Dmitrij Gluhovszkij: Metró 2033
Dmitrij Gluhovszkij nagy sikerű könyvpárosának az első részét, mégpedig a Metró 2033-at szeretném a kedves Olvasó figyelmébe ajánlani. Először 2002-ben jelent meg az interneten, később 2005-ben könyvként is kinyomtatták. Megjelenésének évében máris több százezer példányban kelt el, Oroszországban azonnal bestsellerré vált. Magyarországon 2007-ben adta ki az Európa Könyvkiadó, a regényt Bazsó Márton fordította.
A könyv nemcsak izgalmakkal teli kalandos életpályát ír le, hanem folyton érdekességeket tár az olvasó elé. Gluhovszkij egyike azon íróknak, akik nem untatják az olvasóközönséget egy-egy tárgy vagy személy hosszú leírásával, hanem fokozatosan követik egymást a fordulatos események.
2033-at írunk. Húsz évvel vagyunk egy atomkatasztrófa után, a megmaradt népesség az óriási, Moszkva alatt húzódó metróalagutakba kényszerül. A labirintusként föld alatt kanyargó alagútrendszer vastag falai védelmet nyújtanak a halálos sugárzással szemben, de a mutáns lények ellen már kevésbé, amelyek a földfelszínről törnek rájuk. A mindössze néhány ezer ember az életéért küzd: gyerekek, nők, férfiak egyaránt. Mindenkinek megvan a maga hierarchikus beosztása. A férfiak már gyerekkoruktól kezdve megtanulják a fegyvereket kezelni, hogy igazi (szörny)gyilkológépekké nemesedjenek. Az asszonyok gombákat tenyésztenek, sertéseket is fenntartanak. A metróhálózat ezentúl nem a metró zajától és a bemondóhölgy hangjától hangos, hanem immár a földalatti túlélés és a mutánsok elleni harcok színterévé vált. Az ember saját magának köszönhetően a tápláléklánc legaljára penderítette magát. A helyszín tehát Moszkva szellemvárossá alakult képe, nem derül ki, hogy a világ többi része is így fest-e, vagy sem.
A könyv hőse, Artyom, egy húszéves fiatalember, az ő szemszögéből látjuk a cselekményt. A fiúnak küldetése van, ami kicsit sem könnyű. Meg kell védenie az egész metróállomást az elpusztulástól. A regényben minden egyes állomás egy külön politikai pártnak tekinthető, hiszen újságlapok is jelennek meg külön filozófiai vonzattal. A metróállomásokat szatirikus életszemléletnek is vehetjük, hiszen az emberiség ilyen méretű katasztrófa után sem kapott észbe, kicsiben folytatja azt, amit nagyban elrontott. A túlélést és a régi világ visszaállítását vallási és filozófiai mítoszokkal próbálják rekonstruálni, s ezek adnak erőt az embereknek túlélni a mindennapokat. Főhősünk mellé mindig társul valaki, aki prezentálja saját gondolkodásmódját, Artyom személyisége így fejlődik.
A cselekmény nagyon jól felépített, Gluhovszkij sokszor hosszabb leírásokkal operál a főhős kalandozásaival kapcsolatban, ezzel is azt érzékeltetve, hogy órákig bolyong az állomások között. Két világ jelenik meg, s az azok közötti különbségek részletes leírásával is feltüntette az író, hogy tulajdonképpen milyen sivár a fenti világ, s mennyire átalakult a lenti. Az egészséges földi élet romlott, megkopott, nosztalgikus beültetése a föld alatt élő emberiség memóriájába az, amely egésszé teszi a könyvet, s nem egy enervált, száraz, prózai szöveget kapunk kézbe. A befejezés bravúros, Artyom – és egyben az olvasó is – akkor érti meg, hogy mi is a valódi küldetés...