PIXTUK
3994.04.02.
Tegnap fogtam egy pixtukot.
A pixtukot sem könnyű megfogni, de otthonról megszökni sem egyszerű. Apu és anyu szigorúan megtiltotta, hogy egyedül elmenjek a háztól ötven méterre. Mindig olyan aggodalmasak, pedig én már elég nagylány vagyok. Tudom egyedül kezelni az egész háztartási automatikát, a konyhait is, meg a tanulószobait is.
Tíz éves vagyok.
Szóval tegnap reggel jól bevadítottam a bátyámat, meg az öcsémet. Addig piszkáltam őket, míg alaposan összeverekedtek. Akkor anyu berontott a szobájukba és kiabálni kezdett. Erre apu is felébredt, átjött, és elkezdett rendet csinálni. Amíg ők ezzel voltak elfoglalva, én szépen kiosontam a házból, és futottam a patakhoz…
Bryan már nagyon unta a hetekig tartó, hosszú utat. A Pix-oo3-ra tartottak, vizsgálatot kellett tartaniuk, mivel a bolygó egy jó ideje már nem adott életjelt magáról. Valószínűleg ez a kolónia is kihalt, ahogy már annyi másik is. Sok település halott, romvárossá vált már egyszerűen azért, mert olyan helyen akartak megtelepedni, ami nem volt gazdaságos. A Földről kirajzó telepesek minden talpalatnyi, vacak kis bolygón megpróbáltak új életet kezdeni. Felélték a kezdéshez nyújtott hiteleket, a felhalmozott készleteket… aztán, mivel semmit nem tudtak piacra dobni, nem tudtak miből megélni, egyszerűen éhen haltak.
– Megint végigleltározhatok egy rakás csontvázat, üres konzervdobozt, lerobbant berendezéseket, lelakott épületeket, kimerült energia-egységeket… – sóhajtotta Bryan.
3994.04.03.
Tegnapelőtt zűrös napom volt. Nem elég, hogy pixtukot fogni elég macerás, ráadásul még gyorsan is kellett csinálni, mert észrevették, hogy elszöktem és engem keresett az egész család. Na, nem baj, mire megtaláltak, sikerült eldugnom a raktárban. Azt tanultam a vidi-iskolában, hogy a bolygó egyetlen őshonos életformája a pixtuk. A képeken olyan aranyos volt, ahogy fickándozott a vízben.
Múlt héten, mikor apuékkal sétálni voltunk a pataknál, láttam egyet.
Sikerült megfogni, el is tudtam rejteni, már csak azt nem tudom, mivel etessem. Azt még a Földön olvastam valahol, hogy az állatokat etetéssel lehet szelídíteni, de azt még valahonnan meg kell tudnom, hogy mit eszik a pixtuk.
Bryan már alig várta, hogy leszálljanak. Nem a bolygóra volt ennyire kíváncsi, inkább csak szeretett volna már egy kicsit kiszabadulni az űrhajóból. Jó lett volna már egy kicsit mozogni, kicsit eltűnni a parancsok és a szabályzat elől… a cipős doboznyi kis kabin helyett egy egész bolygón sétálni…
Önálló felderítő lévén elég nagy szabadsága volt, ha végre leszálltak valahol. Egyedül dolgozhatott, még az anyahajót is távoli pályára vezényelhette, ha a körülmények úgy kívánták. A „körülmények” többnyire azt jelentették, hogy jobb szeretett egyedül körülnézni, vizsgálódni. Általában csak akkor hívta az anyahajót, amikor már készen volt a jelentéssel.
3994.04.04.
Még mindig nem tudom, mit eszik a pixtuk.
A vidi-iskola adattárában csak annyi volt róla, hogy a pixtuk a Pix-oo3 bolygó egyetlen őshonos életformája, többnyire vízben él, formája a földi halakra emlékeztet… Apa kódjával beléptem a földi adatbankba is, de ott sem találtam sokkal többet. /Apa még meg fog búbolni a Internet számla miatt./
Nem tudom, mivel etessem. Próbálkoztam már haltáppal, kutyatáppal, madáreleséggel, tejbegrízzel és parizeres zsemlével. Sőt lekváros buktával is kínáltam. Nem kellett neki. Nem eszik, nem eszik és nem eszik. De hiába nem eszik, láthatólag semmi baja. Ez talán a levegőből él? Vagy miből?
Most egy napig meg sem próbálom etetni, majdcsak megéhezik.
Bryan leszállás előtt még egyszer átnézte az adatokat; Föld típusú bolygó, jelentéktelen eltérésekkel. A talaj, a levegő, a növényzet szinte azonos a földivel.
– Jaj, de jó, nem kell szkafander… kényelmes kempingezés lesz.
Nagyobb méretű állatok nem élnek a Pix-oo3-on, csak a pixtuk. A pixtuk általában vízben él, passzív, visszavonult, titokzatos lény. Rejtőzködő életmódja miatt még nem tanulmányozták a biológusok.
– Gyakorlatilag minden olyan, mint a földön… kivéve a pixtukot… itt a telepesek ideális körülményeket találtak a mezőgazdasághoz és az iparhoz is… de akkor vajon mi lett velük…
3994.04.05.
Ma már megint kakaó és zabpehely volt reggelire.
Már úgy unom. Nem is ettem meg, inkább kivittem a pixtuknak. Ez sem kellett neki. Csak tudnám, mit adjak neki! Ha nem tudom etetni, lehet, hogy el kell engednem.
Különben pedig olyan aranyos. Már egyáltalán nem úgy néz ki, mint amikor kifogtam a patakból. Egészen más lett. Csak nem beteg? Vagy a pixtukoknál ez a változás normális? Amikor kifogtam, akkor síkos volt, zöldes és hideg. Leginkább egy kedves, kövérke kis halacskához hasonlított. Vidáman fickándozott nem csak a vízben, hanem a kezemben is, ahogy vittem. Most viszont inkább olyan, mint egy gombolyag. Puha, meleg, kerekded. Olyan, mint egy plüss maci, csak éppen élő.
Bryan izgatottan készülődött a leszálláshoz. Már előre elhatározta, hogy ha végre kiszabadul a „nagy konzervdobozból”, nagyon hamar távoli pályára küldi.
– Nagyon kell már egy kis lazítás! Napokig, sőt lehet, hogy hetekig fogok vacakolni a vizsgálatokkal. Inkább mindent végignézek, megvizsgálok háromszor, csak ne kelljen visszamásznom a cellámba.
Terepjáróját telepakolta a szükséges felszerelésekkel, és hetekre elegendő élelmiszerrel. Hosszú kempingezésre készült. A minden szükségessel alaposan megpakolt kocsival behajtott a leszállóegységbe, lezárta a zsilipeket, és már csak a landolási engedélyre várt.
3994.04.07.
Ma nem kaptunk reggelire kakaót. Zabpelyhet sem. Ez igazán jó dolog, már untam mindkettőt. Pirítóst kaptunk, és teát. A fiúk ugyan morogtak, de nekem tetszett. Vittem belőle a pixtuknak is, de neki ez sem kellett. De ő legalább nem morgott. Még mindig nem eszik semmit.
Azt hiszem, kezd megszelídülni… Ez egy másik bolygó, nem a Föld, itt talán a szelídítéshez nem olyan fontos az etetés. Ha kimegyek hozzá, a kezemhez dörgölőzik, hozzám bújik. Félrehajtja azt a buksi fejét és olyan okosan néz rám. Úgy érzem, szeret engem.
A leszállóegység levált az anyahajóról, megtett néhány kört a bolygó körül, aztán simán landolt. Bryan kiküldte a szondákat. A friss mérések megerősítették a már ismert adatokat; föld típusú bolygó, belélegezhető levegő… stb. Nehezen telt el az előírásos egy óra, mire végre kigördülhetett terepjárójával a komp belsejéből.
3994.04.l2.
Ted, a bátyám, ma kijött valamiért a raktárba.
Persze azonnal megtalálta a pixtukot. Ted mindig mindent megtalál. Ezt a füzetet is azért írom, pedig szokatlan és nehezemre is esik kézzel írni, mert a számítógépben már régen beleolvasott volna. Azt ígérte, hogy nem árul be anyuéknak, de nem nagyon bízom benne. Ted néha olyan disznó…
Bryan hamar megtalálta az első települést.
– Első ránézésre a szokásos…– gondolta.
Üres házak, épületek, elhagyott gépek, berendezések… A szokásos… De valami mégis zavarta… Nem talált csontvázakat, üres konzervdobozokat, kimerült energia egységeket.
– Tele van minden kajával, terménnyel, áruval, érvényes hitelkártyákkal, működőképes gépekkel, teli energia cellákkal… De sehol senki…
Bryan sorba végigjárta a térképen szereplő összes települést, de mindenhol ugyanazt találta.
3994.04.13.
Ted ma nincs itthon. Jobb is, mindig piszkál engem. Anya és apa egész délelőtt engem nyaggatott, hogy tudom-e, hol van Ted.
– Talán átment valamelyik szomszédos farmra – mondtam, és ezzel megúsztam, hogy bejöjjenek a raktárba, és meglássák a pixtukomat.
Apa körbe telefonálta a szomszédokat, de sehol sem látták Tedet. Egész nap csak telefonáltak, rádióztak, a kezüket tördelték... hát igazán idegesítőek voltak. Ted már elég nagy fiú, lehet, hogy valami lánynál van, és direkt kikapcsolta a rádióját. Majd előkerül.
3994.04.14.
Ted ma sem került elő. Ez nem is baj, legalább csend van itthon. Anya és apa nincsenek itthon, talán elmentek Tedet keresni. Csak az öcsém, Bruce van itthon. Egész nap engem nyúz reggeliért, ebédért, tiszta zokniért, meg azért, hogy hol az anyu, meg az apu. Az egész napomat elszúrta. Nem is volt időm kimenni a pixtukomhoz. Na, majd holnap, ma már álmos vagyok. Olyan fárasztó egy ilyen kis kölyök, mint Bruce.
Bryan elérte a térképen található utolsó települést. Kötelessége volt mindent végigjárni. Ha egyedül nem győzte, kérhetett segítséget az anyahajóról. Bryan szinte sohasem kért kisegítőket, jobban érezte magát egyedül. A Pix-003 kolónia nem volt túl nagy, néhány nap alatt lejárta az egészet. Már kezdte unni, hogy mindenhol ugyanazt találja. Magyarázat meg sehol... Összeállította a jelentését, összepakolt és leadta a hívójelet.
3994.04.15.
Reggel kimentem végre a pixtukomhoz. Még mindig ott volt, ahol hagytam. Ott gubbasztott a raktár sarkában, és olyan furcsán nézett rám. Még mindig nem tudom, hogy mit eszik. És vajon miért néz ilyen furcsán, bánatosan...
Bryan nem tudta felderíteni a kolónia pusztulásának okát, de már nem is érdekelte. Belefáradt a hosszú víkendbe, és már szeretett volna visszakerülni az egyébként "nagy konzerv doboz"-nak csúfolt anyahajóra.
Kötelességtudóan továbbment a még visszalévő néhány épülethez. Amíg az anyahajó közeli pályára tér és leküldi a kompot, van még ideje bőven. Addig éppen körülnézhet ezekben az épületekben is. Elindult, habár nem sok értelmét látta... de valamivel el kell tölteni az időt.
3994.04.17.
Tegnap is, meg ma is a nyakamra járnak a szomszédok. Egyre azzal nyaggatnak, hogy hová lett anya, apa, Ted és Bruce...
– Mit tudom én, merre mászkálnak... majd hazajönnek ! – mondtam nekik.
Nem akartak békén hagyni, egyre csak kérdezgettek, faggattak. Igazán utálatosak ezzel a folytonos nyaggatással, zaklatással. Voltak olyanok is, akik telefonon, vagy rádión biztosítottak róla, hogy aggódnak a családomért, és számíthatok a segítségükre. Persze... sokan szívesen befogadnának... a szüleim birtokával együtt...
De azt bezzeg egyikük sem tudta megmondani, hogy mit eszik a pixtuk. Pedig mindegyiktől megkérdeztem.
Tele van a burám ezzel a sok álszent, képmutató majommal!
Bryan az utolsónak maradt épületekben is ugyanazt találta, mint, amit mindenhol... Már nagyon unta ezt a felderítésnek nevezett hosszú víkendet.
– Vajon miért nem válaszolt még a nagy konzervdoboz? – tűnődött.
Ránézett az órájára: 4001.11.23... 07.20.34....
Bóklászott az üres épületben... valaha raktár lehetett. A szeme sarkából mintha látott volna valami kicsi, barna, bozontos valamit, amit az utóbbi napokban mintha már többször is látott volna... de egyáltalán nem volt benne biztos, hogy látott valamit.
– Talán egy patkány surrant erre... habár nem tudom, van-e a Pix-003-on patkány...
Bryan egyre türelmetlenebb lett. Már sokadszor hiába hívta az anyahajót.
– Mit szórakozik velem az anyahajó? Átkozott, nagy marha konzervdoboz! – kiabálta mérgében, hogy zengett belé a nagy, hodály raktárépület.
Egy láda tetején talált egy poros füzetet. Belenézett. Ákombákom gyerekírással volt teleírva. Unalmában végigolvasta.
"3994.04.02.
Tegnap fogtam egy pixtukot..."
Ahogy olvasta a füzetet, az izgalomtól egyre jobban remegett a keze, a hideg veríték a homlokáról a szemébe folyt.
– Magasságos egek! – suttogta maga elé. – Én nem gondoltam komolyan! Jóságos, bazi nagy konzervdoboz! Gyere értem! Gyere értem!
,,,
