Várlak
Sétálva a part felé, látom, hogy jössz felém,
már hallom is a hangodat, pedig ott se vagy.
A tajtékzó habokban is téged látlak,
a smaragd zöld szemeid engem bámulnak.
Látom fekete hajad, erős kezed,
nap barnította, izmos testedet.
Már érzem is a simogatásod,
a csodálatos, férfias illatod.
Nem tudom kitörölni az emlékedet.
Segíthetnél, hogy elfeledjelek.
Megmutathatnád, ki lépett a helyemre,
nem szólnék semmit, csak elmennék mellette.
Te sem vagy boldog, mondják a barátok,
azt mondják, hogy inkább magányos.
Azt mondják, ha egyedül vagy a lakásban,
nálam jár a szíved mindig gondolatban.
Hát mire vársz, én visszavárlak!
Ha nem váratsz sokat, nyitva hagyom az ajtómat.
Hát mire vársz, gyere!
Hisz a szívem, sose zártam be.
