Átszínezések
A mindennapi rutinkenyér
ízetlen - de még mennyire!
És az ember, hogyha Célt elér,
tétlenség magva elhintve...
Minek az ész, és minek a súly,
ha öreg agysejtekből lakmározó
röpke lények által megcsúnyul
majd a lázcsipkéktől izzó álmodó?
Ó, minek a lépcsők csábító foka,
ha a ranglétrás magány kínozni vágy,
s a mókuskerék párnái közt soha
nem jő igaz álom - életeken át!
Én mondom - hiábavalóság a neve
ennek a monoton tér-tiktaknak,
s hiába hinnéd bolondul epekedve
a boldogságot végül igaznak...
Valami nyílik épp: hallom már -
épp ebben az illatos momentumban,
célok mezeje sosem kopár,
új s új születik, s csak egyetlen súly van:
élettarisznyád szép terhe, mi egyre könnyül,
ahogy önsorsizmod gyarapszik,
az egyetlen, mit kaphattál fentről örökül:
az utat dértől a harmatig.
S minden hiába-fátyolba font
valósan kincs-kilincset fed,
ha belépsz ajtaján, majd lebont
benned minden romot a Kegy;
Ha mégsem épülhetne újra
fáradalmad tetős gyümölcse,
erőd repedt üvegre fújja:
"gyógyírt lehelek a bürökbe"
