Az öreg csárda

Szépirodalom / Versek (849 katt) Namlezu Sonáj
  2015.05.24.

Mátra alján, patak partján,
négy földút találkozásánál
hajdanában állt egy csárda,
csárda előtt magas nyárfa.

Zsúpfedeles, kopott csárda
vendégváró jó gazdája
sarokban ült pipázgatva,
felesége a konyhába.

Ajtóban ül két nagy kuvasz,
figyelik a négy földutat,
vigyáznak ők éjjel-nappal,
gazdájuk alhat nyugodtan.

Ha környéken vásár vagyon,
akkor van itt nagy forgalom,
jönnek-mennek a szekerek,
a csárdánál megpihennek.

Esznek-isznak, beszélgetnek,
hozzák-viszik a híreket,
a fogadóst is kérdezgetik,
a jó étket megdicsérik.

A fogadós nem szószátyár,
jól tudja, hogy hol a határ,
betyár, pandúr jár-e erre?
Kérdés elszáll füle mellett.

Ha a csárda megszólalna,
nagy titkokat elmondhatna,
sötét, csillagtalan éjeken
lovasok jöttek csendesen.

Egy kint marad a lovakkal,
ne jöjjön vendég, hívatlan,
esznek-isznak, vigadoznak,
szép lányokkal táncot ropnak.

Bujdosók ők, éjjel járnak,
rájuk pandúrok vadásznak,
fogadóssal jól megvannak,
menedéket nála kapnak.

Az italtól fénylő szemmel
bús sorsukról énekelnek,
virtuskodnak, szó szót követ,
pajtás, gyere, most mutasd meg!

Fokosukat kézbe kapják,
sérelmüket megtorolják,
majd, mikor már jön a hajnal,
fizetnek és eltávoznak.

Reggelente patakhídon
erre jönnek a pandúrok,
nézelődnek, kérdezgetnek,
rabló, betyár járt-e erre.

Éjjel elloptak egy csordát,
erre terelték, úgy hallották,
aki mondta, azt kérdezzék,
én aludtam éjjel békén.

Bölcs ember volt a fogadós,
jól tudta csavarni a szót,
a betyárok békén hagyták,
segítették is ők egymást.

Évek teltek, évek múltak,
a betyárok is fogyatkoztak,
kiszáradt az öreg nyárfa,
villám vágott száraz ágba.

Kigyulladt tőle a csárda,
vén kocsmáros és a párja
udvaron állt, onnan nézte,
hogy otthonuk hogyan ég le.

Mostan ők már hová mennek,
koldulásból hogyan élnek,
éjjel fejük hova hajtják,
itt várják már ők a halált.

Ámde egyszer porzik az út,
kocsit húzza vágtató ló,
a betyárok jöttek gyorsan
segíteni a nagy bajban.

Látták, sokat nem tehetnek,
a csárdának most már vége,
két öreget ölbe kapják,
kocsi derékba berakják.

Elvitték egy kis faluba,
róluk tovább gondoskodtak,
csárda helyét fű benőtte,
semmi nem maradt belőle.

Egy emlék maradt, jól tudom,
ott áll egy híd a kis patakon,
ma is Csárdahíd a neve
a régi időkre emlékezve.


Nagyút kis település a Mátra lábánál, mellette folyik a Tarnóca patak, azon van egy kis híd, Csárdahíd a neve. Ez adta az ötletet.

Előző oldal Namlezu Sonáj