A gödör alján
A gödör alján feküdtem. Az élet meddő peremén.
Üresen feküdtem a hideg, szikkadt, sötét veremben. Nem volt fogalmam semmiről és senkiről, csak dübörgött a szívem, de szellemem tüze elenyészett. Erőszakosan kitépte lelkesedésem a fakó valóság.
Ott feküdtem a komor mélyben érdektelen, megfosztva az élni akarástól, ily ifjún. Mert nem láttam már a jövőben tündöklő reményt, csak az apró, szaladó jelent a gödör fenekén.
Kimászni nem tudok, omlik a piszkos lyuk fala.
S hogy problémáimat űzni vágyom, eltusolni, hogy megrekedtem, agyamat méreggel bódítom.
Leszálltam már a sírba, hantoljatok el!
De tudnotok kell, nem én másztam a gödörbe, ti löktettek bele. Mind, kik elfogadjátok a rosszat jónak és emberéletekkel játszotok.
