VÍzcseppek 27/11 (2006)
Könyveket, magazinokat olvasott. Szerette rajzolgatni a szemöldökét.
Gyakorolgatta az aláírását, és mindenáron rímelni akaró verseket fabrikált. Ezeket a fiókja aljába rakta, és többé nem olvasta el soha. Elkezdett egy novellát is, amiben két zsebtolvaj volt a főszereplő, de sohasem volt igazán kedve befejezni.
Eszébe jutott, hogy a környezetében senkit sem talál, akit példaképként kezelhetne. Szülei tönkretették saját és egymás életét. Barátnői, barátai lump életet élnek, szánalmas, egysíkú, kicsinyes életcéllal, teljesíthetetlen vágyakkal, családi problémáik kitöltik mindennapjaikat, kirángatni őket képtelenség - nincs hova, nincs miért, nincs kivel - úgy tűnt.
Pedig olyan jó lenne beszélni velük.
Olyan jó lenne, ha most valaki megölelné, megsimogatná és visszahúzná őt a torkát szorító sírásból.
