Az utolsó emlék

A jövő útjai / Novellák (1218 katt) Ebenezer
  2013.01.01.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/1 számában.

Tor űrhajója bolygókörüli pályára állt. A kamerák azonnal ontani kezdték a képeket a felszínről. Harminc keringés után Tor parancsot adott a számítógépnek a leszállópálya kiszámítására és egyúttal a robotpilótának adta át a manőverezést. Becsatolta az övét, kényelmesen hátradőlt és összefoglalta feladatát.

A csillagközi bányajáratok már évtizedek óta jártak erre a területre, úgyhogy irányításukat számítógépek végezték. Időnként előfordult, hogy egy-egy szállítóhajó meghibásodott az út során, ilyenkor a számítógép az első útba eső bolygóra vezette és leszállította. Tor munkája abból állt, hogy felkutassa a teherhajókat, megjavítsa őket és a számítógépek segítségével ismét útjukra bocsássa. Most is ezt a feladatot kellett végrehajtania.

A rázkódásból érezte, hogy a bolygónak légköre van, bár a műszerek igen ritkának jelezték. Felhők hiányában tisztán megfigyelhette az alant elsuhanó kopár tájat, ami jórészt homokból és kövekből állt. Csodálkozva fedezett fel néhány folyómederre emlékeztető rianást és gigantikus méretű völgyet. Hatalmas kialudt vulkánokat is látott, a legmagasabb elérte a 23 kilométert. Az északi és déli csúcsokon fehéres elszíneződést tapasztalt, amely a mérések szerint fagyott szén-dioxidból és vízből állt. Legmeglepőbb azonban a bolygó tökéletesen vörös színe volt. Tor nem látott még ehhez hasonlót, pedig sok planétán megfordult már.

Eddig jutott töprengéseiben, amikor elérte a felszín feletti ötezer méteres magasságot. A sebességet 2000 km/órára csökkentette és visszavette az irányítást. Bekapcsolta a jelvevőt és a teherhajó keresésébe kezdett. A monitoron feltűnt a két jármű pozíciója és halványan egy harmadik is, de ezt Tor valamilyen visszaverődésnek gondolta. Valahol lent a vörös homokban megpillantotta a teherszállító körvonalait. A két képernyőjel összeforrt, de az a harmadik jel is stabilan tartotta helyzetét.

- Első dolgom lesz, hogy megnézetem ezt az átkozott masinát - határozta el a radarra pillantva.

Néhány kör után óvatosan letette az űrhajót néhány száz méterre a másiktól. Amíg a felkavart por eloszlott, elvégezte a légkör analízisét. 95% szén-dioxid volt, a nyomás a századrésze sem volt a megszokottnak. A hőmérséklet –15 C fok és élénk nyugati szél fújt. Kicsatolta az övét és az űrhajó hátsó részébe ment a ruhájáért. Miután végzett, magához vette a szerszámait és belépett a zsilipkamrába. Néhány pillanat múlva lassan lesétált a rámpán és a bolygó felszínére lépett.

- Jó, hogy van ez a ruha. Utálom a szelet - dörmögte magának.

A járás nem okozott különösebb erőfeszítést, lévén a kisebb gravitáció. Tíz perc elteltével már a másik űrhajó alatt állt. A hordozható terminál segítségével utasította a fedélzeti számítógépet az ajtó kinyitására és a létra leengedésére. Felkapaszkodott, majd célba vette az irányító központ helyiségét. A szállító öreg masina volt, Tor jól ismerte a berendezését.

Végigugrált a folyosókon és hanyagul félretolta a vezérlő ajtaját. Odabent minden a megszokottnak látszott: a kijelzőkön betűk és számok váltakoztak. Tor gyakorlott mozdulattal bepréselte magát a székbe és hozzákezdett a fedélzeti számítógép kikérdezéséhez. Pár perc múlva felemelkedett és a hajtóművek felé indult. A hiba kijavítása talán két órát tartott, ezután visszatért a vezérlőbe és ellenőrizte a működőképességüket. Miután mindent rendben lévőnek talált, felvette a kapcsolatot a járatvezérlő számítógéppel. Néhány kontrolkód után újabb monitorok világosodtak ki, jelezve, hogy megtörtént a vezérlésátadás. Tor még egyszer körbepillantott, majd elhagyta a teherhajó fedélzetét. Egyetlen feladata volt még, a saját járművére visszatérve kiadni a felszállási parancsot.

Mikor az ajtó becsukódott mögötte és újra a vörös homokon állt, jobban szétnézett. Mivel a felkavart por addigra teljesen leült, fantasztikus látványban lett része. A legcsodálatosabb az égbolt rózsaszínűsége volt.

Már épp menni készült, mikor megpillantotta azt a furcsa tárgyat a távolban. Fehéres színével eléggé kiugrott a vörös háttérből. Ilyen messziről nem tudta eldönteni, mi lehet az. A mellkasára erősített panelen megnyomott egy gombot, mire a sisakja belsejében lévő távcső a szeme elé ereszkedett. Az automatikus beállító-rendszer azonnal éles képet varázsolt elé. Tor szinte felkiáltott meglepetésében. A bolygó homokjában egy mesterséges szerkezet pihent.

- A radarjel! - villant agyába a gondolat.

Némi tanácstalanság után úgy döntött, közelebbről is megvizsgálja a különös objektumot. Miközben a tárgy felé baktatott, utasította a fedélzeti számítógépet egy analízis elvégzésére. Mire a gép elkészült az eredménnyel, Tor már szabad szemmel is kivette a szerkezetet. A monitoron csak némi radioaktivitásnak volt jele, ezen kívül csekély folyékony hajtóanyagnak.

Maga az objektum egy három lábon álló, szabálytalan alakú test volt. Körülbelül másfél méter magas lehetett, tetején egy kerek, homorú tárggyal. A szerkezetből két hosszú kar nyúlt ki, az egyik felfelé, a másik lefelé. Tor közelebb gyalogolt, de az objektum nem reagált rá. A számítógép sem jelzett semmilyen reakciót. Ekkor már apróbb részleteket is felfedezett a tárgyon. A tetején két nagy és két kisebb henger alakú kiemelkedés látszott, baloldalt alul pedig egy gömb formájú tartály. Azt is észrevette, hogy a felső korong közepéből egy rövid kar nyúlik ki. Eközben a számítógép megüzente, hogy a test alumíniumötvözet, súlya 600 kilogramm lehet és nincs élőlény a belsejében. Ez utóbbi közlés kissé megnyugtatta Tort, aki már csak tíz méterre állt a tárgytól. Bátran közelebb lépett.

Nem látott nyomokat a porban, bár ez ebben a szélben nem is volt meglepő számára. Így közelről kitűnt, hogy a tárgy régóta itt lehet, mert minden zugban vörös por látszott. Tor körbejárta az objektumot és minden oldalról megvizsgálta. Nem talált rajta semmiféle nyílást, de még ajtót sem. Némi töprengés után arra a következtetésre jutott, hogy az előtte nyugvó tárgy egy személyzet nélküli, számítógép-vezérelt felderítőszonda lehet. A szonda primitívségéből ítélve nem jöhetett messziről és valószínűleg már régóta nem működik. Azt is el tudta dönteni, hogy a tárgy készítői nem tartoznak az általa ismert civilizációk egyikéhez sem. Tor ugyanis jól ismerte az ilyen automatikus irányítású járműveket, de ez mindegyiktől különbözött.

Bár a szonda oldalán talált valamiféle ábrákat vagy jeleket, azok sem voltak ismerősek. Az egyik ilyen ábra egy piros-fehér csíkokkal borított téglalap volt, amelynek bal felső sarkában csillagokkal díszített kék terület volt. Tor el sem tudta képzelni, miféle információt hordozhat ez a jel. Mellette látott néhány jóval egyszerűbb ábrát, ámde ezek sem mondtak neki semmit. Nem látta viszont az egyezményes jelöléseket és az azonosítókódokat. Ezek hiányában pedig nem tudta meghatározni a szonda származási helyét.

Ez azért is furcsa volt, mert amikor a bányajáratokat elindították, felmérték az útvonal közelében található bolygókat, mint potenciális vészleszálló helyeket. Az adatokat pedig betáplálták a vezérlő számítógépbe a szükség esetére. Ezek a felderítések viszont azt mutatták, hogy nincs magasabb rendű élet a rendszer égitestein. Pedig a nyolc bolygó és a nagyobb holdak némelyike alkalmasnak látszott ennek kifejlődéséhez.

Végül Tor fényképeket készített a beépített kamerával és a szerszámai segítségével leszerelt néhány szerkezeti elemet. Visszasétált az űrhajójához és gondosan elcsomagolta a tárgyakat. Elfoglalta a helyét a pilótaülésben és kiadta az engedélyt a teherhajó felszállítására. Miután a hatalmas test eltűnt a magasban, becsatolta magát és ő is felemelkedett. Még egy utolsó pillantást vetett a halványuló radarjelre, majd kikapcsolta a keresőt. Az űrhajó lassan elhagyta a bolygót és a csillagok felé indult. Tor még nem kapcsolt utazósebességre, mert a műszerek erős radioaktivitást sugárzó aszteroida-gyűrűt jeleztek előtte.

- Milyen érdekes - gondolta magában -, hogy egy bolygót két aszteroida-gyűrű is övezzen?!

Előző oldal Ebenezer
Vélemények a műről (eddig 3 db)