Az eldobott ruha
Szerelmed eldobott, mint egy megunt ruhát,
Heversz az út porában, várod a halált.
Ő új ruhát kapott, most abban díszeleg.
Azt hiszi magáról, most mindenkinél szebb.
Te úgy érzed, nem kellesz, mindennek vége már.
Kimentél divatból, nincs szükség már rád.
Eső áztat, szél fúj, fagy marja a lelkedet.
Valamikor szép voltál, díszes viselet.
Szerelmed büszke, gőgös és gonosz,
Nem tudja, az új ruha hamis és lopott.
Hamis a kéz, ami varrta, a cérna, mi összetartja.
Hamis ember, aki adta, csak a szerelmed akarta.
Ha ő megun téged, a ruhát elveszi tőled,
Ott állsz majd dideregve, magányosan, elfeledve.
Eső áztat, szél fúj, fagy marja lelkedet.
Nem tudod, mit csinálj, mindenki elfeled.
Hazamész, lelked fáj, összetört szíved,
Üres a lakás, nincs családod neked.
Kinyitod a szekrényt, csodát lát szemed,
Ott az eldobott ruha, mely nem kellett neked.
Nézed, simogatod, mily finom, jó meleg.
Felébreszti benned a régi emlékeket.
Randevúk, táncolás, szép szerelmes esték,
Azt kívánod, bárcsak újra viselhetnéd.
A ruha azt súgja, megbocsátok neked,
Feledem a rosszat, újra tiéd leszek.
Szerelmed zokogva felveszi a ruhát.
Egymást ölelve mondjuk együtt egy életen át.
