A lélek vándorlása

Külvilág / Közélet (1954 katt) Norton
  2014.06.15.

A világon minden energiából áll, ami az emberekre is igaz. Az ember fizikai teste egy igen sűrű energia. Néhány misztikus tanítás szerint a fizikai test csak egy öltözék, vagy inkább egy jármű, amiben az örökkévaló élet megnyilvánulhat. Ez a test időnként szétbomlik, de a lélek a következő életében újabbat kap, mivel az ember legbelső, elpusztíthatatlan lényege Isten minőségét őrzi, ugyanis a Teremtő a saját lelkét lehelte bele a múlékony anyagi vázba. Ahhoz, hogy ugyanez a minőség a kevésbé sűrű energiavilágban, a szellemvilágban is megnyilvánulhasson, szüksége van egy másik járműre, amit lélekruhának hívnak. Ez már sokkal finomabb energiákból áll, mint a fizikai test, és az élettartalma is jóval hosszabb. A misztikusok olykor vitatkoznak rajta, hogy hány tízezer, vagy százezer évig tart egy ilyen jármű, de szerintem ez teljesen lényegtelen. Ennek a járműnek különböző rétegei léteznek, például asztrális test, mentális test, és a többi, de ezek a részek is múlandóak.

A lélekruha feladata, hogy a bennünk lévő örökkévalónak a sorstapasztalatait összegyűjtse és tárolja. Minél tapasztaltabb egy lélek, annál közelebb kerül az isteni minőségének a tudatosításához, ám addig rengeteg dolgon keresztül kell mennie. Mivel a lélek a dualitás világában szerzi meg a tapasztalatait, minden pozitív érzelmének meg kell élnie a negatív oldalát is. Nehéz lehet elképzelni azt, hogy valaki állandóan csak olyan életeket éljen le, ahol minden az ő akarata szerint történik, mert úgy az egész karmának nem lenne semmi értelme. Milyen ember válik egy olyasvalakiből, aki mindent megkap, amit csak akar? A gazdag szülők agyon kényeztetett gyermekeiről sokat lehetne mesélni, tisztelet a kivételnek.

A karmának nem az a célja, hogy mindig minden a te akaratod szerint történjen, ezért a földi sorsunk igen gyakran a szenvedés megélését jelenti. A testünknek időnként meg kell halnia, hogy aztán egy teljesen új életet kezdhessünk, ami már másfajta élményeket jelent. Új körülmények, környezet és neveltetés vár ránk. Talán egymás után keresztülhaladsz vagy tíz olyan életen, ahol minden sikerül neked, kivételes képességeid vannak, te vagy a király, egészségben, boldogságban létezel vagy száz évig, aztán jön egy gyors és fájdalommentes halál.

Ha hiszel a karmában, szerinted ez hányszor lehet így? Nevezheted-e magadat tapasztalt léleknek addig, amíg nem szenvedtél, amíg csak a szépet és a jót élted meg, vagy amíg nem tudod, hogy mi az a nélkülözés, a kudarc, a fájdalom és a csalódás?

Ha csak az úgynevezett jót ismered, addig nem fogod azt értékelni, és igazából nagyon keveset fogsz tudni az életről. Lehetsz akár egy országnak az uralkodója, akinek minden óhaját lesik, de akkor is csak gyerek maradsz. A lelked még gyermek, és fel kell, hogy nőjön. Ki tudja, hány negatív sorsot kell még átélned utána.

A karma a Föld nevű bolygón, az anyagi világban zajlik. Az anyagiasság lelki szinten egyfajta üzleteléshez hasonlítható, ami azt jelenti, hogy tartozol és követelsz.

Ha rosszat tettél, akkor egy következő életedben rossz dolog fog történni veled, ha jót, akkor jó, ám ahhoz, hogy megéld a végleteket, előbb bele kell merülnöd ebbe a játékba, és a lelkek a karmikus ciklusuk elején bizony bele is merülnek. A kíváncsiság hajtja őket, és eleinte többnyire a sikeres sorsokat tapasztalják meg.

Az emberek ekkor általában nagyzolóak, büszkék, önzők és gonoszak lesznek. Azt fogják hinni, hogy körülöttük forog az egész világ, és ez így van rendjén, mert ez is csak egy tapasztalat, egy szerepillúzió, ami sorsszerű és szükséges. A lélek ekkor azonosul a szerepével és adóságot halmoz fel. Aztán jön a másik oldal, a kudarc, a csalódás, a drámák megélése. A manapság oly divatos pozitív gondolkodás egy kőkeményen negatív karma átélésekor nem sokat ér. Álmodozhatsz a jóról, de az csak egy újabb szög lesz a szívedben, mert sosem éred el, amire vágyódsz.

Az adóságok törlesztésekor a lélek egyfajta tehetetlenségi pályán mozog. Addig, amíg a megfelelő mennyiségű pozitív és negatív tapasztalatot meg nem szerzi, még nem beszélhetünk szabad akaratról.

Ha nincs meg az a "kritikus tömeg", amíg el nem jut az illető odáig, hogy már tiszta szívből szabadulni akarjon a dualitás körforgásából, addig csupán kényszerpályán mozog. Még nem élt meg eleget, ezért tombolnak benne a vágyak és a kíváncsiság, melyek úgy vonzzák a különböző újraszületésekhez, akár a mágnes.

Aztán elérkezhet egy olyan pontra, ahol a "tartozik" és a "követel" oldal nagyjából kiegyenlítődik, és akkor valóban a kezébe veheti a sorsának az irányítását, de ez még önmagában kevés. Nem az a fontos, hogy mennyi jó vagy rossz dolgot tettél, hanem az, hogy mennyire kötődsz még ehhez a világhoz, ezekhez a szerepekhez. A bűn és a bűnhődés csak addig hat rád, amíg hiszel benne, jelentőséget tulajdonítasz neki, és belevarázsolod magadat ebbe a játékba.

Amíg vonzódik a lelked a különböző földi szerepeidhez, amíg nem élted ki őket, nem csömörlöttél meg tőlük, addig vissza fogsz térni a földi síkra, és újra játszod az élet nevű cirkuszt, ez ellen pedig nem lehet tenni semmit, mert végig kell járnod az utat. A lelked ilyenkor még az anyagi dolgokhoz vonzódik, tehát fontosnak fogod tartani a tartozik és a követel oldalt.

A lélekruhánk rengeteg élet tapasztalatát megőrzi, de ha emlékeznénk rájuk, akkor nem tudnánk újszerű élményeket szerezni a jelenlegi életünkben. Néha talán bevillan az elmédbe néhány ősrégi emlékfoszlány, de a bizonyosság megtapasztalása nem egy tömeges jelenség.

Másképp viszonyulnánk a karmikus játékhoz, ha valóban biztosak lennénk benne, hogy ez csupán játék, ezért önmagunknak kell odáig eljutnunk, hogy felismerjük ennek az igazát. Ha tudnád, hogy a mostani párod egy előző életedben a hóhérod volt, nem biztos, hogy ugyanúgy örülnél neki, amikor hazajön, így képtelen lennél egy újfajta szerepkört kiélni. Ha tudnád magadról, hogy az előző életedben egy tömeggyilkos voltál, akkor hogy lennél képes őszintén azt mondani egy akkori áldozatodnak (aki most mondjuk a gyermeked), hogy sohasem bántanád?

Nem csak egyfajta szerepet kell kiélnünk, hanem többet, és ha már megcsömörlöttünk az egésztől, akkor túljutottunk a karmikus ciklusunk felén, és már elkezdünk kifelé haladni belőle, vissza az Atyához.

Ha már nem akarod megváltani a világot, nem háborodsz fel a romlottságon, nem fűt a becsvágy, mert kiélted az egészet, akkor a lelked már visszafelé halad a pályán. Talán százszor követted el ugyanazt a hibát, de százegyedszer nem fogod, mert kikopott mögüle az érzés, ami addig hajtott. A misztikus mesterek szerint ez nem egy kiábrándultságot jelent, hanem egy elfogadást. Rájössz, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy van, és egy felsőbb szintről nézve nem létezik jó vagy rossz.

A gonosz ember csak a dolgát teszi, mint ahogy a jó is, és előbb-utóbb mindkét oldalt megélik, mert az "örökké" az nagyon hosszú idő, az isteni minőségünk pedig örök.

Ha megtanulsz mindent elfogadni, akkor egyre inkább a jelent éled át. Megtapasztalod a dolgokat olyanoknak amilyenek, és nem lázadsz ellenük. Teszed a dolgodat, anélkül, hogy állandóan mássá akarnál válni, vagy meg akarnál változtatni másokat. Egyre jobban a Teremtő házába, a jelen pillanatába kerülsz.

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 6 db)