Az igazságos Brácsás király

Neoprimitív / Írások (1718 katt) Norton
  2014.10.25.

I. rész

Brácsás király álruhába bújt, és jó bolondjával, valamint hithű mészárosával vándorútra kélt, hogy körülnézzen az országban. Mindahányan szerették az igazságot, és látni akarták az egyszerű emberek életét, de egészen testközelből.

Szegénylegényeknek öltöztek tehát, majd kigyalogoltak a prérire, és betértek egy igénytelen fogadóba. A hely meglehetősen puritán volt a számukra, de nem akartak feltűnést kelteni, ezért igyekeztek elvegyülni a pórnép között. Tartottak tőle, hogy kifinomult intelligenciájuk elárulja, hogy felette állnak az egyszerű földi halandóknak, ezért szerény étket rendeltek: parasztkolbászt, kenyeret, némi kaviárt és franciapezsgőt, mire a fogadós döbbent tekintettel közölte velük, hogy csak szalonnát tud adni.

- Jól van, urambátyám! - váltott ekkor közvetlen hangnemre Brácsás, mint ahogyan illik az efféle kulturálatlan helyeken. - Kell az erő a magyarnak, hogy küzdhessen az országunkért a gaz hazaárulókkal szemben. Jó munkához szalonna dukál, így van, barátaim?
- Kitűnően mondtad, édes egy komám - kontrázott az udvari bolond. - A hazaárulók és a galád idegen népek csak úgy fognak tisztelni bennünket, ha kemények leszünk, mint a mokány paraszt gyerekek. Hogy azt a ficfánfütyülős rézangyalát neki!
- Mi egyszerű kisemberek mindahányan így gondoljuk - értett egyet a mészáros, miközben ránézett az aranyórájára, és diszkréten köpött egy hegyeset.

Ilyetén módon elaltatva a fogadós gyanakvását, kényelmesen falatozni kezdtek. A vöröshagymát és a szalonnát gyenge minőségű vörösborral öblítették le, és már kezdett a szemük keresztbe állni, amikor kinyílott a kocsmaajtó, és egy féllábú ember tornázta be magát a helyiségbe két hóna alatt egy-egy mankóval.

- Állj! - kiáltotta Brácsás sztentori hangerővel. - Hogy mersz csak úgy becsámpázni ide, amikor a jó urak… akarom mondani az egyszerű kisemberek szalonnáznak és boroznak?
A jövevény rémülten nézett a vöröslő szemű férfira.
- Miért ne jöhetnék ide kedvemre?
- Tényleg, miért ne jöhetne? - tűnődött a mészáros.
- Futballozni tudsz-e? - kérdezte Brácsás.
- Már hogy tudnék, jó uram? Hiányzik az egyik lábam.
- Látom, felismerted úri mivoltomat. Ez dicséretes, de ennek ellenére nem vagyok veled kibékülve. Úgy tűnik, csak játszod nekünk a rokkantat.
- Nem lát a szemétől?
- Hogy beszélsz a nagysás úrral?! - kiáltotta felháborodva az udvari bolond. - Elárulom neked, ő nem más, mint a jó Brácsás király!
Síri csend lett a fogadóban.
- Most már ismeritek a kilétemet, mert a kísérőm elszólta magát - bosszankodott az uralkodó. - Ám nem baj, kifinomult intelligenciám úgyis hamar elárult volna. Tudjátok meg, azért öltöztem álruhába, hogy lássam az emberek életét, és igazságot tegyek köztük.
Méltóságteljesen a féllábú felé fordult.
- Hogy hívnak, édes egy fiam?
- Szöcske Mihály a becsületes nevem.
- Derék név, de miért kellett neked pont ide szöcskézned, és elvenni az étvágyunkat? Felülvizsgálatra küldelek, ahol egy tanultakból álló bizottság megmondja majd, hogy nem csak szimulálsz-e.
- Na de…
- Nagyon gazdag lehetsz, ha fogadóba járkálsz! Mennyi a havi járandóságod?
- Nyolcvan arany.
- Azt a ficfánfütyülőjét! - kiáltott az udvari bolond, majd észbe kapott gyorsan. - Elnézést, a környezet miatt van.
- A környezet nem számít - legyintett a király. - Én nem csak a palotámban, de a kocsmában is okos vagyok. Mert bizony mondom néktek, egy bölcs mindenütt bölcs.
- Nagy igazság! - lelkendezett a mészáros harsányan.
- Halljátok igazságtételemet! - közölte Brácsás ünnepélyes hangnemben. - Sok ennek a tudatlannak ennyi pénz. Menne inkább dolgozni, például kapirgálhatna a parkokban! Ráadásul fele ennyiből is meg lehet élni.
- Úgy van - bólintott a bolond, és ösztönösen megtapogatta a mellette heverő, arannyal telt tarisznyát, amit alig bírt becipelni. - A pénz nagy terhet jelent még az arra méltóaknak is, nemhogy az oktalan latroknak.
- Jól beszélsz, barátom - bólintott a király. - Ennek a Szöcskének lecsökkentem a járandóságát negyven aranyra.
- Kegyelmezzen!
- Ne aggódj, kapsz mellé pár szárnyas jószágot, hogy lásd, mekkora szívem van. És mivel az igazság mindenkire vonatkozik, felülvizsgálatra küldöm a sok nyomorultat, mert biza rengeteg van közöttük, akiről nem is hinnénk, hogy betegek. Lefizetik az orvosokat a galádak.
- Azok eztán is le fogják fizetni őket.
- Csend! Az országunk igazságot kíván. A kincstárba visszafolyt összegek egy részét hűséges mészárosomnak adományozom, mert ő egy nagyszerű ember.
- Köszönöm, uram!
- Emellett megígérem, hogy építek egy tekepályát ide, a kocsma mellé, mert kell a kultúra a pórnépnek.
- Éljen! - kiáltotta egy nagyszakállú emberke, aki eddig döbbenten figyelte az eseményeket.
- Éljen Brácsás király! - kiabáltak többen is.
- Brácsás, az igazságos!

A fogadóban valóságos népünnepély vette a kezdetét.


Többször felrepült az korona az égre,
Többször rázuhant az királyunk fejére,

Kemény ez a fejdísz, s magasról esett le,
Királyunk szép feje szélesen repedt be.

A nehéz koronája elvette az eszét,
Nagyon megütötte jó királyunk fejét.

Vége


II. rész

Brácsás király a hű alattvalóival, és a zsoldosokból álló kíséretével a mezőn sétáltak, amikor egy csillagszemű juhásszal találkoztak.

- Én igazmondó vagyok! - kiabált a juhász habzó szájjal, miközben a birkáinak tartott kiselőadást. - A deficitünk kurvára lecsökkent… vagy inkább nőtt, már nem is tudom, de mi csak szépítettünk! Ugyanazt műveltük, mint manapság Brácsás: trükkökkel kozmetikáztuk a statisztikákat. Úgy tettünk, mintha hatékony lenne a költségvetésünk, miközben nem csináltunk semmit. Pedig mindenki tudja, hogy a költség tevékenység eredménye, ezért csak a tevékenység vagy a tevékenységlánc lehet hatékony.

A birkák elégedetten legelésztek, ami a juhászt újabb szónoklatokra ösztönözte.

- Mi pazarlóak voltunk, csakúgy, mint a mostaniak. A költségvetés biza nem lehet hatékony, mert ez fogalmi eltérés. Ami hatékony lehet, az az erőforrás-felhasználás módja. A „cost-efficiency” magyar megfelelője nem más, mint a költségtakarékosság. Ez már kifejezőbb, és jó, ha megértjük az alapfogalmakat.

A birkák bégettek egy kicsit, amit a juhász helyeslésnek tekintett.

- A "működő tőke" kifejezést a "nettó forgótőke" kifejezés reprezentálhatná, de a mi tőkénk nem forgott, csak eltűnt, miközben feszt úgy csináltunk, mintha csinálnánk valamit, pedig csináltunk az egészre. A tőkém is kivolt már mindennel.

Szavai közben élénk taglejtésekkel gesztikulált.

- Na, ezt a bolondot vajon honnan szalajtották? - kérdezte Brácsás király.
- Valamelyik zártkörű klubból rúghatták ki - válaszolta hithű mészárosa.
- Ilyen elmeállapotban hogy lehet még szabadlábon? - kérdezte az udvari bolond és rágyújtott egy színes ceruzára.
- Nem lehet mindenki olyan lángész, mint mi vagyunk.
- Ebben igazsága van, nagysás úr.

Brácsás az égre tekintett, majd áhítatos arccal kinyilatkoztatást tett.

- Megvilágosodtam! Halljátok szavaim!
- Csüggünk ajkán, méltóságodnak!
- Mivel ez az ország telve van bolondokkal, és minálunk úgyse lehet okosabb senki, mindegy, ha kiengedünk mindenkit a diliházból! Úgyse lesz feltűnő, és minek költsünk rájuk feleslegesen?
- Remek ötlet.
- A felszabaduló pénzösszeg felét odaadom hithű mészárosomnak, mert ő egy remek ember.
- Az Isten áldja meg, jó királyom! - kiáltott a mészáros, de a többiek csak hümmögtek.
- Az összeg másik feléből pedig tekepályát építek! - fejezte be kinyilatkoztatását a nagyúr, mire örömünnep vette a kezdetét.
- Éljen az igazságos Brácsás király! - harsogták a zsoldosok.


Többször felrepült az korona az égre…
a többit meg már tudod.

Vége


III. rész

Brácsás király álruhába bújt, és kedvenc embereivel egy éltes patkolókovácshoz látogatott, akit nagyon keményen szidalmazott a fiatal főnöke.

- Hogy a rosseb esett volna kendbe, már vagy nyolc lovat meg kellett volna patkolnia! A nemes urak nagyon türelmetlenek. Mit totojázik annyit?
- Muszáj volt ennem egy falatot, mert az éhségtől majd kilyukadt a gyomrom - mentegetőzött a jámbor.
- Ostoba lator, miért nem siet jobban egy kicsit?
- Csak két kezem van.
- Nem érdekel, hány keze van! Miért fizetek én mindenféle pótlékokat kendnek?
- Állj! - kiáltott a király olyan hangerővel, hogy mindenki megdermedt. - Én vagyok az igazság védelmezője, és ezt nem tűrhetem!
- Valóban? - kérdezte a fiatal munkáltató vehemensen, de aztán elhalkult egy kissé. - Valahonnan ismerős a fizimiskája kendnek.
Elővett egy aranypénzt és megnézte a belevéset arcképet.
- Nagyuram! - kiáltotta végül. - Elnézést, nem ismertem fel rögvest.
- Én akkor is igazságot teszek! - felelte szigorúan a király. - Nem tetszik nekem, ami itt megy. Sokallod a pótlékokat, amit emberednek fizetsz?
- Nos… hogy is mondjam…
- Igazad van! Nem kell ezeknek ennyiféle járandóság! Ha ugyanazt a munkát végzik, akkor mit számít, hogy milyen napszak van?
- Semmit, nagyúr! - derült fel az arca a másiknak.
- Halld meg rendeletemet! Új törvényt hozok az igazság nevében. Nem kellenek azok a pótlékok, az étkezésük idejét pedig dolgozzák le, mert amíg esznek, addig nem munkálkodnak ugyebár.
- Nagyszerű!
- Nehogy már a semmiért fizessenek nekik annyi bért. Az igazságtalanság lenne.
- Ne tegye ezt velem, nagyúr! - siránkozott az éltes kovács. - Már lassan negyven éve dolgozom, mindenem fáj. Alig várom a nyugdíjazásomat.

Elhallgatott és egy népes családra nézett, akik a fa árnyékában hűsöltek. Brácsás is odapillantott és magához intette a pihenő embereket.

- Maguk mit bámulnak itt?
- Csak nézzük a műsort - felelte egy testes nő. - Kell egy kis szórakozás az embernek.
- Maga mit dolgozik?
- Én semmit, de szültem nyolc gyereket. Az bőven elég munka volt a számomra.
- Értem. És a gyermekei mit dolgoznak?
- Négyen börtönben vannak, kettő segélyen él, egy kapirgál néha a parkban, az utolsó pedig nagy ember lett, mert jogászkodik. Már rengeteg pénzt elsikkasztott, de annyira ért a szócsépléshez, hogy nem tudják ráhúzni a vizes lepedőt. Ő támogatja a családot, mert sajnos kevés a segély, amit kapunk.
- Teljesen meg vagyok döbbenve - felelte erre a király. - Az igazságérzetem jó nagy pofont kapott megint.
- Valóban? - kérdezte gyanakodva a kovács.
- Itt van ez a szegény asszony, aki szüli a sok gyereket, de nem becsülik meg a munkáját! - folytatta a király felháborodva. - Pedig mennyit beletett ebbe az országba!
- Igen, nagyot beletett, az egyszer biztos - értett egyet a hűséges udvari mészáros.
- Bezzeg ez a senkiházi patkolókovács csak panaszkodni tud! - mérgelődött az udvari bolond.
- Neked hány gyermeked van? - kérdezte tőle Brácsás.
- Egy fiam van, instálom.
Többen felhördültek szavai hallatán.
- És még van képed panaszkodni? Ki fogja a nyugdíjadat elkölteni?
- Jó király, én évtizedek óta rendszeresen fizetem a járadékokat. Azt mondták, magánszámlát nyitnak belőle, és…
- Magánszámlát is nyitottunk belőle.
- Mármint nekem kellene az a számla, hiszen én fizettem a…
- Az mégsem járja, hogy egyedül költsd el azt a rengeteg pénzt, másoknak meg ne jusson belőle!
- Úgy van, az igazságtalan dolog lenne! - harsogta az udvari bolond. - Aki több gyereket vállal, az többet tesz az országunkért.
- Biztos, hogy mindig így van ez?
- Kételkedni merészelsz jó királyunk szavaiban?
- Én nem, csupán…
- Halld meg rendeletemet! - vágott közbe Brácsás ingerülten. - Lecsökkentjük a nyugdíjadat, a különbözetet pedig odaadjuk azoknak, akik sok gyereket szültek, így a kincstárban is megmarad a pénz, és…
- Miért az én pénzemből jótékonykodnak?
- Elhallgass, te szemtelen! Az ilyen emberektől sorra el kell venni a jogtalan juttatásaikat!
- Úgy van!
- Egy részét a nagycsaládosok rendelkezésére bocsájtom, más részét pedig udvari mészárosomnak adományozom.
- Az Isten áldja meg, nagy jó uram! - örvendezett hűséges alattvalója.
- És a többi pénzből mi lesz? - kérdezte valaki.
- Abból egy tekepályát építek - válaszolt a király, mire igen sokan táncolni és énekelni kezdtek örömükben.

Sokszor felrepült az korona az égre,
Sokszor ráesett az királyunk fejére,
Így lőn az országnak vitéz jó vezére,
Derék magyaroknak dicső fejedelme.

Vége

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 9 db)