Végzetes szövetség

Fantasy / Novellák (1429 katt) Zspider
  2010.10.01.

"Mióta csináljuk ezt, barátom? Hány esztendeje, áruld el nekem..."

Gardia nemes kastélya egy hegyoldalba épült. Nem csak gyönyörű, de remekül védett palota volt ez. A kastély falai ezreknek adtak otthon, és a védelmének köszönhetően a legnagyobb háborúk alatt is a béke területe volt. Hófehér falakon halványkék zászlók lobogtak, majd a szél irányával azok is megfordultak. A látóhatáron a nap ment le, s ezzel az eget vörösre festette. A narancssárga félkörben két alak formája jelent meg, akik a hegy felé tartottak.

"Mennyit vesztettünk már el? Barátokat, fivéreket, családot, és mit nyertünk?"

A két alakból az egyik hatalmas volt, és ében csuklyás köpeny takarta, ami vadul táncolt a szélben, a mellette lévőnek a kezében egy fém sétapálca volt, urak ruháját hordta, de fekete volt annak a színe, és társához hasonlóan csuklya takarta a fejét, és ezzel az arcát. Az őrség megpillantva őket, a várfalra hívott még pár embert.

"Mit nyertünk a csatározással? A birodalmam összeomlani készül,és a hozzád szövetségesek áskálódnak, mert nem hiszik, hogy egy barbár vezethetné őket!"

Az őrség megálljt parancsolt a két férfinak, de azok egy pillanatig sem lassítottak. Olyan határozottan léptek elő, hogy már csak húsz lépésre voltak a hatalmas vasalt fakaputól. Az íjászok megunták a várakozást, és páran felajzották az íjaikat, hogy nyilaik süvítve száguldjanak be pár lépésre az érkezőktől.

"Mi lenne, ha mindezt megváltoztatnánk? Vége a harcnak és az ármánykodásnak. Közösen együtt alkotnánk meg az új rendet?"

A hatalmas csuklyás előre lépett még egyet, és lerántotta magáról a köpenyét. Az a széllel együtt táncolva repült el a levegőben. A férfi bőre hússzerűen vörös és göröngyös volt. Izmait néhol szürke páncél takarta, ami olyan volt, mintha a bőre lenne. Úgy mozgott, mintha nem is lenne rajta fém. Fejét szinte teljesen takarta a sisak, de orra alatt már látszott az eltorzult bőre, ám a szemének nem volt rajta nyílás. A következő nyilak úgy koppantak le róla, mint a papírgalacsinok. Meg sem állt tőlük. A keze megérintette a vaskos kaput, ami könnyedén dőlt el az öklelésétől.

"Test és lélek. Ezek vagyunk mi. A te erőd és az én tudományom együtt új aranykort teremtene. Visszahoznánk elhunyt barátainkat, és megmentenénk még élő szeretteinket. Gondolj csak bele... hogy döntesz?"

A kapu agyonnyomott pár lassan menekülő harcost, miközben a kapu mögött már az egész sereg készen állt a csatára. Felfegyverkezve nézték a két alakot, miközben az íjászok a falról lőni kezdtek a sétapálcásra, aki kezét emelve kékesen átlátszó pajzsot teremtve, amiben a nyilak megakadtak. Majd intet a karjával, és a nyilak sebesen száguldottak vissza, végezve az íjászokkal.

"Láthatod, ez az egyetlen logikus döntés, vagy tényleg mindenkit el akarsz veszteni egy felesleges háborúban? Gondoltam, hogy nem. Add a kezed!"

Az íjászok élettelenül zuhantak le a várfalról, páran velőtrázó roppanással landoltak a sereg és a fémbe bújt barbár lény között. Hátul a varázsló férfi fekete bőrkesztyűjével végigsimította a díszes sétapálcáját, és lassan nézett fel a társára.

- Sereggel vagy sereg nélkül?

A vastól takart arcon megjelent egy széles mosoly, amitől meglátszódtak zöldesfekete szétrohadt fogainak sora.

- Sereggel - válaszolt, és erre a pálca pár ujjnyit az égbe emelkedett, majd erővel a földnek csapódott, de hála a mágiának megremegett tőle a föld. A fűtől gazdag rét földje felszakadt, és csontok emelkedtek ki belőle. Élettelen testek és azoknak maradékai kezdtek mozgolódni, és mind a várkapu felé indultak. A katonák egy része elindult hátra, de a kőlapokkal fedett út alól hasonló élőholtak serege kezdett kiemelkedni.

- Sereggel mindig viccesebb - mondta öblös hangján a vasba vert óriás.

"Látod? Együtt sokkal többre vagyunk képesek."

Előző oldal Zspider