Dead Season

Külvilág / Mozijegy (1444 katt) Jimmy Cartwright
  2014.07.25.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/1 számában.

horror, sci-fi (2012)
(18 év felett)
Én már 2010-ben megmondtam, hogy a zombi lesz az új vámpír. Jönnek is ki szépen sorra az új zombis filmek. Itt van például ez a Dead Season (aminek még nincs magyar címe), melyben egy családját elvesztett családapa, Elvis (Scott Peat) rádió-összeköttetésbe kerül egy fiatal lánnyal, Tweeterrel (Marissa Merrill), rögtön a film elején. Kettejük beszélgetéséből derül ki, mi történt, hogyan jelentek meg a zombik (kb. 5 mondatban). Elmondja neki azt is, hogy van egy volt kollégája, aki a tengerparton hajókat javít, hogy az őt felkeresők el tudják hagyni a kontinenst, s egy elhagyatott szigeten újra kezdhessék az életüket. Természetesen találkoznak, hajóra szállnak, ám a sziget előtt nem sokkal hajótörést szenvednek, majd kiúszva s partot érve az is kiderül, hogy a hely nem is olyan elhagyatott...

A filmen látszik, hogy kis költségvetésből készült, így nem is kell tőle túl sokat várni. A rendezés elfogadható, a dramaturgia tisztes iparosmunka, a színészi játék elmegy, az akciójelenetek sajnos nem túl jól sikerültek, bár a (mű)vér az fröcsög rendesen, ahogy kell, a zene viszont nem rossz. Ha valaki kedveli a zombis filmeket, egyszer érdemes megnéznie.

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 2 db)