Linktár

Sötét mosoly

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2010/11 számában.

Életem első novellája. Készült 2003-ban, csak pár fogalmazási bakit javítottam.

Az egész tegnap kezdődött, az "Ezüst" nevű diszkóba mentem pár barátommal és a barátnőmmel, bár a club nem volt egy nagy szám, de úgyis csak poén kedvéért mentünk. Egy órával és tíz kólával később csak Alex és én maradtunk. Alex gyönyörű volt, vörös póló, ami tökéletesen simult a testéhez, szűk farmer, az a "mindent a szemnek" típus, vállig érő fekete haj, mélykék szemek, amit egy kis sminkkel kiemel. A vonásai vékonyak és kecsesek, valódi vadóc. Elkalandoztam? Bocs.

Ilyen vagyok, de úgy látszott nem csak engem varázsoltak el. Alex szépségét ugyanis egy srác úgy nézte, mintha eddig nőt sose látott volna. Én el akartam hajtani, de Alex nem engedte, mellette akaratlanul romantikus lettem, nem akartam kajaknak látszani, nah, mindegy, a lényeg, hogy félóra csókolózás és egyéb után Alex elment "összeszedni" magát a wc-re.

Gondoltam, addig felmérem a "kukkolót": fekete póló, farmer, hosszú kabát, te jó ég! Ez a gyerek azt hitte, hogy a Mátrix létezik! Legalábbis nekem ez jutott róla eszembe. Jó, jó tudom, hogy az arca a lényeg, vékony, a szemek besüllyedtek, szőr sehol, a haja rövid tüskés és kék! Kinek van még ilyen ciki haja? Már bocs.

Aztán észrevett, a tekintetünk találkozott az arcán megjelent valami mosoly, valami gonosz mosoly vagy mi, tudod olyan sötét mosoly. Aztán Alex megfogta a vállam, és azt mondta menjünk. Amikor felvettem a kabátom újra oda néztem, de a srác már nem volt ott.

Hazakísértem Alexet, kéz a kézben, ahogy azt kell. Én busszal akartam menni, de ő erősködött, hogy a teliholdas éjszaka olyan "romantikus", ettől a szótól ellágyultam, különben is tudtam, hogy ha nem egyezem, bele az egész randi tönkremegy, és így legalább később kell elengednem őt. Említettem már, hogy milyen romantikus leszek mellette? Na, mindegy.

Megérkeztünk, megcsókolt, majd lassan felsétált a kapuba, én meg örömtáncot jártam. Ő pedig nézte, végignézte, amíg el nem tűntem a látóhatáron, egy apró mosoly mindig megjelent az arcomon. Jó, jó tudom a lényegre!

Ahogy sétáltam a villamoshoz magamba morogtam, hogy a srácok megint engem fognak szívatni, hogy még mindig csak itt tartok a csajjal, bezzeg ők már… Ekkor morgást hallottam, egy nagy kutya volt, akkora, mint egy farkas, akaratlanul elkezdtem futni. Futottál már az életedért? Hallod a szíved dobogását, fel sem fogod a körülötted lévő világot, iszonyú érzés, nem kívánom senkinek.

Tudtam már, csak egy sarok és itt a villamos és megmenekültem! Az agyam azonnal bekapcsolt és elkezdtem gondolkodni: mi van, ha nincs ott senki, akkor, mi ha lesz? Mit kell tenni, ha egy kutya kerget? 1. Ne fuss! 2. Ne nézz a szemébe! 3. Ne lássa, hogy félsz tőle! Na, ezt már baszhattam.

De láss csodát, ott volt egy villamos, még soha nem örültem ennyire ennek a tragacsnak, aztán hallottam az ajtót zárósípot, még épp hogy beugrottam az ajtón akaratlanul, leestem egy székre, és csak lihegtem.

Lassan a lihegést felváltotta a gondolatok áradata, tényleg akkora volt az a kutya? Tényleg olyan simán lefutottam? Lehet, hogy csak játszott velem? Bár amikor felugrottam, nem láttam senkit, mégis amikor újra felnéztem és megláttam azt a srácot a klubból, elindult felém és újra láttam azt a gonoszságot, azt a sötét mosolyt!

- Innen ismerem a sztorit, a sofőr talált meg összeverve és széttépve - mondja a rendőr közönnyel, pedig mikor meglátott, majdnem szívrohamot kapott. - És ez az utolsó emléked?
- Igen. Ez benne az érdekes - válaszolom nyugodtan, pedig az említésétől is feláll a szőr a hátamon, de nem akarok gyengének tűnni.
- Azt hogy érted, hogy "érdekes"? - kérdi meghökkenve.

Én a Holdra nézek, és veszek egy mély levegőt. Válaszolok:

- Emlékszem a sofőr "ne halj meg kölyök!" ordítására. Anyámra, ahogy a mai fiatalságot szidja, a dokira, ahogy nyugtatja. Alexre, ahogy sír az ágyamnál, a haverokra, amikor megígérik neki, hogy megtalálják a csávót és bosszút állnak, de egy rohadt képet sem látok a fejemben a verésről!

Eközben a sok emléktől elkezdek könnyezni, úgy teszek, mintha észre se venném. A rendőr kedvesen megkérdi, hogy folytassuk később?

- Nem, később sem lesz szebb emlék, folytassuk.
- Akkor behívom a grafikust, ha akarod.

Én csak bólintok és újra a Holdra nézek. Alexet látom amint rám mosolyog, hallom, hogy nyílik az ajtó, nem nézek oda. Furcsa, de most nem érdekel, hogy ki az. Csak Alex szemeit látom magam előtt és végre megértem. Élek! Ez egy kész csoda, élek! Zajt hallok az ajtó felől, mintha valaki bezárná, méghozzá a grafikus!

- Mi folyik itt? - kérdem a rendőrt, de nem válaszol. A grafikus, hisz be sem mutatkozott! Nincs is kint a névkártyája! A grafikus... a grafikusnak kék haja van.

Újra az a sötét mosoly…