Galamb Béla találkozása

Szépirodalom / Abszurd (1387 katt) Ebenezer
  2013.03.13.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/3 számában.

Galamb Béla VIII. kerületi lakos február 29-én reggel belépett öt négyzetméteres bérházi fürdőszobájába, és álmos szemeivel megpillantotta saját magát, amint alsógatyában borotválkozott. Nem, nem a tenyérnyi tükörben vette észre magát, Galamb Béla egyébként sem szokta észrevenni magát, igaz, mások sem őt, hanem hús-vér életnagyságban állt ott a kövezett csempén, az ajtónak háttal és borotválkozott. Még dudorászott is, de ezt megdöbbenésében nem tudta tisztán megfigyelni.

Galamb Béla 2, vagy 1, ez nézőpont és kellő filozófiai ellazultság kérdése, borotvahabos képpel felé fordult és röviden rászólt:

- Csukd be az ajtót, apukám, mert baromi cúg jön be az előszobából! És a szádat is csukd be, mer’ abból meg baromi büdös jön! – tette hozzá, hogy mondandóját személyre szabja.
- Na de kérem, – nyögte ki Galamb Béla 1 – maga mégis mit csinál a fürdőszobámban?

Galamb Béla 2 ezt a kérdést meglehetősen ostobának találta, hiszen egy vak számára is nyilvánvaló lehetett, mivel is foglalatoskodik éppen, feltéve, ha az a vak egyén elég kifinomult hallással bír, hogy felismerje a borotvapenge sercegését a borostás arcon, és orra elég érzékeny ahhoz, hogy megérezze a borotvahab kellemes illatát. Mindezt végiggondolva Galamb Béla 2 úgy gondolta, elmondja a frankót:

- Nézz meg jól, apukám, példát statuálok neked a téridő kontinuum spontán és temporális diszfunkciójáról.
- Hogy mi van? – értetlenkedett Galamb 1, de valahol az alsógatyája mélyén érezte, hogy úgysem fogja megérteni ezt az egészet.

Galamb 2 kezében megállt a penge, és a férfi a tükörbe pillantva visszanézett a nehéz felfogásúnak tűnő hasonmására.

- Borotválkozom – sóhajtotta feladóan.
- De hogy kerül ide? Ez az én lakásom.
- És az enyém is.
- Azt nem hiszem. Legalábbis tegnap este kilenckor még biztos nem volt itt – magyarázta szelíden Galamb Béla 1.
- Most sem tetszik itt lennem, de momentán nem tehetünk mást, apukám.
- És mégis meddig fog itt lenni?
- Egy perc, egy óra, egy nap… ki tudja – rántotta meg a vállát a borotválkozó Galamb, de azonnal rájött, hogy ez hiba volt, mert a váratlan mozdulattal meg is vágta magát.
- Banyek, ennek nyoma marad – morogta a tükörképébe. – Van valami sebre való dolgod, apukám?
- Hintőpor, esetleg – fintorgott az ép arcú Galamb, mert neki nem fájt ez a mozdulat.
A vágottképű gyorsan befejezte a műveletet és lemosta arcát.
- Most, hogy végzett, bejöhetnék én is? Nekem ugyanis 7 órára a gyárban kellene lennem – kezdte bátortalanul Galamb 1 –, és kellene a borotva.
- Megáll az eszem – horkant fel Galamb 2 –, az ember nyugodtan borotválkozik, majd rátörik az ajtót kopogás nélkül, és akkor még a borotváját is elkommunizálnák! Bődület!
Galamb, az éparcú, viszketni kezdett az alsógatyája mélyén.
- Már megbocsásson, de ez az én lakásom, és maga tolakodott be ide és használja az én borotvámat.
- Ez az én lakásom – szögezte le a sebhelyesarcú.
- Nem.
- De.
- Nem.
- De.
- De nem.

Galamb Béla 2 szava fennakadt, reggelente nem volt felkészülve ilyen mélyenszántó logikai eszmecserékre. Ami azt illeti, egyébként sem volt kedve eszmét cserélni, mert azt hallotta, fájdalmas, különösen, ha nem hozzáértő agysebész végzi.

- Tök fölső – vágta rá pár pillanat múlva.

Most Galamb Béla 1-en volt a meglepődés sora, ugyanis nem tudta hova tenni a választ. Legszívesebben a kamrába tette volna, mert minden hasztalan dolgot oda tesz, de valami azt súgta neki, a „tök fölső”-t nem fogja tudni odatenni.

- Tök ász – mondta szinte gépiesen, mert civilben megrögzött zsugás volt, a Kis Pista nevű harmadosztályú vendéglátó-ipari egység ultikirálya.

- Te ultizol, apukám?
- Majd minden nap – biccentett Első Béla (nem, nem a király).

A két Galamb mélyen a gondolataiba merült. Egymást fürkészték és látszott, hogy valamin nagyon törik a fejüket. Szerencsére előbb eszükbe jutott a megoldás, mintsem nyolc napon túl gyógyuló fejsérülést szenvedtek volna.

- Mi lenne, ha hoznál egy paklit? – kezdte Galamb 2, a vágottarcú.
- És eldöntenénk, kié a lakás – fejezte be a simaképű.
- Látom, kened, apukám.
- Értem én a dörgést.

Negyed óra múlva a kicsiny és már meglehetősen izzadságszagú fürdőszoba a Föld legnagyobb ulticsatájának színterévé vált. De az is lehet, hogy az univerzumé, hacsak a földönkívüliek nem játsszák ezt a játékot valahol. Röppentek a lapok, a két Galamb emberére akadt, amely hasonlatban az a jó, hogy visszafelé nem igaz, mert, hogy hangzana az, hogy a két ember galambjára akadt?
- Kontra – mondta be Galamb, a sebhelyes.
- Rekontra – replikázott a simaképű.
- Szubkontra.
- Mordkontra.
- Hirsckontra.
- Fedák Sári!
- Kerekes bicikli!
- Lámpabúra! – kurjantott Galamb 1.
- Olyan nincs is! – tromfolt Galamb 2.
- De van. Most esik a fejedre.
- Banyek… - de a mondatot már nem tudta befejezni, mert a súlyos üvegtest fejbe verte. Galamb Béla 2 elnyúlt a földön és többé nem moccant. Az élő Galamb odahajolt, és óvatosan megnézte a szerteszóródott kártyalapokat.
- Pancser – motyogta.
- Mi történt, Béla? – hangzott egy álmos női hang valahonnan a szoba belsejéből. – Megütötted magad?
- Nem én – szólt ki Galamb, miközben a felnyalábolta a másik testet és a lichthofablakba gyömöszölte.
- Előbb ki kellett volna szállni, Galamb úr – mondta és kilökte a halott Galambot.
- Biztos jól vagy? – tudakolta a neje, aki közben megérkezett a fürdőszobához.
- Soha jobban…, anyukám – szólt Galamb és borotválkozni kezdett, miközben azon töprengett, hogy mi az a temporális diszfunkció, mert az alsógatyája mélyén sejtette, hogy ez valami nagyon komoly dolog lehet.

Előző oldal Ebenezer
Vélemények a műről (eddig 4 db)