Csend van
Belőled nekem a Nő kell –
hozzád megyek fehér csendben,
a testedet adod nekem,
s elbűvölsz a szerelmeddel.
Lassan megérkezem hozzád,
beteg szívem viszem neked,
aztán veled pihen a csend –
velem nem fárasztja magát.
Én csak a völgyed kívánom,
melléd fekszem, s rád borulok,
mint a főnix, megújulok,
neked csak a férfit adom.
A nyugalmam itt van veled,
és barna-fény szemed, sima
arcod hív a forró csókra,
s éhségem kielégíted.
Nem szerelem az, amiről
beszélek, szerelmedet nem,
csak nőiségedet kérem,
az győz meg a szerelmedről.
Mint nő léptél be a csendbe,
és nem maradtál magadban,
véred, mint egy fiatalban,
ösztönözzön szerelemre!
Itt ülünk ketten a csendben,
eljöttem, hogy ne szomorkodj,
nekem inkább csak szépet mondj,
mi megmarad a szívemben.
