Vasárnapi bál
A leány készül a bálba,
belefáradt a munkába,
majd ott kipiheni magát,
eljárja szépen a táncát.
A legénye megforgatja,
lobog a selyem ruhája,
hullámzik s az megmutatja:
de szép fehér a lány combja.
Figyelik a nézelődők,
olyat ritkán láthatnak ők,
csorog szájukból a nyáluk,
bolondulnak meg utánuk.
A szép lányok mosolyognak,
csókot adnak táncosuknak,
hazamennek a leányhoz,
s leülnek a vacsorához.
A muzsikás ott is húzza:
ropogósat a lassúra,
andalognak reá lassan,
s verítékük elszáll nyomban.
Nyelik a jó falatokat,
utat csinálnak a bornak,
visszamennek a táncházba,
a muzsikás játszik újra.
Beköszön már a hajnal is,
de ők járják még akkor is,
nem lesz idő reggelire,
onnan mennek a mezőre.
Dolgoznak megint egy hetet,
a jó bálra emlékeznek,
érzik lábukban a ritmust,
a jövő bált tervezik most.
Aztán eljön a vasárnap,
az ideje minden bálnak,
az a ritmus örök bennük,
velük táncol a jövőjük.
