Mobil szerencse - A találkozás

Szépirodalom / Novellák (1153 katt) Milton Gray
  2014.05.06.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/6 számában.

A következő hétnek is hamar vége lett. Bár igyekezett leplezni, egyre izgatottabban várta a szombatot. Mi lehet olyan különös abban, hogy egy memória kártyát visszajuttatott a tulajdonosának? Vajon mit tartalmazhatott az a lapocska? Na, és persze legfontosabb kérdés, hogy mit is fognak bemutatni? A memória kártyát? Szombatra virradó éjjel szinte alig aludt valamit. Nem hogy rém álmai voltak, de még álom sem jött a szemére! Már pirkadatkor a fürdőszobai tükör előtt simogatta frissen borotvált arcát, és bosszúsan próbálta a hajszárító meleg levegőjével jobb belátásra bírni azt a komisz hajtincsét, amely minden áron a homloka fölé kunkorodott. Valamivel később, amikor kiszaladt a félig sem telt szemetes vödörrel, meglepetten állapította meg, hogy az utca mennyire kihalt szombaton „délelőtt félhétkor”.

Az indulásig hátralévő idő valahogy nem akart múlni, pedig az újságot is oly lelkesen forgatta, mint ebben az évben még soha. Bár, ha valaki rákérdez a tartalmára, hát, komoly fejtörést okozott volna. Kétszer is kiment a garázsba. Először megnézni, hogy az este lekapcsolta-e a villanyt, másodszor pedig azért, hogy utoljára ráfordította-e kétszer a kulcsot. Felesége, Martha, egy ápolónő türelmével figyelte, és próbált mindenben kedvére tenni. Lassan eljött az ebédidő, és a majonézes rántott gombafejek feloldották feszültségét. Jóllakott bágyadtsággal roskadt foteljébe. A televízió távirányítójával babrált egy kicsit, aztán a National Geographic csatornáján, a Serengeti Nemzeti Park távolba vesző síkságán vágtató antilopokkal, bivalyokkal és zebrákkal tudata az álmok világába révedt.

- Karl! Karl drágám! – ébresztgette Martha, óvatosan simogatva arcát.
- Igen! Huh! Hát nem elaludtam? – nyújtotta ki lábait óvatosan Karl.
- Készülnünk kell, mindjárt itt van Waldheim!
- Mennyi az idő?
- Két perc múlva egy óra.
- Akkor bizony készüljünk!

Jürgen Waldheim pontosan érkezett. A sötét metálzöld Audi A8-as méltóságteljesen, hangtalanul gördült a kocsi beállóra.

- Karl! Vendégünk van! - szólt be a szobába Martha.
- Jövök!

Az előszobaablak függönyének résén figyelte az érkezőt. Az autóból fiatal kora ellenére őszülő férfi szállt ki. Egy pillantást vetett a házra, majd visszahajolt és kiemelte kabátját. Gyors mozdulattal vállára vetette, belökte a kocsi ajtaját és elindult a bejárat felé.

Martha a második csengetés után nyitott ajtót.

- Jó napot kívánok! Jürgen Waldheim vagyok! - és kimért mozdulattal kezet csókolt.
- Jó napot! Martha Martin! – köszönt vissza apró fejbiccentéssel, majd Karl felé mutatott. - A férjem, Karl Martin! Kérem, jöjjön be!
- Tiszteletem Martin úr! Hát eljött a találkozás pillanata.
- Üdvözlöm! Karl Martin – és kezet nyújtott. – Igen. Már én is nagyon vártam. Annál is inkább, mert fogalmam sincs, hogy mi az a nagyon fontos dolog, ami rám - Marthára pillantott –, pontosabban ránk vár!

Jürgen Waldheim titokzatos mosollyal hol Karlra, hol Marthára nézett, de nem válaszolt. A hirtelen jött csendet végül az asszony törte meg.

- Megkínálhatom egy kávéval, Jürgen? Ugye szólíthatom így?
- Megtisztel vele, asszonyom, de kávét, köszönöm nem kérek. Lassan indulnunk kellene, mert egy társaság vár ránk. Önök nélkül nem kezdődik a rendezvény.
- Még mindig nem tudhatom, hogy miről van szó? – próbálta Karl tovább faggatni vendégét.
- Ha kérhetem, legyen meglepetés. Ígérem, nem fogja bánni!
- Ha nem, hát nem. Kis türelmet kérünk, rögtön kész vagyunk. Szabad? – nyújtotta kezét, s miután a fogasra akasztotta vendége kabátját, a nappaliban álló vastagon párnázott barokk fotelhez vezette.
- Foglaljon helyet!
- Köszönöm.

Karl felsietett az emeletre átöltözni. A nadrágszíjat kényelmesen tágra csatolta, az öltöny zakóját viszont kigombolva hagyta. A nyakkendővel bíbelődött egy kicsit, mert a csomó sehogy sem akart háromszögletűre sikeredni, de mire Martha végzett a fürdőszobában, már Waldheimre segítette fel a kabátot. Kifelé menet visszapillantott, hogy nem maradt-e bekapcsolva lámpa, a TV, majd gondosan kettőre zárva a bejárat ajtaját elindult Waldheim és Martha után. Az Audi szokatlanul kényelmes tere és a légfrissítő kellemes illata annyira lekötötte figyelmét, hogy észre sem vette, amikor kifordultak az utcára.

Az út Stuttgartig alig negyed óra volt. Az Ibis Hotel előtt, a számukra fenntartott parkolóban álltak meg. A Marienplatz lombja vesztett fáinak ágai között a feltámadó novemberi szél suhogott, a végállomásra beálló fogaskerekű fékeinek csikorgása és ütközőinek csattanása elnyomta a teret körülölelő utakon haladó autók hangját. A hotel bejárata előtti négy lépcsőt Waldheim fiatalos lendülettel vette, majd bevárta Karlékat. A recepciónál rövid időre megálltak, míg néhány szót váltott az egyik alkalmazottal, majd az első emeleti konferencia teremhez vezette vendégeit.

- Odabent néhány barátom várja érkezésünket. Valójában most kezdődik a meglepetés. Minden rendben, Martha, Karl? Mehetünk?
- Igen, azt hiszem. Mehetünk – válaszolt Karl, Martha beleegyező pillantásától kísérve.

Előző oldal Milton Gray