes darab volt, markolata kék dimeter dróttal volt sodronyozva, mely szépen kiemelte a penge ezüstös csillogását. A keresztvas kiválóan egyensúlyozta a hosszú pengét a díszes markolatgombbal együtt. A penge ránézésre 90 cm lehetett, melyben benne volt a mester monogramja és egy vérvezető csatorna. Lancze mester felé fordult a meglepett inas, hogy kérdőre vonja, de ő csak egy tőle szokatlan mosollyal válaszolt.

Így hát díszes kardját hátára tűzve Raven elköszönt mesterétől, és elindult hazafelé. Kiérve az éjszaka fergeteges mulatsága várta. Rengeteg vidám ember fordul meg ilyenkor az utcákon, utcazenészek és hamis kártyások tengerébe botlik az éji vándor. Ezt a hosszú napot nyugtázni kívánta ő maga is, elindult hát a Rat Claw felé. A kocsma ajtajához érve már hallotta a benti nyüzsgést, és egy ismerősen csengő hangot. Hogy kíváncsiságát és szomjúságát kielégítse, belépett az ivóba, és elindult az ismerős hang felé. A hang Jacktől jött, akit éppen az ablakon akartak kidobni. Úgy tűnt, hogy enyves kezű cimborája most valóban nagy bajban van. De vajon megérdemli-e a segítséget? - morfondírozott rajta. Rövid habozás után arra a következtetésre jutott, hogy ha a kedvenc hintósát kidobják az ablakon, abból neki nem sok előnye származik. A három jól megtermett idegenhez lépve így szólt:

- Én a helyetekben nem dobnám ki.
- Ugyan miért nem? - förmedt rá az egyik izomkolosszus.
- Nem azért, mert sajnálnám a fickót, csupán azért, mert ha az ablakot kitöritek, nektek kell kifizetni, valamint a városőrtől kaptok helyet egy hideg cellában pár éjszakára.
- Háááát… - vakarta a fejét erősen a tulok, és látszott rajta, hogy nagyon gondolkodóba esett a lehetőségek mérlegelése közben.
A válasz hamar meglett. Jack egy tompa puffanással terült ki a földön, mint valami állati prém.
- Menjünk erről a förtelmes helyről, ha már itt csak ilyen söpredékek vannak.

A három iszákos a kocsmából távozva mintegy köszönésképpen sörösüvegeiket az épp fetrengő, és igen csak meggyötört lelkű Jackhez vágta. Lankadó figyelemmel kísérték még páran, amíg a földön fekvő szerencsétlenség feltápászkodik, és a pulthoz vonszolja magát. Nagy fáradalom árán a bárszékbe felkapaszkodva kért egy röviditalt magának lélekerősítő gyanánt. Az attrakció befejeztével Raven maga is csatlakozott azzal a szándékkal, hogy megérdeklődje, most épp miért akarták megnyúzni a hamiskártyást. Rövid győzködés után Jack beadta összezúzott derekát, és elárulta, mi történt:

- Hát nem fogod elhinni… délután bejöttem kártyázni egy kicsit, hogy kifosszam az átutazó kereskedőket, erre pont három ökör jött ide, és rám förmedtek, hogy ki akarnak híni játszani. Nagy betyárok voltak, de hárman is kevesek voltak ellenem. Há’ oszt no, csak nem kiszúrták, hogy csalok? A mocskos déliek, fene a fajtájukat. Ó, oszt nem földbe vágtak, mint a veteményest…

A csontkovácsra szoruló csalót fájdalomcsillapítóként meghívta barátja egy üveg északi Deryvel whiskeyre. Ő pedig, ahogy eléje tették ezt a nemes italt, úgy itta, mint a torkos borz, nem sokat vacillálva lehúzta a felét. Rainolds szólista alkoholizmusát kiegészítve Raven rendelt magának is egy üveg Barloni rumot. Ahogy telt az idő, úgy ürültek ki a poharak és az üvegek. Jack az alkohol hatására érzelmi viharait fújta jótevőjére, majd ismét egy hosszabb regélésbe kezdett, miszerint ő már évek óta ádáz szemekkel vizslatja az igen csak formás helyi pincérnőt.

- Hát tudnék mit kezdeni a picikével… Felpakolnám a hintóra - vallotta be felbátorodva.
- Azt elhiszem, de addig valahogy el is kéne jutnotok. Még azt sem tudod, hogy hívják.
- Oszt mé’ ne tudnám? Hát ő a…
- Amy - vágta hebegő-habogó barátja szavába.
- Ismered?! - mondta olyan arcot vágva, mintha legalább a királlyal lennének puszipajtások.
- Persze, hogy ismerem, hisz gyerekkori barátom – szinte már nem is emlékezett rá, hogy mikor hallott először a vörös démonról. Zöld szemei smaragdként szikráztak a Napisten templomában, ahol először találkoztak. A templom unalmas miséjén könnyűszerrel egymásra találtak, mint két szentjánosbogár egy nyári estén.
- És honnan ismered?
- Gyerekkorunkban találkoztam vele egyszer a templomban. Utána sokáig nem láttam, de a sors mégis úgy hozta, hogy nagyjából négy éve találkoztam vele ismét. Épp a házunk előtt kullogott, kissé meggyötört állapotban volt, a ruhája elszakadt, a haja pedig sártól volt csimbókos. Gyorsan kiszaladtam utána az esőbe, hogy a kabátomat ráterítsem, és megkérdezzem, hogy mi történt vele. Könnyes szemekkel a vállamra borult és szavak se kellettek hozzá, hogy lássam rajta, nagyon megbántották. Bekísértem az otthonunkba és leültettem a pamlagra. Miközben kicsit rendbe szedte magát, én készítettem neki egy csésze forró teát, hogy átmelegedjen kissé, ő pedig közben elmesélte, hogy éppen hazafelé ment, mikor a déliek a vörös haja miatt megdobálták kővel és sárral.
- Már megint a mocskos déliek… Raknák meg egymást a szekeremen - szólt közbe Jack, aki kissé felhúzta magát a történtek hallatán.
- Mostanság egyre jobban kezdenek elharapódzni a verekedések és viták a déliek miatt. Nem szabadott volna beengedni őket Rivenierbe.
- Hát, ebbe igazad lehet. No, én megyek, szerencsét próbálok, megnézem, hogy Amy bugyijában van-e a pikk ászom – s egyensúlyából kissé kibillenve felállt az asztaltól, majd némileg kanyarogva indult el Amy felé.
- Szerintem nincs a bugyijában egy lapod sem – mondta Raven nevetve.
- Akkor majd lesz egy… - és a kihívás hevétől szinte kijózanodva indult el Amy felé.

Egy dráma bontakozott ki a kocsma népe előtt, melyben a hős szerelmes vakon színt vall szíve választottjának, aki viszonzásul seprűjével örök álomba juttatja hősünket. Raven úgy vélte, hogy a mai végeredmény Jack számára a megsemmisítő vereség.

Eztán újabb vendégek érkeztek a fogadóba. Pajzsukon a város ősi motívuma díszelgett, a csőrében lángoló jázmint tartó holló. A városőrök voltak azok, akik ezután Jackhez léptek, megragadták a grabancánál és kivonszolták a Rat Clawból. A börtön hűvös cellájában legalább nem érheti több bántódás, ezzel a gondolattal nyugtatta magát a magára maradt Tenebris, és közben mézes rumját kortyolgatta. Jöttek s mentek a vendégek, és a hold lassan elérte zenitjét.

Raven kissé ittas állapotban indult el hazafelé. Rövidebbnek érezte az utat, szinte szárnyalt a magasztos érzésben, pedig alig ment gyorsabban egy teknősnél. A hold ezüstös ragyogása egy levendulamezőt világított meg előtte, melynek a közepén egy fehér jázmin bontotta ki éppen szirmait az éj fodros, sötét árnyai közt. Kevés embernek adatik meg, hogy az éj közepén egy épp kinyíló virágot vehessen szemre, és immáron ő is ezen kevesek közé tartozott. Így hát megállt, és figyelte, ahogy ezt a gyönyörű virágot lilás derengés vonja körbe, és hirtelen lángok csaptak fel körülötte, mely az egész mezőt beborította. Rémületében megpróbált visszafordulni a város felé, ám a tűz az útját állta. A lángok közül három sötét, csuklyás alak lépett elő. Kiáltani se tudott a megrémült fiú, mivel úgy érezte magát, mint akinek a torkára forró ólmot öntenek. Észre se vette, és máris körbevették a sötét árnyak. Az egyik közülük így szólt:

- Rex Tenebris fattya! Te, kinek a családja bezárta az urunkat, készülj fel, meglakolsz még bűneidért!
- Kik vagytok ti? – kérdezte remegő hangon.
- Mi vagyunk Khil szolgái, kit családod zárt be e város falai közé.
- És mit akartok tőlem most?
- Most még semmit, de vedd tudomásul, hogy eljövünk érted, ha itt az idő.

Ekkor belenyúlt a kabátjába, s elővett egy tőrt, melynek markolatát egy kígyó díszítette. Felmutatta az égre, hogy megcsillogtassa az ezüst pengét a holdfényben, majd egy hirtelen mozdulatot tett, és a következő pillanatban a fehér inget átszúrta a penge. Raven a döbbenettől mozdulni sem tudott. Nem számított arra, hogy ilyen könnyen támadás áldozatává válhat. Olyan hirtelen történt minden. Ráadásul még mindig nem tudott tiszta fejjel gondolkodni egy ilyen este után. És egyáltalán kik ezek az idegenek? Minden túl zavaros most. Csak egy valamit tudott biztosan. Érezte a hideg, kíméletlen pengét, érezte, ahogy a fájdalom csontig hatol. Tehetetlenül és fájdalmak közt a földre zuhant és a lángok martaléka lett a teste. Forróság öntötte el a minden porcikáját és érezte, hogy itt a vég. Ám az égető fény elhalványult és kinyitotta a szemét. A tölgykeretes üvegen át régi ellensége ragyogott rá, a nap…

Az ágyában ébredt. Csupán a csizmáját és kabátját dobta este az ágy mellé a földre. Rögtön a mellkasához kapott, hogy sebét megvizsgálja, de nem talált semmit. Talán csak álom volt ez az egész, meg sem történt?

Tündék és sárkányok földjén kalandozott elmém talán, s eme mesét a reggeli fény törte csak meg - gondolta a furcsa álmon töprengve.

Kemény, fegyelmezett lépések zaja zökkentette ki merengéséből. A léptek zaja abbamaradt, és kopogás törte meg a reggeli csendet.

- Ébren vagy, Raven? – mondta halkan.
- Igen, ébren vagyok – mondta ő fáradtan és nyűgösen.
- És hogy telt a tegnapi napod, fiam? - kérdezte az apja beljebb lépve.
- Úgy, mint a többi. Semmi különös nem történt.
- És hasznát vetted az ajándékomnak?
- Persze, hogy hasznát vettem…
- Igazából más valamiről szeretnék veled beszélni. Valami fontosról, amiről tudnod kell - s közelebb lépett az asztalhoz, szemügyre véve az ott lévő holmikat.
- Jó, akkor térj a lényegre! - mondta a hétalvó, s közben kikászálódott az ágyból.
- Hol van a tőr? - kérdezte gyanakodva.
- Jack elcsente tőlem, de majd visszaszerzem tőle a mai nap folyamán. De miről is akartál velem beszélni?
- Jack-et az éjszaka behozták a börtönbe, de a személyes holmiijai között nem volt egyetlen tőr sem… - mondta szigorú hangján.
- Eladtam - mondta megbánást színlelve.

Már várta a megszokott leszidást és vitát, ám ehelyett az apa dühösen sarkon fordult és kisietett a szobából. Az ajtóból visszafordulva annyit tett még hozzá:

- Ne merd elhagyni ma a házat! Este beszélnünk kell - mondta idegesen, majd becsapta az ajtót.

Raven csak legyintett erre az egészre egyet, majd visszadőlt az ágyába és azon tanakodott, hogy vajon miért is ilyen fontos ez a tőr. Rex már kisgyerekkora óta próbálja kitanítani a harc különleges fortélyaira fiát. De a harcművészet igazság szerint teljesen hidegen hagyta Ravent. Hiába folytatta apja fáradhatatlanul a kísérleteit az évek során, bármilyen harcművészeti ág megtanítására, sem a vívás, sem az íjászat nem nyerte el tetszését. Még az ökölharc nyers ereje sem tudta felkelteni igazán a gyermek érdeklődését, bár mindegyikben jeleskedett. Mint mindennek, ennek is volt oka, még pedig az, hogy sose tudta értékelni Rex azt, hogy a fia teremteni kívánt, és nem pusztítani, mint ahogy az elődei is tették.

Ismét kinyílt a nyikorgó öreg ajtó, halkan dorombolt, mint egy elkényesített macska. A belépő nő barna haja aranyszínben játszott az ablakon beszűrődő fényben, kiemelve smaragdzöld szemeit, melyet fia is örökölt. Raven számára a legkedvesebb emberi lény lépett be most. Szinte egy igazi angyal volt ő a szemében, hisz mindig mellette állt és segítette az álmai elérésében. Az anyja tanította meg őt főzetet készíteni és nyomot olvasni. A kovácsműhelyben kapott helyét is neki köszönheti.

Lancze felesége egyszer súlyosan megbetegedett és az összes orvos azt mondta, hogy nagyon kicsi az esély arra, hogy felépül a betegségből. Rose ezt hallva elhatározta, hogy segít rajtuk. Összeszedte a szükséges dolgokat, majd bement a nő szobájába és ezt mondta neki: "Ha ezt a fiolát megissza és minden nap arra gondol, hogy mit akar még tenni az életben, akkor meggyógyul." Hihetetlenek hangzik az egész, hogy ennyitől nemcsak, hogy jobban lesz, de meg is gyógyul. De olykor épp ilyen csodákra van szükségünk.

A nő egy héten belül kigyógyult a betegségéből és személyesen jöttek át megköszönni Rose-nak a segítségét. Lancze mester ígérete szerint Rose bármit kérhetett tőle, amíg csak él, úgyhogy szaván fogta. Arra kérte a szívességért cserébe, hogy egyetlen fiát tanítsa ki a kovácsmesterség összes fortélyára. Zacharien nagyon megörült ennek, mivel ez egy egyszerű kérés volt, sőt ráadásul még éppen kapóra is jött neki egy fiatal erőteljes inas. Csupán később jött rá, hogy egy kamaszkorú inas nem épp a legjobb választás. Raven fülébe is eljutott ez a történet, és éjjel nappal arról kérdezgette az anyját, hogy mi volt a főzetben.

A boldog anya leült fia mellé, majd megsimította a homlokán lévő heget, melyet még kiskorában szerzett. Raven sose értette, hogy szerethettek egymásba a szülei. Amikor kicsi volt, sokszor hallotta kettejük történetét, melyben Rex volt a sérült, vad bestia, akit édesanyja ellátott és ápolt. Szép lassan az időnek és a rengeteg törődésnek hála, sikerült végül megszelídítenie a tomboló fenevadat.

- Az apád hova ment el ilyen nagy sietséggel?
- Csak kicsit összekaptunk valamin, de majd megbékél.
- Kicsit lehetnél vele kedvesebb. Mégis csak az apád - mondta korholva.
- Kedvesebb leszek majd vele, ha képes lesz arra, hogy megértse, engem más dolgok érdekelnek, mint őt.
- Apád nem feltétlenül rosszat akar neked, ebbe belegondoltál már?
- … és amúgy a rendelőben vannak új betegek?
- Csak a szokásos, semmi egyéb, vágott és szúrt sebek. Tegnap nehéz napom volt, mivel a déliek már megint bajt kevertek, ezért sok sérültet kellett ellátnom. Csak azt sajnálom, hogy így nem tudtam időben hazaérni, és felköszönteni téged.

Miközben ezt mondta, odasétált a szekrényemhez és levett a polcról egy díszes csomagot, ami eddig elkerülte a címzett figyelmét.

- Remélem, hasznát fogod venni - mondta, majd átnyújtotta a díszes csomagot.

Vajon mit rejthet az olajzöld csomagolás? Tán egy olyan holmit, aminek semmi hasznát nem veszi senki, de ajándéknak jó? Bár Rose még sose okozott csalódást senkinek az ajándékaival és biztosan most sem fog. A masnit óvatosan kibontotta Raven, és megnézte, mit takar a szép borítás. Azt mondják, hogy a könyveket ne a címe alapján ítéljük meg, ám erre az volt írva: A mezei növények és gombák alapismerete. Elsőre unalmasnak találta a könyvet, de amikor belelapozott, hamar megváltozott a véleménye. Meglepően érdekesnek találta az egyik cikkelyt, amely a különböző vágyfokozókról szólt. Kissé zavarba jött ezeket a sorokat szemlélve, amit azonban anyja szerencsére nemigen vehetett észre, mivel a Lancz mestertől kapott kardot vizsgálta.

- Ez honnan van? - kérdezte meglepődve.
- Lancze mestertől kaptam.
- És mit terveztél a mai napra?
- Semmit. Itthon leszek.
- Lenne kedved esetleg segíteni nekem?
- Persze, mit segítsek?
- Elég kevés gyógynövényem maradt, mivel tegnap a nagy felfordulás közepette elfogytak.
- De apám megtiltotta, hogy elhagyjam a házat.
- Emiatt ne aggódj! Gyorsan végzel az egésszel.

Miután ezt megbeszélték, Rose fogta magát és kiment a konyhába, közben pedig azon tanakodott, hogy mi lesz most. Vajon Rex magával akarja vinni Ravent az Eastoni-hegységbe?

Ha hazaér Rex, meg kell vele beszélnem ezt az egészet – gondolkozott.

A fáradt Raven jól tudta, hogy milyen gyógynövényeket kell gyűjtenie, így hát felvette a meggyötört és kissé szürkés ingjét, melyet a mindennapokban szokott hordani, és egy hosszú, fekete bőrnadrágot, mivel az erdőben elég sűrű az aljnövényzet és Raven tapasztalatból tudta, hogy némely növény akár ártalmas is lehet. Mikor először segített így az anyjának, meggondolatlanul csak az otthoni, laza öltözetében indult útnak, és igencsak pórul járt, miután rájött, hogy a gyógynövények fele hosszú tüskékkel és tövisekkel védi magát. Végül nyakába akasztotta azt a nyakláncot, amit apjától kapott az első vadászata után. Vállára vette foltozott barna batyuját, és belerakta a könyvet, majd a kardját hátára tűzte és elindult a Kékgombás erdőbe. A hátsó kertkapun távozott, hogy még véletlen se lássa meg senki, az apja intésére gondolván.

A tavaszi szél ismét édes virágillatot sodort felé, miközben a fák árnyéka közt lépdelt, s bele is botlott az első beszerzendő növénybe. Hosszú, vékonyszárú virág, rajta törékeny, lila szirmok sorakoznak. Erről a növényről csak az apró virágok kellenek. Az északi zsályát begyűjtve folytatta tovább a keresést. Ahogy haladt előre, annál erősebben lehetett hallani a messziről jövő vízcsobogást, mely megtörte az erdő csendjét. Raven úgy emlékezett, hogy a víztől nem messze van a következő gyógynövény lelőhelye. Az odavezető ösvényen azonban lábnyomokat vett észre.

Talán banditák lehetnek azok - gondolta magában a fiú. Így hát mit sem habozva kardját hátáról leemelte, majd körbetekintett. Miután megbizonyosodott róla, hogy egyedül van, elkezdte megvizsgálta a lábnyomokat.

Hmm, még frissek a nyomok, a lábmérete viszont nagyon különös. Vagy egy félvéré, vagy egy nőé. A nyomok egyenesen a vízpart felé vezetnek, valószínűleg egyedül van. Csöndben, bokorról-bokorra haladva követte a nyomokat. Amikor már majdnem a parthoz ért, akkor megpillantott egy női alakot, aki a vízben fürdött. Jobban szemügyre vette az idegent, majd rájött, hogy a gyönyörű Amy az. Hamvas bőrén a vízcseppek drágakövekként ragyogtak a déli napsütésben. Hullámos, vörös hajában csak egy-két csepp ragyogott. Megmerítette a tóban a kis favödröt, majd a benne lévő vizet magára borította. Haja kiegyenesedett, s mélyvörös színt vett fel. Amy még egyszer lelocsolta a haját, majd a part felé vette az irányt, ahol a hajára kent valami balzsamfélét. Szerencsére nem vette észre a tőle nem messze lévő, nyálcsorgató Ravent. Vagy csak nem akarta észrevenni, ilyenek ezek a nők, sose tudni, mit forgatnak a fejükben.

A parton tovább sompolygó Raven végül megtalálta, amiért idejött. Az előtte lévő gombának vékony és kicsi szára van. Kis gallérja mélykék színű, és este ez a része derengésszerű fényt bocsát ki a csúcsos kék kalapjával együtt. Különlegessége viszont az, hogy amikor világít a gomba, nem szabad hozzáérni, mivel rendkívül mérgező. A legkisebb érintéstől is bele lehet halni, a szerencsésebbek csupán elalszanak tőle, de a kevésbé szerencséseken a mérgezés minden fajta tünete megjelenik. Az utolsó összetevő, amit meg kell szereznie, az nem más, mint a mezei zsurló. Ezért se kellett messzire mennie, mivel az egyik közeli tisztáson nőtt belőle elég.

Raven igen hamar összeszedte az összes gyógynövényt, hiszen már járatos volt ebben a tevékenységben. Nem volt még kedve hazamenni, ezért úgy határozott, hogy egy terebélyes császárfa lombjának hűsítő árnyai alatt letelepedve előveszi az új szerzeményét és beleolvas. Talán csak véletlenül történt, hogy pont ott nyílt ki a könyv, ahol a kábító mérgekről írnak. Egy álomgomba, két éjholló körme, és egy baziliszkusz pikkely alkotják ezt a főzetet, valamint fontos, hogy csak a teliholdkor elkészített bájital bizonyul igazán hatásosnak. Aki érintkezik ezzel a szerrel, elfeledi a tegnapot, szinte álomnak hiszi azt. A lap alján még ennyi állt: feltehetően Sniky'er alkimista laborjaiból származik ez a bájital.

Talán a tegnapi álmom mégis csak valóság volt? Áh, az lehetetlen, hiszen nincsen semmilyen sérülés rajtam, és apám sem szólt, hogy bármilyen különös dolog történt volna a városban, pedig mindig figyelmeztetett. Most sem mulasztotta volna el ezt megtenni, de mégis… valami fontos dologról akart velem beszélni - a fiú gondolatait ekkor egy faág reccsenése zavarta meg. Kis ideig csend volt, majd léptek közeledtére lett figyelmes Raven. Gyorsan elbújt a fa mögé, és kíváncsian várt, hogy ki, vagy mi lehet az.

Hogy pontosan ki is volt az idegen, azt nem tudta meg, hiszen arcát fekete csuklya és kendő takarta el. A baljós alak útját végigkövetve Tenebris látta, hogy az egyik közeli barlangba sietett be. A fiú felnézett az égre, és látta, hogy a nap elérte a tetőpontját, tudta, hogy haza kellene menni. De túl sok kérdése volt, melyek megválaszolatlanul maradtak volna, ha nem követi a fickót. Ezért úgy döntött, hogy utána megy. A barlang bejárata előtt még egy utolsó mély lélegzetet vett és felkészült a legrosszabbra. A lukba beérve nem sokat látott, csak a nyirkos barlang falait, így csupán annyit tudott megállapítani, hogy mi van közvetlenül előtte.

Minél mélyebbre ment, annál hangosabbak voltak az ismeretlen hangok. Egyszer csak mély csönd ereszkedett le a barlangra, ezért kénytelen volt megállni, nehogy zajt csapjon, ami miatt észrevehetnék. Maga elé nyúlva érezte, hogy egy kiálló szirt mögött sikerült elbújnia. Lélegzet visszafojtva várta az események folytatását, lassan a szeme is megszokta a sötétet, és halványan kezdett kirajzolódni az előtte lévő helyiség.

A kőterem közepén hirtelen lángok csaptak fel a magasba, és egy visszataszító, földöntúli teremtmény volt a tűz közepén. Az élettelen test úgy nézett ki, mintha emberi testrészekből varrták volna össze. A rothadó hús szaga gyorsan utat talált magának az egész barlangon át, egészen Raven gyomráig. A körülötte lévő furcsa csuklyások lassan lépdelni kezdtek, és halkan kántáltak valamilyen ismeretlen nyelven. A tűz színe átváltott bíbor árnyalatba, majd méregzöldbe, s egy szellem szállt ki a földből, mely körbesuhant a báb körül és megszállta azt. Raven ijedtségében hátrálni kezdett, ám egy pár követ véletlen levert, a szektások és a húsbáb pedig gyorsan odafordították tekintetüket, és még épp látták, ahogy egy fiatal férfi a szirt mögött eltűnik. Futásnak eredt a fiatal Tenebris, de még épp hallotta, ahogy ezt mondta a megszállt tetem: Végezni vele!

Raven egy-két kőben ugyan megbotlott, ám hamar a felszínre ért. Hazafelé vette az irányt és úgy rohant, mint még soha. A bokrok tövisei igencsak megtépték volna a ruháját, ha szövetnadrágban jön, de szerencsére jól választott. Végre meglátta a falut és megállt, hogy maga mögé tekintsen, üldözik-e még. Mögötte csönd és nyugalom uralkodott a természet felett. Egy lélek sem rezdült. Az egész táj épp oly kietlen volt, mint amikor elindult erre az útra.

Miután kifújta magát, ismét a falu felé fordult, és csak ekkor vette észre, hogy az üldözője megelőzte. Arcát ugyan kendő takarta az ismeretlennek, de rezzenéstelen, fagyos tekintettel figyelte a meglepődött Ravent. Az oldalához kapott, majd egy ismerősnek tűnő pengét vett elő. Jobban megfigyelve rájött a fiú, hogy ez az alak volt az, aki megvette tőle a tőrt tegnap. Érezte, hogy nincs más választása, ebben a pillanatban döbbent rá, hogy a sorsa nem vassal és tintával, hanem vérrel íródott. A csuklyás a tőrt szokatlan módon az ég felé hajította, majd egyenesen ellenfelére mutatott.

A penge nagy ívben repült a nap felé, ám hirtelen irányt változtatott és szélsebesen suhant az inas felé. Hála a sokéves gyakorlatnak, valahogy sikerült kitérnie a veszélyesen közeledő penge útjából, és a mellette lévő fába fúródott bele.

Szép kitérés, fiam, ám a csata még csak most kezdődik - gondolta magában az árnyalak. Köpenye alól ekkor egy ívelt pengéjű kardot rántott elő, melynek a pengéjébe furcsa rúnák voltak róva. Szablyáját megcsillogtatta a délutáni napfényben, majd megindult a fiú felé. Ezt látva Raven is levette a hátáról újdonsült fegyverét, maga elé tartotta és várta a támadást. Az idegen egy könnyű felső vágással indította meg a harcot. A fiú a penge lapjával hárította a támadást, majd egy könnyű fordulattal a meglepett ellenfele mögé lépett. A mozdulatot tovább véve egy erős vágással sújtott le. Csupán a köpeny alját vágta szét az ezüst penge, hála a szerencsés kitérésének.

Ki a fene ez? Olyan gyorsan került mögém, hogy észre se vettem. Ha ennyire erős, kénytelen leszek mindent beleadni ebbe a küzdelembe - gondolta a férfi, miközben fehéringes ellenfelének gyengepontjait elemezte. A szektás leguggolt és bal tenyerét a földhöz tapasztotta, majd a talajról megindította vakmerő rohamát. Raven már várta a halni vágyó bolondot, kardját bal füle mellé emelte, és a hegyét a roham elé helyezte. Ez a beállás gúnyos mosolyra és nevetésre késztette a suhanó árnyat. Cikázva közeledett, majd egy kidőlt farönkről elrugaszkodott az ég felé. Ezután bal tenyerének tartalmát egyenesen Raven felé szórta, a jobb kezében lévő pengével pedig földre érkezéskor egy hatalmasat suhintott. Kardja ugyan nagy ívben szelte át a levegőt, ám az utolsó pillanatban elkerülte a végzetes csapást az ifjú Tenebris.

A nyomorult homokkal vakít el, ezek szerint nem bír velem. Szerencsére hárítottam a pengéjét, így csak egy kisebb vágást kaptam be a bal karomon - Raven szívét elöntötte a düh, ezt az aljasságot nem tudta megbocsátani. Az ördögi tánc ismét kezdetét vette, de ezúttal Raven indította a támadást. Aluról lendítette kardját abban reménykedve, hogy ez az erős ütés kirepíti ellenfele kezéből a pengét. Egy könnyed mozdulattal hárította a heves támadást az árny, és egy ugyanilyen erejű ellentámadással viszonozta azt. Szablyájával előreszúrt annak reményében, hogy nyársra húzza ellenfele fejét. Ez viszont Raventől kapott erőteljes ütés következtében célt tévesztett, csupán egy apró vágást tudott ejteni az arcán. Mindketten hátráltak, némi időt nyerve a csata eddigi állásának értékeléséhez. Raven csak ekkor vette észre az ellenfele köpenye alatt megbújó alkarvédőt. A fekete szövet alól kivillant a rideg védelem, és Raven hite is a győzelem iránt.

Vajon az alkarvédőn kívül van rajta más is, ami megvédené a támadásaimtól? - töprengett rajta az inas, de nem volt rá túl sok ideje, mivel a következő csapás már érkezett is. A szablya szinte felizzott a sebességtől, ahogy Raven teste felé tartott. A pengét félreütve a fiú egy könnyű fordítással ellentámadást indított támadója felé. Az idegen ismét alkarvédőjével védte le a csapást, de a találat után törésszerű hang hallatszott. Némi vér és néhány nagyobb fémszilánk hullott alá az idegen köpenyének mélyéről. Az árnyszerű alak fagyos tekintettel Raven szemeibe nézett, majd eltűnt egy szempillanat alatt. Raven oldalát melegség öntötte el, melyet egy éles penge okozott. A vaspenge földre kényszerítette a fiatal Tenebrist, aki kardját a földbe szúrta, hogy megtámaszkodhasson rajta. Szerencséjére a penge nem ment túl mélyre, és nem ért semmilyen szervet, de minél előbb el kellene látni.

"Vajon hogy került a hátam mögé? Túl sok a furcsaság. A tőrt is mintha valami különleges erő övezte volna, és ráadásul olyan harcmodorral használta a köpenyeges alak, amilyet még sosem láttam. Talán mágiáról lenne szó? Nem, az nem lehet, hiszen mindenki tudja, hogy ilyesmik csak a legendákból ismeretesek. Apám is számtalanszor mesélt ilyen fegyverekről, de sosem tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget. Most viszont nincs időm ilyen dolgokon gondolkozni" - a rövid mélázás után Raven erőt vett magán, és egy pördülő mozdulattal eget metsző csapást indított meg ellenfele felé. Aki a váratlan támadás miatt egy igen csak széles, de nem túl mély sebet kapott a mellkasára.

Raven nem várta ki az ellentámadását. Ellenfele aljas taktikáját alapul véve, porfelhőt csapott az idegen felé vértől áztatott kardjával, s ravasz módon egy ívelt csapással kezdte meg a vakharcot. A porfelhőből csak a két penge szikrázása tűnt ki, majd a pengék tánca eloszlatta a gomolygó port. A csuklyás sötét fortélyai által ismét Raven mögé került, de ezúttal már nem tudta meglepni a fiút. Raven a veszélyt megérezve előrevetődött, így sikeresen kikerülte a halálos szúrást. A sötét alak nem várta meg, amíg Raven feltápászkodik, azonnali támadásba lendült. Először a föld felől húzta felfelé a szablyáját, melyet az inas egy újabb elkerülő mozdulattal védett ki. A szektás könnyed mozdulattal fordított egyet a könnyű penge élén. Az ég felé száguldó penge most lecsapni készült. Hatalmasat kapott a másfél kezes kard lapja, de bele se remegett a tulajdonosa keze. A szablya szikrázva robogott végig a pengén egészen a kard hegyéig, ahol arról lecsúszott, majd a földbe csapódott.

Egy gyors suhintással Ravennek sikerült bevinni egy újabb mély sebet ellenfele bal karjába. Sikerét megérezve gúnyos mosollyal tekintett a távolodó ellenfelére, aki több sebből vérzett. Kardjára támaszkodva kiegyenesedett, majd ismét felvette az alapállást. Az idegen kissé görnyedt testtartásba volt, majd kinyújtotta épen maradt jobb karját és tenyerét kinyitotta. A levegő furcsa formát kezdett ölteni a keze körül. Egyre sötétebb kezdett lenni az a valami a markában, majd, mikor már majdnem kivehető volt a forma, erősen ráfogott és lecsapta a földre. A vágás hihetetlen nagy és sűrű homokfelhőt kavart.

A gomolygó porfelhő ellenére is tisztán kivehetők voltak egy különleges fegyver körvonalai. A szél ismét feltámadt és elsodorta a port. Csak ketten álltak egymással szemben, Raven még is úgy érezte, mintha legalább, tíz emberrel nézne szembe immáron. Az ismeretlen kard nem rendelkezett keresztvassal és a markolat gomb helyén is csak egy karika volt. A markolat felkötése is hétköznapinak tűnt. A kard élei recések voltak, a penge közepe pedig hiányos volt. Valószínűleg azért öltött ilyen formát a kard, mivel az őt forgató idegen alak maga is hiányos valamilyen szinten.

"Nincs sok idő, csupán néhány percig tudom fent tartani a Enaid pengét. Ha túl sokáig használom, akkor belehalok..." - ezen gondolatok után az árnypengés alak megindult Raven felé. Az első vízszintes vágás elől a fehéringes sikeresen kitért, ám az azt követő hasító csapást már fegyverével kellett hárítania. A pengék szikrázva próbáltak felülkerekedni egymáson, de túlságosan is kiegyenlített volt kettejük ereje. Merész lépésre szánta el magát a csuklyás, a pengéket felfelé tolta, így mindkét fegyver el tudott távolodni egymástól. A fiú így rövid időre védtelen maradt, és ezt a pillanatot kihasználva az árny egy erős rúgást mért Raven sebére, majd fordított egyet halált hozó pengéjén, és a jobb vállára mért egy vágást. Raven elejtette a kardját, és a földre zuhant. Tudta jól, hogy itt a vég, ha nem cselekszik gyorsan, így hát vett még egy mély levegőt és átgondolta a lehetőségeit.

A remény utolsó sugallata egy tőrön csillant meg, amely a mellette lévő fába csapódott be még a harc elején. Sebzett vadként kúszott a porban ellenfele elől, így próbálva elhitetni vele, hogy élete utolsó mozzanatait teszi meg. Gyorsan kellett cselekednie, hisz nem volt második esélye. A tőrt kirántva a fából megfordult, és ösztönösen elhajította a pengét. Minden hitét belevetve, végül ezzel a csellel sikerült sorsdöntő sebet ejtenie ellenfelén.

Mélyre hatolt a kíméletlen tőr, bíbor záporként ömlött mellkasából a vér, majd hörögve a földre rogyott az idegen. A kezében lévő fekete kard széttört darabokra, az erős szélben pedig teljesen elporladtak a penge maradványai. Az idő mintha megállni látszott volna Raven számára. Hirtelen minden túl csöndes lett, a szívében pedig egyfajta keserűség lett úrrá. Úgy érezte, hogy semmivel sem több apjánál, ő maga is egy hidegvérű gyilkos lett eme tettével.

Raven egy közeli fához vonszolta a testet, majd átkutatta a zsebeit, hátha talál valami nyomot, ami segíthet. Nem talált semmi érdekeset, csak némi pénzt, melyet viszont nem vett magához. A tőrt kihúzta az ismeretlen mellkasából, majd lehasított vele egy hosszabb darabot a csuklyás alak köpenyéből. Raven a táskájában lévő gyógyfüvekkel elállította a vérzést, majd a ruhadarabbal elszorította és elzárta a vállán ékeskedő sebet. Az oldalán lévő sebet nem igazán tudta kellően ellátni, csak a vérzést sikerült elállítania, ezért hazafelé vette az irányt. Érezte, hogy készülődik valami, ezért a történtekről apjának is tudnia kell.

Miután Raven sikeresen hazaért, nem kellett sokat keresnie Rexet, mivel a konyhában várta fiát. Kezében egy öreg, bőrkötéses könyv volt, melyen családi címerük díszelgett. A tőrt az asztalra rakta Raven, majd így szólt:

- Apám, kérlek, hallgass meg! Nagyon különös dolgok történtek az erdőben.
- Mire gondolsz, fiam? - kérdezte gyanakodva.
- Egy furcsa rend fészkelte be magát az egyik barlangba, és földöntúli ceremóniákat tartanak. Azt, hogy miért, nem tudom, de...
- És ezt mégis honnan veszed? - kérdezte nevetve.
- Onnan, hogy az erdőben jártam, és felfigyeltem egy gyanús alakra, aki a közeli barlangba igyekezett. Ki akartam deríteni, hogy miben sántikál és követtem.
- És mit kerestél te az erdőben? Hiszen megtiltottam neked, hogy ma kimozdulj itthonról. És a tőr? Hogy került vissza hozzád?
- Ez most nem fontos! Miután kifigyeltem, hogy miben sántikálnak, elindultam haza, ám észrevettek és üldözni kezdtek. A falu szélére érve úgy gondoltam, hogy megmenekültem, ezért megálltam kifújni magam. Mire észbe kaptam, egy csuklyás alak állt előttem, majd rám támadt ezzel a tőrrel. Nem volt más választásom, le kellett győznöm, hiszen az életem volt a tét.
- Ez szép és jó, de mi erre a bizonyíték? Miért higgyem el mindezt neked?
- Nekem nem kell elhinned, de megmutathatom a holttestét annak az alaknak.

Rex látta fián, hogy nem viccel, de úgy gondolta, követi fiát, hátha jobban megértik, hogy mi is történt. Miután odaértek, már besötétedett, és a testnek hűlt helye se volt, csupán egy kupac hamu, és rongyok maradványa hevert szétszórva a földön. Raven és apja közösen vizsgálták meg a maradványokat. A hamukupacban Rex talált egy gyűrűt, melyen egy furcsa szimbólum állt.

A vizsgálatot egy hangos robbanás szakította félbe, mely a falu felől jött. Perzselő lángok csaptak fel a magasba, némelyik szinte az eget is elérte. Ezt látván gyorsan hazasiettek, hogy tudjanak segíteni. Szinte minden ház lángba borult már, a forróság elviselhetetlen volt. Mindenki próbálta menteni a menthetőt. A távolból lovak patkójának dobogása hallatszott. Egy kiáltás hallatszott nem olyan messziről, amely hamar elhallgatott.

- BANDITÁK! - kiáltott fel egy másik ember.

Zsiványokból és banditákból álló lovas csoport közeledett a falu felé, ezért Tenebrisék úgy gondolták, hogy meg kell védeniük Dentert a támadástól. A házukhoz siettek, hogy felfegyverkezzenek. Szerencsére az ő házuk épségben, egyben volt. Amint beléptek, rögtön feltűnt nekik, hogy furcsa hangok szűrődtek ki a konyhából, így arra indultak apjával, és elszörnyedve látták, hogy a padlóra egy pentagramma volt felfestve vérrel, melynek a közepén Rose feküdt eszméletlenül. A kört az árnyszerű csuklyások vették körbe, és mormogtak egy ismeretlen igét.

Rex habozás nélkül kirántotta fia kezéből a kardot, majd az ismeretlenekre támadt. Az első csapásával végzett az egyik szektással, a lendületet továbbvéve pedig rögtön a következő alakra támadt. Raven is a harcba vetette volna magát, de hirtelen egy szúrást érzett a nyakában. Fejét hátrakapva még épp látta, hogy egy csuklyás alak támadott rá, aki vaskesztyűt viselt, melynek éles karmain furcsa, zöld színű anyag volt. A következő pillanatban Raven eszméletlenül zuhant a földre.

Nem tudni, meddig feküdhetett eszméletlenül a földön. Mikor magához tért, az első dolog, amit megpillantott, az apja rémült tekintete volt. Raven felült, körbetekintett és látta, hogy rácsok veszik körül. Egy kisebb ketrecbe zárták őt és apját. Pontosan ugyanolyan ketrecbe voltak, mint amilyenekben a rabokat szokták szállítani. Rex a fia vállára tette a kezét.

- Jól vagy, Raven?
- Kissé sajog a fejem, de amúgy megvagyok. Kik ezek?
- Ők egy démonszekta követői.
- És mégis mit akarhatnak tőlünk? Hiszen mi egy zsoldos család vagyunk, semmi közünk a démonokhoz.
- Ez nem mindig volt így. De most ne is erről beszéljünk! Ki kell jutnunk innen.

Egy női sikoly törte meg a beszélgetést. Elborzadva figyelték a hang forrásának mivoltát. Az egyik csuklyás alak egy áldozati tőrt fogott a kezében, és Rose felé lépdelt. Lépései határozottak és kimértek voltak, miközben egy ismeretlen nyelven kántált valamit. Megállt a hamvas bőrű Rose előtt, majd a magasba lendítette a tőrt. Rose még utolsó szavaival ezt mondta szeretteinek: "Szerettelek bennetek, és szeretni is fogl...", majd lecsapott a kegyetlen hóhér, és örökre elhallgattatta Rose-t. Drága vére rubinvörös patakokban folyt széjjel a padlón. Rose arcán egy könnycsepp még végigfolyt, majd teste elernyedt, szája és szeme pedig végleg mozdulatlan lett. Mindkét férfi szíve majd megszakadt. Próbáltak küzdeni könnyeikkel, de azok végül könnyen utat találtak maguknak. Könnyektől áztatott arcuk lassan megváltozott, a bánatot a fortyogó düh váltotta fel, a gyászt pedig a bosszú vágya.

Az idegenek értetlenül néztek egymásra, mintha valaminek történnie kellett volna. Az elkeseredett fiú apja felé fordult, hátha az tud valami vigasztalót mondani. De Rex arcán olyan fájdalom tükröződött, amit még sose látott ezelőtt a kemény katonán senki. Egyre jobban hatalmába kerítette Ravent a kétségbeesés, és lassan tudatosult benne, hogy innen nincs kiút.

- Fiam, itt van a tőröd?
- Persze. Miért, mire készülsz? - kérdezte tőle, átadva neki a tőrt.
- Egyetlen esélyed van a szabadulásra. Most jól figyelj! Ha sikerül kiszabadulnod innen, indulj el az Easton-hegységhez, és ott keresd meg a régi, romos házunkat, melynek az ajtaján a mi címerünk van. A ház mögött találni fogsz egy öreg, kékvirágú császárfát. A fa mellett lesz elásva egy láda, melyből minden kérdésedre választ kaphatsz és egy nagyobb vagyon van mellette.
- Rendben, de mégis hogyan jutunk ki innen?
- Mi sehogy. Csak te - mondta elszánt arccal, miközben alkarjára egy furcsa szimbólumot vésett fel a tőrrel.
- Nem hagylak itt. Ezt nem kérheted tőlem. Biztos van olyan megoldás is, amivel mindketten megmenekülhetünk.
- Lehet, hogy van, viszont nincs több időnk - karjához kapott, majd vakító fény csapott fel, és a ketrec körülöttük darabokra hullott, az apa kezében pedig egy fénylő kard jelent meg.

Búcsúképpen visszadobta a tőrt fiának, majd hátat fordított neki, és az ellenségre támadt. Raven nem sokat tétovázott, elrakta a tőrt és kirohant az konyhaajtón. Legszívesebben apja mellett harcolt volna, de szíve mélyén tudta, hogy most igazán komoly dologról van szó, és most az egyszer azt kell tennie, amit az apja mondott. Tiszteletben kell tartania a döntését, és bíznia kell benne. Kilépett a folyosóra, és észrevette az ott heverő holmijait, amit gyorsan magához is vett. A faluból kifelé menekülő Raven mindenfelé holttestekbe, menekülő emberekbe és viaskodó rablókba és katonákba botlott. Már majdnem elérte a közeli templomot, mikor észrevette Amyt, akire egy rabló támadott. Tenebris a leány segítségére sietett, és a rablót hátulról nyakon szúrta kardjával. A kétségbeesett lányt a kezénél fogva megragadta, majd elindultak a falu határa felé. Ekkor egy ismerős hangot hallottak. Jack volt az.

- Pajtikáim, kezd forró lenni a talaj. Nem kő' egy ingyen fuvar?

Habozás nélkül felpattantak a szekérre, és megindultak kifelé. Épp csak elhagyták a falu határát, mikor érezték, hogy valami gonosz elszabadult. Egy hatalmas kör rajzolódott ki a falu körül, mely furcsa szimbólumokkal izzott vérvörösen, baljós gondolatokat ébresztve bennük. A falu közepéből az ég felé csapott fel egy vörös fénycsóva, mely az eddig tiszta eget felhőssé változtatta, majd a gomolygó felhők közül egy furcsa démonszerű lény szállt alá és csontig hatoló üvöltést hallatott. A szekér utasai borzongva figyelték otthonuk pusztulását. Terveik és álmaik szertefoszlottak a lángokkal együtt. Minden, amit valaha szerettek és megéltek ezen a szép helyen, most már csupán hamu és por volt, és tudták, hogy ide már soha többé nem térhetnek vissza.

Raven testébe villámcsapásként futott végig a fájdalom, majd oldalához kapott. A seb, melyet az idegentől szerzett, felszakadt. Batyujából ki akarta venni a megmaradt gyógynövényeket, de nem tudta, mivel a kékgomba már reakcióba lépett a hold fényével, és halványan elkezdett fényleni. Raven nem tudta, mit tegyen, az egyetlen esélye az lenne, ha hozzá tudna valahogyan férni a füvekhez a táskájában. Végül amellett döntött, hogy kiszórja a táska tartalmát a szekér hátuljába, majd megpróbálja finoman tőrével eltávolítani a gombákat a szekérről.

Sajnos a sors nem így akarta, Raven a vérveszteség és a fájdalom miatt végül összeesett.

Előző oldal Ryo23
Vélemények a műről (eddig 2 db)