Lidérc
Langy szellőben, nyári éjben
Lonc illata száll a légben
Kabóca szól, bagoly huhog
Nyárfalevél halkan susog
Függönyt a szél meglebbenti
Arcomat hold fénye füröszti
Lelkem mégis oly nyugtalan
Álomtalan éjbe zuhan
A távoli vidék messzi sarkából
Lidércfénye villan éj homályából
Sebesen cikázik kékes-sárgás fénye
Mindjárt ideér a házunk közelébe
Jön, egyre jön közelít felém
Szegény lelkem menekvést nem remél
Szívverésem az éj-muzsikát elnyomja
Jön a gonosz pára, hogy életem kioltsa
Vörös köddé válik, elmém körbefonja
Tudatom lebénult, már a lidérc foglya
Elvesztem! Sikolt az elmém utolsó szikrája
Majd értelmem zeg-zugát a lidércköd átjárja
Elhallgat a bagoly, el a kabóca
Lonc illatú éj is eltűnik már tova
Lassacskán eszmélek, mozdulni testem kész
Látom, hogy kezemben ott van a véres kés
Az ágyban fekszik hitvesem, átvágott torokkal
Kiontott vére az ágyat megfesti bíborral
Fordul tekintetem, át a nyitott ajtón
Nem hallatszik zaj a gyerekszobából
A baldachinos kis ágy ott áll a középen
Benne a gyermekem vértelen-fehéren
Szívét átszúrta a jéghideg penge
Távol van e háztól az Isten kegyelme
Lassú léptekkel elhagyom otthonom
Félúton a véres kést kezemből hullajtom
Minek is őrizzem, nem kell az már nekem
Nincs már rá szükségem a lidérc magam lettem
Vissza se pillantok úgy haladok tova
Visszatérek ide minden nyár éjszaka
