Piszkos hős meg a többiek

A jövő útjai / Novellák (1346 katt) Chiron Lark
  2013.06.30.

Kietlen, sivár vidék, száraz bokrok, kórók. Középen időtől cserzett kisváros. Poros utcái kihaltak, néha átgurul egy-egy magányos ördögszekér. Ott állsz te is. Sarkantyús csizmádon megcsillan a napfény, barnafoltos, kopott farmereden ernyedten lóg a bőr pisztolytáska. Kétes illatú és tisztaságú ingeden tehénszőrös mellény feszül, borostás arcodról lerí a komolyság. Por korcog a fogad alatt, a nyakadban lógó, kockás kendőről megfeledkeztél, vagy mégsem. Hős vagy és nem útonálló, nem rejtőzöl holmi ruha mögé.

A távolból ismerős szájharmonika szól. Széles karimájú kalapod alatt szúrós tekintet, így kell az ellenfél szemébe nézni. Enyhén pottyantós beállás. Ujjaid rideg coltodra fonódnak, lélegzeted visszafojtva figyelsz, majd hirtelen kirántod, jobban mondva, rántanád, ha nem akadna be. A fegyver a pisztolytáskában elsül, szerencsédre csupán lábad mellett keletkezik kisebbfajta kráter. Gyorsan körülnézel, senki sem látta az iménti kínos jelenetedet, kivéve a koporsókészítőt. Újabb baklövés, s máris holtan esik össze, mintha nem tudnád, a koporsókészítő a hős legjobb barátja. De kilenc élete van. Amott nyílik a fedél, sértetlenül előmászik.

Szigorúan végigpásztázod a környéket. Elől az aranyásók sátorrengetege, utána kihaltnak tűnő házak, a bolt, jobbra a hentes és a bank, balra pedig kurta kocsma. Higanymozgással a fakorláthoz vezetsz, matrózcsomóval hozzákötözöl, persze az abrak elmarad. Nagy elánnal berúgod a lengőajtót, mely visszafelé ugyanazzal a lendülettel orrba kormányoz.

Na, még egyszer, hogy hatásos légy. Nagy elánnal berontasz a nyikorgó ajtón, kezeddel kitámasztod, és elengeded. Bent alkoholgőzös homály fogad. Jöttödre senki sem figyel fel, ezért hangosan hümmögsz egy sort, mindhiába. Hevenyészett módon összetákolt asztalokon dől a lé, folyik a szerencsejáték. Odébb mélabús zongora ont magából egy rég elfeledett dalt.

A pult felé veszed az irányt, ám ezúttal ellenállásba ütközöl. Szemed hosszasan a dús kebleken legelteted. Megcsörgeted röggel teli zacskód, s örömmel követed a csillogó tekintetet, mely kéjesen lefelé vándorol. Hirtelen kezet csókolsz a nőnek. Becsületességedhez nem férhet kétség. Kihasználni egy ártatlan hölgyet, nem hozzád illő cselekedet. Az örömlány durcásan elvonul.

Whiskeyt rendelsz. Fogaddal kitéped a dugót, fejbe köpöd vele a mögötted bunyózó pókerjátékost, és azonnal lehajtod az alig ötödéig teli üveg tartalmát, ám az ital tüzesebb, mint gondoltad, fejed vörösre változik. Nehezen legyűröd az égő érzést, csendesen köhintesz egyet, s rendeled a következőt.

Az öreg csapos, mint helyi lélekbúvár fürkészi arcod, közben koszos rongyával fáradhatatlanul törölgeti el huszonkettedjére is ugyanazt a három poharat, tisztaságmániájától a pult sem menekül.

Melletted a kisváros agyonhajszolt sheriffje iszogat unalmában.

– Ebben a porfészekben nem történik semmi! – dohog.
Kivágódik az ajtó, szőke, gyerekképű férfi lép be és a mennyezetbe lő.
– Kivéve, ha eljön Joe Black – mondja a sheriff.
– Ki ez a Joe Black? – hajolsz közelebb a rend őréhez.
– A báró orgyilkosa, maga a Halál – válaszol.
Nagyot nyelsz, sápadtságodat leplezendő lehajtasz még egy whiskeyt. Válladra váratlanul meleg kéz nehezedik.
– A halál mindenkiért eljön, Fiam!
Megfordulsz, az Atya rojtosra gyűrt imakönyvét szorongatja.
– Aljas rabló – folytatja remegő hangon a pap –, utóbb erejük teljében lévő emberekre vadászik. Helyedben zacskódat a gatyádba rejteném, még a végén nyoma vész – néz le coltod felé elkerekedett szemmel.

Visszafordulsz a pulthoz, fegyveredet előveszed, közben Joe Black leül, ő is előveszi, széles, hibátlan fogsorával rád vigyorog. Te is eképp teszel, miután kiderül, tiéd a nagyobb. Joe elkomorul, egy pohár tejet kér, majd nyomtalanul távozik.

– Bátor vagy, Kölyök! – szól elismerően a sheriff. – Szembeszálltál az ördöggel, és megmentetted a várost a pusztulástól. Mától fogva te vagy a helyettesem.

A sheriff kitűzőjét bőröddel együtt melledre tűzi. Fogaid közt szűrt piszkos megjegyzéseidet megtiszteltetésnek veszi, máris szépen ragyog nyálával fényezett szerencsecsillagod. Üdvrivalgás, vállveregetés és lövöldözés közepette megpillantod a szomorú tanárnőt. Szigorúan feltűzött kontya, egyszerű ruhája, pálcája rossz emlékeket ébreszt. Nemes lelked azt kívánja, mostantól boldoggá kell tenned minden nőt. Talán az asztal alatt lévő doboz tartalma felvidítja a sarokban ülőt.

– Egy rúd dinamit, ajándék magányos hölgyeknek – tartod oda bárgyú mosollyal, mint virágot.

Kínomban nyerítek. Udvarlási szokásaid megérnek egy misét. Harang kondul, és álmaid asszonya bánatodra a sistergő kinccsel elsiet.

Hangos muzsikaszó tölti be a kocsmát. Barna, önjelölt díva, bordó, mélydekoltált ruhában, fekete neccharisnyás combját mutogatja, néha alsóneműje is kivillan. Szád sarkából nyál serken, elaléltan a zongoristához nyúlsz, és…

Már megint a rossz gombot nyomtad meg! A ronda szavakat kisípoltam, mesterséges intelligenciám tiltja a káromkodást.

Hirtelen házak között lapulva, fekete szerelésben találod magad. Halkan az órádba suttogsz.

– Ide tudsz jönni?
– Máris indulok – mondom öblös hangomon, rögvest tovagördülök.

Hosszú másodpercek után rájössz, valami nagyon nem stimmel. Talán végre értelmesen cselekszel. Reménykedem. Reménykedem? Megrémít ez az emberi tulajdonság. De kiszámítható vagy.

Program újratöltése folyamatban…

Kietlen, sivár vidék, száraz bokrok, kórók. Középen időtől cserzett kisváros. Poros utcái kihaltak, néha átgurul egy–egy magányos ördögszekér. Ott állsz te is…

Előző oldal Chiron Lark
Vélemények a műről (eddig 5 db)