Ezer szó / A thousand words

Külvilág / Mozijegy (1458 katt) Jimmy Cartwright
  2014.01.10.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/9 számában.

amerikai vígjáték, dráma (2012)
(12 év felett)


Ha a vígjáték szó mellé odateszi valaki, hogy Eddie Murphy, akkor szinte garantált a jó szórakozás. Számtalan kellemes filmben láthattuk már Murphy-t sziporkázni, kezdve a ma már klasszikusnak számító 48 órától (melyben Nick Nolte volt a társa) a Beverly Hills-i zsarun át az Üresfejűig. S ha a fenti filmnél azt írtam, hogy több, mint amit Stathamtől megszokhattunk, akkor ez bizony Eddie Ezer szó című filmjére is igaz.

Van ugyanis egy könyvkiadó, melynek egyik igen befolyásos ügynöke, Jack McCall bárkit bármire képes rábeszélni, s nem mellesleg be nem áll a szája. Egy alkalommal azonban nagy fába vágja a fejszéjét. A világhíres guru, Dr. Sinja könyvet írt, ám számára egyáltalán nem mindegy, ki adja azt ki. Jack kijelenti, hogy márpedig ő képes Dr. Sinjával kiadói szerződést kötni. Meg is látogatja, s a sétával egybekötött beszélgetésük során Jack megérint egy fát, amely megsebzi. A történet pedig innentől kezdve válik érdekessé, mi több, ettől kezdve csöpögtetik a kicsi gondolatmorzsákat. Jack ugyanis különleges kapcsolatba kerül a fával, ugyanis minden egyes kimondott szavának hatására az lehullajt egy levelet. Dr. Sinja kijelenti, hogy amennyiben a fa minden egyes levele lehullik, a fa meghal, akárcsak Jack...

Talán nem ez Eddie Murphy legjobb filmje (ráadásul valami oknál fogva négy évig hevert a fiókban, mire kihozták), de egy nézhető, mondanivalóval is rendelkező, kellemes szórakozást és kikapcsolódást nyújtó másfél órát lehet előtte eltölteni.

Előző oldal Jimmy Cartwright