Linktár

A Kultúra monológja

Ember szellemének tükrében
megpillantom ősi magam,
Lélek szövetébe fűz régen,
mitől lettem halhatatlan;
olykor a megfogható részem
ledobja az idő-szurdok,
ám letűnten morajló népem
emléke csak engem suttog.
Ellenpárom az őstermészet,
de sohasem ellenségem,
ami Forráscseppet felém vet,
az az örök békességem.
Fénylő értelem-szőtte ruhám
sohasem elavult gúnya,
s légi pillérem döntése után
is csak maradok: kultúra.