Mobil szerencse - Váratlan hívás

Szépirodalom / Novellák (1379 katt) Milton Gray
  2014.05.04.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/5 számában.

Két héttel később....

A mikroszkóp kényelmesen láthatóvá nagyította az idegesítően aprócska alkatrészekkel teli nyomtatott áramkört. A műszer szabad szemmel tűhegyes végűnek látszó, gyufaszálnál is vékonyabb mérőszondája az optikai lencsék által sokszorosan felnagyított mikrovilágban termetes bunkóként matatott közöttük, mire elért a hiba feltételezett okozójához. Karlnak minden ügyességére szüksége volt, hogy mozdulatlanul ott tartsa, amíg a műszer kijelzőjén megjelennek a várva várt értékek. Türelmetlenségét fokozta éhsége is, hiszen már bőven bele csúszott az ebédidőbe, és bánta előbbi ötletét, hogy e panel hibájának meghatározása után indul csak enni. A telefon ráadásul pont ebben a pillanatban szólalt meg. A negyedik csöngés után határozott érzése volt, hogy ez úgy sem fogja abbahagyni, amíg fel nem veszi.

Méltatlankodva ejtette a mérőszondát a panelra, talpát az asztal lábának támasztotta, és kimért mozdulattal lökte el magát. A lendülettől széke egy negyed fordulattal az asztal másik végéhez gurult. Lecibálta a cérnakesztyűt és felkapta a telefont.

- Tessék! Mobilszerviz.
- Jó napot kívánok! Jürgen Waldheim vagyok. Karl Martin urat keresem!
- Igen! Én vagyok! Parancsoljon.
- Két hete egy telefon memória kártyát küldött nekem Geisingbe.
- Geising, Geising - töprengett Karl. - Igen, én adtam fel. Ne haragudjon, a névre már nem emlékszem. Megismételné?
- Jürgen Waldheim. Megmondaná, hogy mikor és hol adták le javításra a készüléket?
- Persze. De hát nem ön adta le?
- Nem, az édesapám használta, a születésnapjára vettük két éve.
- Kis türelmét kérem, mert a számítógépben vannak az adatok.
- Természetesen, várok.

Karl elméje turbó fokozatba kapcsolt. Az időben visszafelé haladva villantak fel a történet emlékképei. Az asztal lapján a memóriakártya, a monitoron megjelenő idős ember gondterhelt arca, az utca házai, képek az állatkertben, a gyermekét boldogan, nevetve tartó fiatalasszony, és megint ő a gyerekkel egy hintában, aztán egy férfi a gyerekkel egy autó mellett. A számítógép végre elérte az adatbázist. Bebillentyűzte a telefonszámot, de a monitoron a "Nincs ilyen adat" üzenet jelent meg. Újra próbálta, de az eredmény ugyanaz volt.

- Kis türelmet kérek - szólt a válla és a füle közé szorított telefonba, miközben más megoldáson töprengett. - Meg tudná mondani a postai bélyegző dátumának napját?
- Igen, mindjárt, ez az, tizenegy. Június tizenegy.

Az adatbázis keresőjébe az iménti dátumot billentyűzte. A legördülő sorok most viszont megtöltötték a monitort.

- Hát? Most sem lettem sokkal okosabb. A helyzet az, hogy azon a napon hatvannál is több telefont javítottam. A telefonszámot pedig nem regisztrálja a rendszer.
- Akkor miként talált rá a címemre? Gondolom csak a telefonkönyvből.
- Naponta közel nyolcvan készülékkel foglalkozom, és nem emlékszem minden történetre azonnal. Tudja tartani a telefont, vagy hívjam vissza?
- Tartom, nagyon fontos lenne az információ!

Hirtelen eszébe villant, hogy a készülék javíthatatlan volt, ezért a Selejt dobozba tette. Szállítás pedig csak a következő héten lesz, tehát a készüléknek ott kell lennie. Felállt, az ablak mellett álló termetes vaslemez szekrényhez lépett, és kivette a javíthatatlan készülékek gyűjtő dobozát. A szürke műanyag tasakok zörögve buktak egymásra. Rövid matatás után rátalált a telefonra. Visszahuppant a székébe, a korábban szétszerelt készülék alkatrészeit egy üres gyűjtő dobozba kotorta, és az asztal szélére tolta. Az imént megtalált tasakot a tányérnyi nagyító lencséje alá helyezte és fölé fordította az állítható lámpát. A megkopott, elszennyeződött címke bal alsó sarkában, elmosódott számsort, alatta otrombán odafirkált, részben hiányos szöveget talált. Ju..Wa..d..im..
- Halló, itt van még? - kérdezte.
- Igen.
- Megismételné a nevét
- Jürgen Waldheim. Valami gond van?
- Nem, nincs semmi baj, csupán megtaláltam a telefont. Sajnos javíthatatlan. Törések és abból eredő áramköri hibák miatt. Leejtették? Ráléptek?
- Nem tudom. Eléggé kusza a történet. Hálás lennék, ha megmondaná, hogy hol és ki adta le javításra?
- Az édesapja nem tudja megmondani?
- Nem, sajnos nincs abban az állapotban. Nagyon kérem, mondja meg, hogy hol és mikor adták le a telefont.
- Mondom. Május tizenkilencedikén Rottwielben, a Karl Braun GSM szervizben. Annak pedig a címe, Rottweil Haupstaße 97. Telefonszámot a tudakozóban kérdezze! Ez egy mobil forgalmazó és átvevőhely. Ők talán többet tudnak mondani. A készülék átvételi száma pedig, ezt írja le, SF520928-U.
- Betűzné, kérem?
- Persze! S, mint sas, F, mint fa, öt, kettő, nulla, kilenc, kettő, nyolc, kötőjel U, mint Ubul. Megvan?
- Igen, köszönöm! Rottweil? Uram Isten! Az iszonyú messze van! - A telefonban a háttérzaj felerősödött és beszélgető partnere valakinek hátra szólt. - Berta! Hallod? Rottweilben. Ulm és Freiburg között majdnem félúton. Hogy került oda?
- Történt valami? - szólalt meg Karl.
- Nagyon remélem, hogy nem. Hálásan köszönöm a segítséget!
- Ellopták a telefont?
- Nem! Teljesen más a történet. Most mennem kell. Viszonthallásra!

A telefon kattanása egyértelművé tette Karl számára a beszélgetés végét. Nézte a kezében levő tasakot, kivette a halott készüléket, újra elolvasta a címke alján látható nevet, és halkan szinte oda súgta neki.

- Na! Te vajon milyen titkot rejtesz barátocskám? Eldugtál egy öregembert? Vagy az adott el egy pohár sörért? Hallgatsz mi? Hallod! Nagy kópé lehetsz te!

Megmosolyogva saját gyerekes ostobaságát, felállt, a szekrényhez ment és visszatette a tasakot a többi közé. A vaslemez ajtó halkan felnyögött, amikor a zár a helyére kényszerítette.

A gyomra nagyot kordulva jelezte, hogy az ebédidőből már jócskán kifutott. Elrakta az asztalon heverő szerszámokat, betolta az asztal alá a széket, lekapcsolta a világítást, és már ment is kifelé. Az éhség vezérelte gondolatai ekkor már néhány utcával arrébb, Franc Becker falatozójában, egy hatalmas, ropogós bécsi szelet és egy tányér aranysárgára sült hasábburgonya körül jártak.



Gyorsan telt el a nyár. A műhely előtti járdára egyre nagyobb kupacokat szórt ritkuló lombjából a hársfa. Bár a szeptember elején érkezett hideg szél még meg is tépázta, a váratlanul beköszönő vénasszonyok nyarának napfénye aranyszínűre festette az ágakba kitartóan kapaszkodó tenyérnyi leveleit. Egyre hűvösebbek lettek a hajnalok, és alkonytájban egyre korábban kapcsolt be az utca világítása is. Karl lassan megszokta, hogy reggel még sötétben indul munkába, és este sötétedés után zárja maga után műhelye ajtaját. Napjai egyhangúságát a november első hetében kapott titokzatos levél, benne egy fura meghívó és a két nappal későbbi telefonhívás szakította meg.

- Mobiltelefon szerviz, tessék!
- Jó napot kívánok! Jürgen Waldheim vagyok Geisigből. Talán még emlékszik rám.
- Igen, ismerős a név. Megvan. A memóriakártyás! Ugye? - a telefonban elfojtott kuncogást hallott.
- Igen! Úgy van! Martin úr! Reményeim szerint a héten kapott egy meghívót. Ezzel kapcsolatban szeretnék beszélni önnel.
- Rendben, hallgatom!
- Szeretném, ha megtisztelne jelenlétével. Sőt, nem csak szeretném, hanem nagyon kérem, mert Ön nélkül nem lenne teljes a rendezvény.
- De hát miről van szó?
- Egy nagyon fontos szolgáltatás bemutatására kerül sor, amelyben önnek meghatározó szerepe van!
- Nekem? Már megbocsásson, de mit határoztam meg én?
- Kedves Karl Martin! Szeretnénk egy kis meglepetéssel megköszönni, amit ön értünk tett és amiért, úgy gondolom, a jövőben sokan hálásak lesznek önnek. A jövő héten, szombaton délután három órakor kezdődik a rendezvény, s ha nem haragszik meg, személyesen mennék önért, és természetesen a rendezvényt követően haza is szállítom.
- Nézze! Én már öregember vagyok. A világot nekem Martha, a feleségem, az otthonom és a munkám jelentik. No meg Becker pubjában néha a kártya partik a haverokkal. Nem szoktam és semmiféle rendezvényre járni, a termékbemutatók pedig nem érdekelnek. Ha netán politikai jellegű összejövetel lenne, abból mindenképpen kimaradok.
- Higgye el, teljesen másról van szó! Biztosíthatom, hogy jól fogja érezni magát. Egyébként a meghívó a feleségének is szól. Tehát szombaton délután fél kettőkor érkezem önökért.
- Hát? Azért ezt otthon is meg kell beszélnem!
- Rendben. De ha bármi probléma van, ezen a számon elér! Hálásan köszönöm, Martin úr, a viszontlátásra!
- Viszontlátásra!

Aznap korábban zárta a műhelyt. Hazafelé menet beugrott a Herzogstraβera, a Böhle-höz mikroszkópban használatos izzóért, aztán az utcából kiaraszolva, ráfordult a 27a útra, a gázpedálra lépett, és alig tíz perc múlva már otthon, garázsa ajtaját zárta.

Előző oldal Milton Gray