Layla: az angyal, az ördög és a gyermek XXIV. (befejező rész)
Ott ültem a kórházi szobámban, és néztem magam – azt a kövér, őszülő, piszkosszőke hajú nőt, aki voltam – és azon gondolkodtam, hogyan jutott ide az életem. A férjem meghajlott háttal állt az ágyam mellett, a gyerekek pedig – Jack és a kis Sarah – a kezem fogták, s halkan kértek, keljek fel.
Mikor oldalra néztem, Urielt láttam, aki szinte vidám arcot vágva szemlélte a jelenetet. Perceknek tűnt, mire ő is rám nézett.
- Mire emlékszel? – ez volt az első kérdése.
- Jack bejelentette, hogy el fog válni tőlem, és azt mondta, elviszi a gyerekeket is. Nem bízza őket egy alkoholistára – az emlékektől könnybe lábadtak a szemeim. Nagyokat nyeltem, majd folytattam. – Miután elment, beültem a kocsimba – persze részeg voltam – és a gyerekekért hajtottam az iskolába. De az egyik kereszteződésben a piroson átmentem. Azután már csak fényekre és szirénák hangjára emlékszem.
- Neked ment egy kisteherautó. Az ütközés következtében elveszetted az eszméleted.
- És most – néztem magamra -, mi van velem? Miért fekszek úgy, mintha halott lennék?
- Kómában vagy, Sarah. Súlyos sérüléseket szenvedtél, a koponyád megsérült és nyomás keletkezett benne. Ezért fel kellett nyitni. Műtét közben leállt néhány percre a szíved. Ekkor gyorsan végigtekintettél eddigi életeden, de mivel túl gyáva voltál meghalni, azonban a szégyennel sem szerettél volna szembesülni, a legegyszerűbb utat választottad: kómába estél. A tudatod lesüllyedt és a tudatalattid vette át az irányítást.
- Nem értem. Minden, amit láttam: te, én, Atlantisz, Layla, Lucifer: csak álom volt?
- Igen is, és nem is. Mint mondtam, a tudatalattid átvette az irányítást és megmutatott néhány korábbi élet-foszlányt neked, de a nagy részét kitalálta, elterelés volt. A tudatod azonban vissza akart térni, azért óriási küzdelem kezdődött az elmédben és a lelkedben.
- Nem értem.
- Fogd fel úgy, s így talán megérted az álmaid, hogy a tudatalattid volt Layla, a kelta papnő, akinek inkarnációját újra akarod élni, a tudatod pedig Lucifer volt, aki ezt nem hagyta, nagyon helyesen!
Értetlenül néztem rá, a lelkem szomjas volt a magyarázatra. Uriel folytatta.
- Sarah! Ami volt, elmúlt. Nem élheted újra! Leila, vagy ahogyan te hívtad magad, Layla egy csodálatos, erős és befolyásos vezető volt, de nem volt hite, ezért elbukott. Hosszú inkarnációkon keresztül próbáltál visszatérni hozzá, de papnőként mindig kudarcot vallottál. Szinte beleragadtál ebbe a szerepbe. Még most is, immáron Sarah-ként, próbálsz a papnőséghez hozzáférni, az ezotériát használod, de az nem a te utad. Mélyen legbelül érezted a kudarcod, azt, hogy olyan próbálsz lenni, ami már nem vagy, ezért menekültél az alkoholhoz, ezért jutottál ide.
Bár fájtak a szavai, de tudtam, igaza van.
- Tehát amit láttam: minden csak álom volt? Menekülés?
- Nem minden volt álom – mosolyodott el. – Volt, ami igaz volt.
- A szerelem? – kérdeztem rá félénken.
Csak elmosolyodott.
- Talán igaz, talán nem – felelte.
- Mi lesz most velem?
- Erről neked kell döntened. De én a helyedben felébrednék.
- Jack el fog válni tőlem és elveszi a gyerekeket!
- Igen. De ezáltal lehetőséget is ad neked. Újraépítheted önmagad! Megtalálhatod, ki az a Sarah Nollen!
Elgondolkodtam az elhangzottakon. Még élénken élt álom-igaz életem bennem, de úgy döntöttem, nem érdekel, mi igaz belőle és mi nem. Talán Uriel jelenléte tette. Talán csak az átélt élmények és emlékek. Bárhogy is, de bátorság költözött szívembe. Meleg, jóleső, aranysárga érzés, s egy hang azt mondta: ébredj! Felálltam helyemről, s elindultam magam felé. Félúton még visszanéztem Urielre, mosolyt küldtem felé, majd beléptem a testembe. Szemeim kinyíltak, s minden tudással a fejemben visszatértem az életbe!
VÉGE
