Gorga kincse

Fantasy / Novellák (967 katt) B3nd3logas
  2015.06.27.

Arlog legkisebb szigete, vagy más néven Gorga szigete, egy nagy dzsungel, melyet kettészel a Gorga folyó, talán itt temették el Ashgán mágust, és vele együtt a varázsgömbjét. A szigetet óriások uralják, remélem, nem fogok eggyel sem találkozni. Én először vagyok ezen a szigeten, ellentétben Gomez már volt itt, és tudja a kripta lelőhelyét is.

- Végre megérkeztünk, Diego, ez itt Arlog legkisebb szigete.
- Már épp ideje volt, nem szeretem a tengert.
- Az pedig baj, mert vissza is kell menni - mondta gúnyosan Gomez.
- Addig van még. Milyen messze van a kripta?
- Öt vagy hat mérföld.
- Induljunk!
- Hé, Gomez, te láttál már óriást?
- Amikor itt voltam utoljára, láttam, vagy harminc láb magas volt, egy óriási bunkóval a kezében, a feje közepén egy nagy szeme volt, az is olyan rémisztő, hogy még a hideg is kirázott, de a mondás igaz, olyan hülyék, akár a tyúk, azzal szórakozott, hogy a fejével ütötte a fát, hogy miért, azt még nem tudom.
- Szóval nem kell félni?
- Ó dehogynem, mert ha meglátnak, akkor megvadulnak.

Egy nagyot nyeltem, a hideg kiráz pusztán az óriás gondolatától is. Remélem, nem fogunk találkozni eggyel sem. De ha elérjük a kriptát, és megszereztem a gömböt, akkor már gazdagok is leszünk. A dzsungel véget nem érő fából áll, van itt ében, kakaó, kaucsuk és egyéb értékes fafajta, de ez most nem érdekel. A föld megremegett alattam. Biztos egy óriás van a közelben. Újra megremegett. Ez már erősebb.

- Milyen közel lehet?
- Nagyon közel, tennünk kell egy kis kerülőt.

Már alkonyodott, mire a kriptához értünk. A bejáratnál levettem egy fáklyát a falról, meggyújtottam, és már is többet láttunk. A helyiség a föld alá volt építve. Mindent belepett a por és a pókháló, nem járt itt senki már rég. A sír le volt csukva.

- Mehet?

Gomez bólintott, elővettem a háti táskámból a tekercset és el kezdtem hangosan felolvasni. Az olvasás közepén megjelent a védőpajzs, ami aztán eltűnt. Most már kinyithatjuk. Mikor kinyitottuk, egy erős ütést éreztem a tarkóm tájékán, aztán összeestem.

Előző oldal B3nd3logas
Vélemények a műről (eddig 1 db)