Invaders Must Die

Külvilág / Zenebona (862 katt) Jimmy Cartwright
  2010.09.25.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2009/8 számában.

A fenti címmel jelent meg 2009. február 23-án, Európában a The Prodigy legújabb, szám szerint ötödik stúdióalbuma. A 2004-es Always Outnumbered, Never Outgunned óta ez az első lemez, amelyen érezhető a banda mindhárom tagjának egyénisége. Meghallgatva kellemes meglepetésben lehet részünk, hiszen saját bevallásuk szerint is visszanyúltak a "régi iskolához", a "gyökerekhez", ám az album hordoz magában sok újat is.

Mindig gondban vagyok, ha zenéről, zenei anyagról kell írni, hiszen általában éppen azért születik meg a muzsika, mert a szavak kevésnek bizonyulnak. A The Prodigy munkássága sem a szövegéről híres - kevés kivételtől eltekintve -, sokkal inkább a szöveget hordozó zene az (egyesek szerint elektronikus zaj), amiben a banda erőssége megmutatkozik, így most sincs könnyű dolgom.

A The Prodigy az elektronikus rockzene nagy úttörője, számomra egyedüli, valódi képviselője. Bennük találtam meg azt a zenei összhangot és kifejezésmódot, amellyel a kilencvenes évek eleje óta a világra tekintek. 2002 óta ugyan kissé megváltozott a csapat stílusa, ám az Invaders Must Die visszaidézi az ős-Prodigy zenei világát.

Az új albumon megtartották azt a régi szokásukat, hogy vendégzenészeket is felkértek az elkészítéshez. Így került most a képbe Dave Grohl (Foo Fighter, Nirvana) dobos, aki [/ig"Run with the Wolves"-ban jeleskedett, valamint James Rushent (Does It Offend You, Yeah?), aki az "Omen"-ben és a címadó számban is közreműködött. A mindig éles nyelvű kritikusok is elismerően nyilatkoztak az Invaders Must Die-ról, amely a németországi és ausztráliai zenei listákon az első 5 között, Norvégiában és több más európai országban az első 10 között szerepelt.

Mitől ilyen jó ez az album a fentieken kívül? Szemezgessünk kicsit a rajta lévő számokból.

A címadó dal már rögtön az első taktusoknál egyértelművé teszi, mit is hallgatunk. Ám ha valakinek mégsem lenne egyértelmű, a csapat be is mutatkozik "We are The Prodigy". Felcsendül itt a korábbi albumokról jól ismert, torzított gitár, a "jungle" érzést közvetítő szintihang és néhány helyen a dob ritmusa is kifejezetten ismerősen cseng.

Az "Omen" ehhez szorosan igazodva régi, ám mégis új dallamokkal, régi hangzásvilággal kápráztatja el a hallgatóságot, kicsit visszaröpítve őt a cyberpunktól átitatott időkbe, melyet nyakon öntöttek némi gótikával.

A harmadik szám, a "Thunder" olybá tűnik, mintha Bob Marleyt kérték volna fel közreműködőnek, ám valójában egy etiópiai békedalt dolgoztak fel. Ettől függetlenül (vagy talán éppen ezért) ez is érdekesen kellemesre sikerült.

A sorból kissé kilógó "Colors" után következő "Take Me To The Hospital" egy vérbeli The Prodigy nóta. Eléggé hajaz a régi "Charlie" illetve az "Everybody In The Place" dalokra, meg sok más korai "zsengére". Azt hiszem, ebben a számban minden benne van, ami a The Prodigy-t azzá teszi, ami. Érdemes megnézni a hozzá készült videoklipet is a zenekar oldalán, hiszen Flinty igazán elemében érzi magát.

A "Warrior's Dance" inkább mix vagy feldolgozás, mint eredeti Prodigy, viszont kellemesen ritmusos, pergős, valódi táncolható elektronikus zene. A kölcsönzött női hangminták megfelelően lágyítanak a hangzáson ahhoz, hogy a DJ-k felvegyék a repertoárukba.

Ezt viszont egy igen kemény, nyomulós szám követi. A "Run With The Wolves" nagyon erőteljes zenei adrenalinlöket. Kedve támad az embernek olyan dolgokat tenni, amelyekre fizikailag valójában képtelen. Végigrohanni a városon, átugrálva padokat, bokrokat, kisebb akadályokat, szélsebesen fel- vagy épp leugrálni lépcsőkön, épületeken. Veszélyes egy darab!

Nem kevésbé a "World's On Fire", amely megint csak energikus, még a beiktatott szolidabb részekkel is. Dübörgő dob, múltba visszakacsintó effektek és némi szöveg jellemzi leginkább.

Az albumot záró "Stand Up" kissé Fatboy Slim-es hangulatú lett, s ha csak úgy külön hallgatná az ember, anélkül, hogy az előtte lévő számokat ismerné, bizony hajlamos lenne ez utóbbi brit úriembernek tulajdonítani azt. Ám a teljes album ismeretében kellemes lezárása az anyagnak.

Mindent összevetve egy igazán jó albumot sikerült kihoznia év elején a bandának, amely kellemesen megmelengeti az igazi rajongók szívét. Remélem a továbbiakban ezt a vonalat viszik tovább, s még jó néhány ehhez hasonlóan kitűnő albumot hoznak még tető alá.

Track lista - Standard edition
Invaders Must Die - 4:55
Omen - 3:36
Thunder - 4:08
Colours - 3:27
Take Me To The Hospital - 3:39
Warrior's Dance - 5:12
Run With The Wolves - 4:24
Omen Reprise - 2:14
World's On Fire - 4:50
Piranha - 4:05
Stand Up - 5:30

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 2 db)