A didergő leány
Kiolvadt a szeme tüze,
Szemében kín és félelem.
Nem érzi már a meleget,
Fagyos minden tekintete.
Fázik két gyöngye keze,
Nem érez többé semmi meleget.
Jég hideg tengerbe veszett,
Lelke is így tesz – megdermedt.
Hatalom, éhség nem éri,
Szeretetre vágyás – mi őt élti.
De szeretetet sose kap,
Így nincs, mire vágyakozhat.
A didergő leány!
Egyedül ül, kábán.
Fagyos a látvány.
Kialudt a gyertyaláng!
A didergő leány!
Többé nem örül, csak ármány.
Sok kívánság,
Mire nem vágyhat a lány!
Kiolvadt a szeme tüze,
Szemében kín és félelem.
Nem érzi már a meleget,
Fagyos minden tekintete.
Fekszik a kandalló mellett,
De mégsem olvad – teste dermedt.
Szívéből jönnek a jég erek,
„Semmi nem melegíti fel testedet!”
Érzi – nincs már soká,
Ezért szemét lehunyná.
A szíve és tüdeje is fagyos már,
Mi az, mi e lányt ki olvasztaná?
A didergő leány!
Egyedül ül, kábán.
Fagyos a látvány.
Kialudt a gyertyaláng!
A didergő leány!
Többé nem örül, csak ármány.
Sok kívánság,
Mire nem vágyhat a lány!
